Lisztszag a szájból. Fekete István. Lutra - PDF Free Download


Azt mondta, eljön kilencre, aztán tizenegy is elmúlt, mire láttam belépni a kapun. Gyuricáról mindenki azt hiszi, hogy népnevelő vagy folyóiratügynök, hiába van orvosi táska a kezében.

Megállt az udvar közepén, hunyorgott, kereste a es számot, ahová hívtuk; az lisztszag a szájból bemenekültek előle a folyosóról, és becsukták az ajtót. Mire megtalált, csak lihegett, a homlokát törölgette, kért egy pohár vizet Gizikétől.

Féregmarhák kezelése

A lábamra azt mondta, járjak keveset, borogassam, nem veszedelmes. Úgyse fog lelohadni holnapig, lehetetlen, hogy le bírjak ugrani a fáról. Fel s alá, fel s alá, hordom őket fel s alá. Gyurica egyébként nem beszélt rólad.

Nem tapintatból, csak egyszerűen nem volt mit beszélni már. Mit mondjon? Gizikét bámulta, aki a kerek asztal mellett ült mereven, ölbe tett kézzel, mint egy igazi háziasszony, s mikor Gyurica felállt, vizet loccsantott a lisztszag a szájból, és kibontott egy tiszta törülközőt. Az ágyat már bevetettük, de a kesztyűm, a táskám ott lisztszag a szájból, furazolidone férgek gyógyszere volt észre nem venni, hogy ott töltöttem az éjszakát.

A Józsi botja, csuklyás plasztikköpenye ott függött a fogas ágán, a mosdóállvány feletti polcon meg ott maradt a borotválkozóecset meg a hengeres borotvaszappan. Én a Gizike nagyvirágos pongyolájában ültem, Gizikén már rajta volt a fekete ruhája, kötényét, bóbitáját akkor vasalta, mikor Gyurica megjött. Míg a lábamat nyomogatta, a macska is beugrott a folyosóról, a Gizike nagy, háromszínű macskája, odasündörgött Gyuricához, és összeszőrözte a nadrágját.

Gizike kisúrolta Gyurica után a mosdótálat, mintha valami fertőzéstől félne. Eredetileg a Szigeten akartam aludni. Délután egyedül voltam otthon, Juli elment litániára. Írtam neki egy cédulát, hogy kimegyek a Nagyszállóba, összecsomagoltam, hívtam egy taxit. A Szabadtéri előtt megállítottam és elküldtem.

  • Tabletták fehér férgek számára az emberekben
  • GÉCZI JÁNOS: ESSZÉK
  • Kiss Márta (kiss) on Pinterest
  • TÖRTÉNETEIM - Kolumbán Zoltán nyugalmazott lelkipásztor írásai - ÚTI JEGYZETEK
  • A táj helyjelentés Egy sziget önmagában is elhatároltat, különállót, saját törvényekben létezőt, függetlent jelent.
  • SZIRÁKY JUDITH: ZÖLD SZAMÁR
  • Messze még a híves este, még csak a dél csordogál, mikor egereink ketten megállnak egy folyónál.

A szállodából zene hallatszott, már majdnem bementem, mikor az asztalok feletti kék ponyvát összegöngyölítették: leszállt a nap. Valami fogantyút forgattak előttem, és a kék ponyva lassan összezsugorodott; a fémkeret, mely összefogta és kifeszítette, becsukódott.

Amit a vadon termő gombákról tudni érdemes

Egy pillanatra láttam a foltot a ponyván, amelyet előttünk öltött rá a kárpitos, hirtelen a vihar szagát is éreztem, amely kitépte, és láttam az étterem vastag üvegfalát, amely mögül a csorgó esőt és a csattogó villámokat bámultuk.

Megfordultam, visszamentem a városba. Mikor felértem a lakásba, Gizike ott ült a lépcső tetején, ruháját gondosan elegyengette a térdén, és várt. Szabadnapos volt, azért jött, hogy aludjam nála éjszaka. Nemigen magyarázkodtunk.

Lisztszag a szájból ház, ahol lakik, olyan igazi rút fővárosi ház, minden ablak a folyosóra nyílik, s a Gizike lakása a es, de van as szám is, a padlásfeljáró mellett. A folyosón majdnem minden ajtó mellett lisztszag a szájból lógott egy kampón, a gyerekek lenn visítoztak az udvaron, az ablakokon dőlt az ételszag, és a vécé ajtaját nem lehetett bereteszelni a közös illemhelyen.

Mikor beléptem Gizikéhez, elbotlottam a szemetes vederben, egy félóra múlva megdagadt a bokám. Ágyban vacsoráztam, Gizike lángost sütött, tejfeles lángost. A szobában két ágy volt, Gizike csak a sajátját vetette meg, abban aludtunk ketten, felettünk a Juszti lisztszag a szájból képe, egy nagyon fiatal, lesütött szemű menyasszonyé, aki csepp mirtuszcsokrot tart a kezében.

Nem tudom, Gizike hova küldte Józsit, nem akartam megkérdezni. Éjjel nemigen aludtunk, fájt a lábam. Gizike folyton felugrált, és a borogatást cserélte.

Reggel lement a közértbe telefonálni, a többit tudod. Mikor Gyurica elment, hívott egy taxit, őt elvittem a térig, ahonnan már csak százméternyire volt a Hattyú, én meg jöttem tovább.

A kapu körül virágárusok ültek, rám szóltak, aztán békén hagytak. A bazárosnál vettem egy tucat hajtűt, megint elszórtam és elvesztettem a hajtűimet. Be akartam fordulni a kapun, de akkor megláttam egy virágos fát, amely a kerítésre borult, és akkor mégse jöttem be. Tegnap nem vettem észre, vagy nem néztem meg jól, ma már láttam, hogy trombitafa, és telis-tele van vérpiros lisztszag a szájból.

Tudod te egyáltalán, mi az a trombitafa? Apa meg tudná mondani a botanikus nevét, én is tudtam valamikor, majd eszembe jut. Ha lettél volna valaha a Köves úton, tudnád, hogy milyen; milyen görbe, erőszakos, kapaszkodó cserje, s hogy a virága olyan, mint egy csepp kis kürt.

Mikor először elmentem Angélához, a kerítésen állt, fél kezével lisztszag a szájból rácsba kapaszkodott, úgy figyelt kifelé, jövök-e már, s az ajkai között ott tartotta a trombitafa piros virágát.

Szóval nem jöttem be, hanem továbbmentem a kápolna felé.

Sántítok egy kicsit, és a Gizike cipője van rajtam, Gizikének nagyobb a lába az enyémnél, de még ez is szorít, lüktet benne a lábam feje. A kápolnában mindjárt le is húztam, bedugtam a lábamat a zsámoly alá, jó hideg volt a kőpadló. Egy vénember volt még bent kívülem, Lisztszag a szájból Antal előtt térdepelt, mozgott a szája, és úgy tette össze a kezét, mint Pipi szokta a Johannában: érzékelhetően, szemmel láthatólag imádkozott.

Mikor befejezte, pénzt dobott a perselybe, egy barna húszfillérest.

Alighogy kiment, elkezdtem sírni. Ványa ezt szereti legjobban, a szép dallamos sírásomat. Most kellett volna hallania, hogy nyíttam és fuldokoltam. Nem tudom, mitől sírtam, nem tőled, azt hiszem, a kápolnától meg a sötéttől; nem is tudom megmondani, mikor voltam utoljára templomban. Izzott az örökmécses, a Szűz Mária oltárán rózsák voltak, laza kelyhű, sárga rózsák.

Iszonyú jó volt a templomban lenni, elmondhatatlanul jó. Ha hinnék valami istenben, ha hinnék egyáltalán akármiben, nem lisztszag a szájból volna olyan jó. Akkor mindjárt nekiugrottam volna az égnek valamilyen kéréssel, vinnyogok, panaszkodom, esdeklek, sőt mindjárt ígérek is cserébe valamit.

Így ingyen kisírhattam magam, tudtam, hogy nincs segítség, nem is kérem; hiába is kérném, ha volna valami tehetségem a kéréshez, így hát nem kell fogadkoznom, hogy jó leszek, nem kell hazudnom, és fényes orral, megkönnyebbülve kioldalognom, miután az égiekre raktam valamennyi terhemet. Nem, minden terhem megmaradt, csak végre elengedhettem magamat, s ezáltal sokkal nehezebb lett minden. Nem tudom megmagyarázni, miért volt mégis annyira jó. Mikor menni akartam, alig bírtam visszaszuszakolni a lábamat a Gizike cipőjébe, összekötni már nem is tudtam a zsinórt, de dagadt lábam annyira kitöltötte a szandál pántját, hogy nem kellett attól félnem: leesik.

Megkerültem a főkaput, nem akartam elhaladni a trombitafa mellett, a mellékkapun jöttem be. Remélem, nem jár erre senki ismerős. Megint lehúztam a cipőt, itt ülök mezítláb a földön. Van egy kis szél, csak annyi, hogy a levelek megbillennek az ágakon. Egy bogár mászik mellettem, most kerülte ki a lábujjaimat, szép, karcsú, kék szárnyú bogár.

Apáról azért nem beszéltem, mert ha elkerülhettem, én nem beszéltem soha semmiről, se neked, se másnak. Gyerekkoromban oly sok esztendeig hallgattam, hogy később sose tanultam meg beszélni; én vagy hazudni tudok, vagy hallgatni.

Ami az életrajzomban van, az hazugság. Amit az emberek lisztszag a szájból rólam, az is hazugság. Én úgy tudok hazudni, hogy megélhetnék belőle. Onnan tudtam meg: nem lehet már segíteni rajtam, vastagbél helminták még neked sem bírtam igazat mondani. Érdekes, ha rágondolok, mindig guggolva látom, ahogy gyér szőke haja elkuszálódik a rendkívül domború, szépen formált homlokán, és a szemüvege alól valami bogárra vagy virágra néz.

A homlokát harmatosnak látom, mert apának mindig verejtékes volt egy kicsit a homloka, nem gusztustalanul izzadt, hanem párás, mintha valaki forró szájjal rálehelt volna bélféreg tünetei gyerekeknél üvegre, s az most örökre megőrizné a leheletét. Mikor meghalt, ez a harmat megült a bőrén, a tenyeremmel töröltem le, mert a zsebkendőket kimostam ugyan este, de még nem száradtak meg, tél volt, ropogott a frissen mosott ruha a teregetőpadláson.

Az Irma néni-féle zsebkendők voltak a legvékonyabbak, azokat szárogattam aztán ki a szenesvasalóval, hogy anyámnak legyen mibe sírnia.

Irma néniről se beszéltem neked soha, pedig az ő cipőiben jártam két esztendeig.

Nem figyelted meg, hogy mikor a strandon kijövök a vízből, mindig felveszem a szandálomat? Csak a bal lábammal lépek rá a stégre, a jobbra, még szinte ki se galand féreg kepek, már húzom is fel a fürdőszandált. Szolnokon, mikor felmentünk a szobánkba, s átjöttél, nem kinyújtott lábbal ültem az ágyban, hanem a sarkamra guggolva. Mikor hajnalban kimentél tőlem, nevettél, azt mondtad, szégyellős vagyok, mert ahogy meggyújtottad a villanyt és összeszedted az órádat meg a tárcádat, magamra húztam a takarót, és lenn begyűrtem a lábam alá.

Pipi megmondhatta volna, mennyire nem vagyok szégyellős. Legszívesebben ruha nélkül járnék, ha meleg van. Pipi viszont tudja, hogy két tyúkszem van a jobb lábamon, és nem múlik el soha, semmiféle csináltatott cipőtől.

Milyen dühös voltál, mikor nem engedtem meg, hogy eljöjj velem cipőt próbálni Szurduszhoz, azt a pántos, piros cipőt. Nem akartam, lisztszag a szájból lásd a jobb lábamat. Nem akartam elmondani neked Irma nénit. Tegnap a jobb lábam dagadt meg, papucsban nyújtottam oda Gyuricának.

A Gizike cipőjében éppoly élesen fáj most a lábam, mint a gyerekkori cipőkben, amelyeket Irma nénitől kaptam, akinek olyan pici lába volt, mint egy gyereknek, és olyan büszke is volt erre a csodálatosan pici lábára, mint egy gyerek. Első gimnazista voltam, a nyáron szétrúgtam a szandálomat, este átmentem Ambrushoz, a csizmadiához, kértem szurkos cérnát, hogy megvarrjam. Ambrus adott, de nem engedte, hogy magam csináljam, ő maga fűzte rá a talpat a felsőbőrre.

Varrnom is kellett, egy foltot az Ambrus kék gatyájára, amelyben vasárnaponként a gyümölcsösbe járt, aztán készen voltunk egymással. Én mindenesetre azt gondoltam, nagyon megdolgoztatott a nyavalyás cérnáért. Apa kinn ült a kertben, mikor megérkeztem, mezítláb, kezemben a szandállal. Én csak bementem a konyhába, és néztem, mit fogunk enni.

Cipő kellene. Hát persze hogy cipő kellene. Majd kihúzom a tanévet valahogy.

  1. == DIA Könyv ==
  2. Hu tavasszal a hegyeken olvadni kezdett a hó, és a patakok csattogva nyargaltak a sziklák között, annyi szemetet hordtak a folyóba, hogy az szinte rosszul lett, s a szemetet kihányta a partra, ilyenkora mély partok között magasra nőtt a víz, s a hátán ringatott hordalékban úgy lehetett olvasni, akár az újságban.
  3. Amit a vadon termıő gombákról tudni érdemes - Nébih
  4. Gyermek féreg viselkedése

Nincs cipő. Akkor este jött át Irma néni. Apám már lefeküdt, anyám meg elővette a meggybort, amelyből apámnak nem volt szabad innia; ő sem ivott soha, csak mímelte, és ha a vendég elment, érintetlen pohara tartalmát óvatosan, cseppenként visszacsorgatta az ezüstbe foglalt likőrösüvegbe.

Irma néni nagyon szeretett engem, ölbe vett, simogatott, cukrot hozott, én meg tűrtem az ölelését, mint egy kis szajha, ábrándosan néztem rá, lestem, ad-e pénzt. Pénzt nagyon ritkán adott, jóformán soha, majdnem mindig ajándékot hozott.

Fekete István. Lutra

Most egy sor piros gyöngyöt, mert már nagy lány vagyok, gimnazista; a nyakamba is kapcsolta azonnal és összecsókolt. Elképedve néztem rá. Ha eladjuk az ékszerésznek, az még kiteszi a kirakatba, és Irma néni megismeri. Nincs egy tisztességes szoknyám. Lecsúsztam az öléből, úgy éreztem, ma este már nem tudom tovább tűrni a becézgetését.

Ott maradtam az asztal mellett, kötényemen, alul, egy elmázolódott moslékfolt, csóré lábam csupasz, a nyakamon ott piroslott a korall. Irma néni végignézett rajtam, megkérdezte, miben megyek az évnyitóra. Anyám sóhajtott: a gimnázium háromféle egyenruhát írt lisztszag a szájból, nekem egyelőre még egy se volt meg.

Kitért a válasz elől, hebegett valamit. Irma néni kis buta szemét megvilágosította az öröm. Tetszéssel kinyújtotta a lábát, összemérte az én pucér lábammal, aztán a rojtos asztalterítő védelmében lehúzta a cipőjét, és felpróbálta a szandálomat.

anti helminth gyógyszer gyermekek számára

Büszke és boldog lett, hogy egy kicsit még nagy is volt neki. Azt mondta anyámnak, ne vegye sértésnek, hiszen rokonok, első édes unokatestvérek, engem úgy szeret, mint a sajátját, s ha már ilyen sajátságos véletlen adódott, hogy egyforma a lábunk mérete, hadd küldhessen nekem cipőt az évnyitóra a magáéból, ő úgyis mindjárt megunja a cipőit, újat csináltat egyre-másra, a régiek meg csak ott aszalódnak a szekrényében.

Ránéztem a lábára: finom sárga bőrcipő volt rajta, félmagas sarkú. Pici volt és cifra, mint valami játék. Anyám lesütötte a szemét.

Friss hírek

Másnap kaptam egy pár fekete cipőt, gombok voltak az oldalán, és szürke antilopbetét. Fehér ruhában mentem az évnyitóra, pedig szeles, esőre hajló volt a szeptemberi délelőtt, az osztály sötétkék, paraziták dráma korea egyenruhában feszített, még úgy is fáztak néhányan, összegombolták a kabátjukat. Én edzett voltam, mint egy kis medve, mentem morcosan a menetben a templom felé, billegtem a nyavalyás gombos cipőben.

Az osztályfőnöknőm félrehívott, s azt üzente anyámnak: adjanak rám kislánycipőt, ne ilyen feltűnő, felnőttnek való holmit. Megérdeklődtem, ad-e az iskola mást helyette, erre megkérdezte a nevemet, és mikor meghallotta, elpirult, többé nem bántott a cipővel. Az intézetet az ükapám alapította, róla is volt elnevezve; úgy hívták: Encsy Mózes gimnázium.

Alapítványi helyem volt benne, oda jártam a gombos cipőben.

az emberi betegség parazitái

Egy esztendő múlva kiderült, hogy Irma néninek a jobb lába egy fél számmal kisebb, mint a bal. Eleinte csak fájt a járás, később már csak sántikálni tudtam, aztán még azt sem. Anyám sírt, mikor esténként a lábmosásnál meglátta dagadt, összetört lábujjaimat. Akkor már négy pár cipőm volt, egyik kisebb és csodálatosabb formájú, mint másik.