Prokontra.hu
Hírek és információk

A kormány ellen tüntettek Szegeden

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről

A kormány ellen tüntettek ellenzéki pártok, civil szervezetek és szakszervezetek csütörtökön este Szegeden. A Dugonics teret csaknem megtöltő tüntetők előtt Szabó Sándor (MSZP) országgyűlési képviselő emlékeztetett rá, a szegedi volt az első önkormányzat, amely bojkottot hirdetett az új munkajogi szabályok bevezetése ellen, és a kezdeményezéshez már több település csatlakozott.

A politikus hangsúlyozta, hogy az ellenzéki pártok összefogására van szükség az európai parlamenti és az önkormányzati választásokon.

Mihálik Edvin, a Momentum képviseletében úgy fogalmazott, a kormány nem a nemzet érdekeit szolgálja, hanem a felemelkedés lehetőségét veszi el a nemzettől.

Radics Gábor, a Szegedi Gumigyári Szakszervezet titkára szerint beláthatatlanok az új munkajogi szabályok munkavédelmi következményei.

A Védjük meg Szegedet! címmel meghirdetett demonstráció résztvevői a Dugonics téren gyülekeztek, majd a belvároson keresztül a Csongrád Megyei Kormányhivatal Rákóczi téri épülete elé a Nagy Imre-szoborhoz vonultak.

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről

Akár ez is tetszhet

Ez a webhely sütiket használ a felhasználói élmény növelése érdekében. A Google sütikkel elemzi a honlap forgalmát, és szabja személyre a hirdetéseket. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. Elfogadom Több infó