Prokontra.hu
Hírek és információk

2023-ban Budapest rendezheti az Atlétikai Világbajnokságot

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről

Jelentős sportesemény szervezése áll hazánk előtt 5 év múlva: Budapest rendezheti 2023-ban a Szabadtéri Atlétikai Világbajnokságot. Ezt kedden jelentette be a Nemzetközi Atlétikai Szövetség Monaco-ban. Egy ilyen horderejű rendezvény összehozása komoly anyagi feltételekkel jár, a verseny lebonyolításához szükséges stadiont is megfelelő paraméterek szerint kell kialakítani, ami megintcsak sokba kerülhet. Nem tudni, mennyibe fog kerülni összességében, de már a rendezés jogának bejelentése előtt elköltöttek rá több mint 21 milliárd forintot. Becslések szerint akár a 100 milliárd forintot is elérheti a végösszeg.

Még idén júliusban bejelentette a Nemzetközi Atlétikai Szövetség, hogy nem pályáztatják a vb megrendezését, hanem helyette több várossal is tárgyalnak róla. Budapest mellett Barcelona is esélyes volt, de a technikai és pénzügyi kockázatelemzés során Budapest eredményei bizonyultak jobbnak.

Atlétikai Világbajnokság
Atlétikai Világbajnokság

Kritérium volt a legalább 11 milliárd forintos költségvetés is

A világbajnokság rendezési jogának nevezéséhez az alábbi pontoknak kellett megfelelnie a jelentkező országoknak: egymillió lakosú város, nemzetközi repülőtér, legalább 11 milliárd forintos (40 millió dollárnyi) költségvetés, 3000 db négycsillagos szállodai szoba, lehetőség szerint egy olimpiai falu szobáinak mintájára tervezve. Ezeknek a feltételeknek mindegyikét megugrotta Budapest.

Kell továbbá, nem mellesleg egy olyan atlétikai stadion, amely legalább 30 000-es befogadóképességű, és a legmodernebb, legjobb besorolásnak is megfelel a felszereltsége, de emellett szükség lesz több edzőközpontra is. Az előírás szerint legalább három helyszínen kell biztosítani az edzést a sportolóknak.

További költséget kell beállítani azokra a követelményekre is, amelyek a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) tagjainak, a vezetőknek és a technológiai munkákért felelős személyzetnek ellátására vonatkozik.

21 milliárd forintot már költöttek is rá

A helyszín nagy valószínűséggel a Csepel-sziget bejáratához közel lévő hely lesz, a Rákóczi híd déli részén lévő ferencvárosi telek. Ez az a terület, amely a meghiúsult 2024-es olimpia helyszíne lett volna. Az állam 16,5 milliárd forintért vásárolta meg azt a céget, amely a területet birtokolja (Napur Architect Kft.) és a 15 hektáron elterülő aréna terveinek elkészítésért 4,7 milliárdot fizetett ki.  Azaz legalább 21 milliárd forint máris ráment az atlétikai világbajnokság megrendezésére.

Az olimpiai játékok megrendezési szándékának visszavonása után sem álltak le a csepeli építkezéssel, hanem folytatták az 55 ezer fős, de akár 15 ezresre is visszabontható stadion kivitelezését, így nagyon sanszos, hogy ez a terület lesz a VB helyszíne.

A vb rendezési joga az elmúlt hónapok munkájának gyümölcse is

A Magyar Idők azt írja, 40 000 ülőhelyes lesz a tervezés alatt álló Nemzeti Atlétikai Központ, amelynek ideiglenes lelátói a világverseny után visszabonthatóak lesznek. Gyulai Márton, a pályázati bizottság vezetője azt mondta:

„Hisszük, hogy a sikeres pályázat nemcsak az elmúlt hónapok munkájának, hanem a magyar atlétika múltjának is az elismerése.”

Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke szerint a 2012-ben megkezdődött szakmai stratégiai programoknak újabb lendületet adhat, így még több fiatal ismerkedhet meg ezzel a sportággal. Véleménye szerint a magyar atlétikai sportélet a 60-as, 80-as évek reneszánszát élheti a következő években.

A kormány bízik benne, hogy a hiánypótló létesítmény nagy lökést ad a sportnak, legyen az verseny-, szabadidő-, vagy utánpótlássport.

Nagy esemény sok pénzbe kerül

Egy ilyen világverseny megrendezéséből jól szoktak kijönni a rendezők. Nem feltétlenül anyagilag, de a sportvilág szeme mindenképpen minket figyel abban a néhány hétben. Márpedig nem lenne baj, ha pozitív töltetűek lennének a világsajtóban megjelenő magyar vonatkozású hírek. Ha minden rendben alakul, akkor a világ harmadik legnézettebb világversenyét szervezhetik a magyar fővárosban. Nem tudni még, mennyibe fog kerülni, de a szervezők nyilván azt is tudják, hogy miből teremtik elő rá a pénzt.

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről

Akár ez is tetszhet

Ez a webhely sütiket használ a felhasználói élmény növelése érdekében. A Google sütikkel elemzi a honlap forgalmát, és szabja személyre a hirdetéseket. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. Elfogadom Több infó