Prokontra.hu
Hírek és információk

A Fidesz nem mutat kompromisszumkészséget, pedig a következő napok az utolsó esélyt jelentik számára

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről

A Fidesz nem mutat kompromisszumkészséget, pedig a következő napok az utolsó esélyt jelentik számára, hogy megmutassa, kész az Európai Néppárt része lenni, amelyre a kompromisszumok keresése a jellemző – mondta a néppárt (EPP) európai parlamenti frakcióvezetője a PAP lengyel hírügynökség szerdán közzétett cikkében.

Manfred Weber abból az alkalomból nyilatkozott, hogy az EPP vezetése csütörtökön és pénteken Varsóban tartja egyik kihelyezett ülését, az EP-választásokat megelőző kampány keretében. Weber az EPP számára megterhelőnek nevezte a Fidesz által “az utóbbi időben tett lépéseket”, többek között abszurdnak minősítve a CEU helyzetét. Jelezte: március 20-áig a frakció törekedni fog a problémák megoldására.

“Minden Budapest, illetve a Fidesz magatartásán múlik” – húzta alá. “Nekik kell jelezniük, hogy maradni szándékoznak az EPP-ben” – fűzte hozzá.

Felidézte: az EPP alapítói “mindig az együttműködés és a kompromisszum mellett álltak ki”. Ehhez viszont kétoldalú készség szükséges – jegyezte meg.

“Meg kell mondanom, hogy most sem a Fidesz, sem Orbán Viktor részéről nem látok kompromisszumkészséget” – fogalmazott Weber.

Szerinte a következő napok utolsó esélyt jelentenek a Fidesznek, hogy “megmutassa arra való hajlandóságát, hogy azon család része legyen, amelyben kompromisszumokat kötnek”. “Március 20-áig az összes megoldás az asztalon van” – tette hozzá.

Akár ez is tetszhet

Ez a webhely sütiket használ a felhasználói élmény növelése érdekében. A Google sütikkel elemzi a honlap forgalmát, és szabja személyre a hirdetéseket. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. Elfogadom Több infó