Prokontra.hu
Hírek és információk

A királynő a nemzet egységére emlékeztette a briteket

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről

Ahogy minden évben, idén is megtartotta hagyományos karácsonyi beszédét a királynő.

Elsőként arra hívta fel a figyelmet a BBC műsorában, hogy Eric Milner-White – a King’s College anglikán papja – katonai szolgálatából hazatérve honosította meg a szigetországban fontos „kilenc karácsonyi ének és kilenc lecke” szolgálatát, mely sokak számára a karácsony kezdetét jelenti, és maga a közszolgálati csatorna is 1928-tól elkezdte azt sugározni. Ezen kívül sok évforduló történt idén, mint a Royal Air Force centenáriuma – a királynő itt a katonai szolgálat által teremtett egységről szólt.

A királynő beszédében a keresztény értékekről és a családról beszélt. (Kép forrása: PA/BBC)
A királynő beszédében a keresztény értékekről és a családról beszélt. (Kép forrása: PA/BBC)

II. Erzsébet az apjáról, a családi gyászról és a háborúkban elesettekről is szólt, majd megemlítette, hogy mozgalmas év volt ez a királyi családban – utalva ezzel az esküvőkre és gyermekáldásra a Windsor-házban.

A monarcha szerint a család, a barátok és a hit az, ami uralkodása alatt állandó támaszként szolgált számára, annak ellenére, hogy mindegyik tényező lehet konfliktus forrása is.

Ugyan a királyi család mindig semleges, II. Erzsébet kikacsintott beszédében a brexitre is. A keresztény ünnep szellemében elmondta, hogy mások tiszteletben tartása egy jó első lépés ahhoz, hogy félretegyük ellentéteinket és közös megegyezésre jussunk.

Idén került sor a Nemzetközösség államainak találkozójára is, melyen több mint ötven ország vett részt, a világ népességének egyharmadát képviselve.

A királynő a karácsonyi ünnepek eredetéről és Jézus születéséről is beszélt. Kezdetben az esemény nem volt világméretű ünnep, azonban évezredek alatt a békesség és szeretet univerzális, egységes történetévé és üzenetévé nőtte ki magát.

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről

Akár ez is tetszhet

Ez a webhely sütiket használ a felhasználói élmény növelése érdekében. A Google sütikkel elemzi a honlap forgalmát, és szabja személyre a hirdetéseket. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. Elfogadom Több infó