Prokontra.hu
Hírek és információk

A baloldal nem becsülte a munkát, de ma már jobban megéri dolgozni

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közzétette: 10,4 százalékkal nőttek a keresetek tavaly novemberben. Ezt kommentálva Böröcz László, a Fidesz frakcióvezető-helyettese kedden Budapesten újságírók előtt azt mondta, hogy a baloldal nem becsülte a munkát és agyonadóztatta a béreket, a Fidesz-KDNP kormányzása óta jobban megéri dolgozni.

Mióta Magyarország hátat fordított a balliberálisok rossz gazdaságpolitikájának, 800 ezerrel több embernek van munkája, és folyamatosan nőnek a bérek.

Gyurcsány Ferenc és a szocialisták kormányzása alatt több mint egymillió embert tettek munkanélkülivé, és az egekbe emelték a munkát terhelő adókat, megakadályozva ezzel a bérek emelkedését – sorolta Böröcz László, hozzátéve, hogy a magas infláció miatt a fizetések vásárlóértéke folyamatosan romlott. A közszférában is évekre befagyasztották a béreket, sőt a közszféra dolgozóitól egyhavi keresetet is elvettek.

A frakcióvezető-helyettes kijelentette, hogy a Fidesz-KDNP kormányzása óta nagyobb értéke van a munkának, jobban megéri dolgozni, hiszen folyamatosan csökkennek a munkát terhelő adók és emelkednek a bérek. Kiemelte, hogy több mint a duplájára emelkedett a minimálbér és a szakmunkás minimálbér, a nettó átlagkereset pedig 68 százalékkal nőtt.

(MTI)

Akár ez is tetszhet

Ez a webhely sütiket használ a felhasználói élmény növelése érdekében. A Google sütikkel elemzi a honlap forgalmát, és szabja személyre a hirdetéseket. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. Elfogadom Több infó