Prokontra.hu
Hírek és információk

A kormány nem tárgyal – Az egyik sztrájkkövetelés máris meghiúsult

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről

Egyes lapinformációk szerint megszületett a kormány válaszlevele a szakszervezetek által benyújtott megkeresésre, amelyből az derül ki egyértelműen, hogy a kormány nem tervezi tárgyalódelegáció felállítását. Az indok szerint a szociális kommunikációnak és párbeszédnek már megvannak a fórumai, amelyeket 2011-ben alakítottak ki. Varga Mihály, pénzügyminiszter azt írta a válaszlevélben: nem a kormánynak, hanem „a munkaadói és a szakszervezeti oldalnak kell egyezségre jutnia az ellenzékhez köthető szakszervezetek javaslatairól.”

Először a szakszervezetek és a munkaadók egyeztessenek

A Magyar Idők birtokába került válaszlevelet a pénzügyminiszter a MASZSZ-nak, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülésnek és a Szakszervezete Együttműködési Fórumának címezte. Többek között azt írja benne, hogy az érdekegyeztetést a munkaadóknak és a szakszervezeteknek kell egymás között letárgyalnia a szociális párbeszéd intézményi keretei között. Azaz „a kormány nem tervezi az általuk követelt tárgyalódelegáció felállítását”, az ilyen típusú kommunikációra ugyanis már 2011-ben kialakítottak egy új, szociális párbeszédre hivatott rendszert.

A lap szerint a dokumentumban arról is szó esik, hogy a szakszervezetek által benyújtott négy pontról már régóta egyeztetnek ezeken a fórumokon. Amennyiben a munkaadói és a munkáltatói oldal közül valamelyik igényli, a kormány szívesen megvizsgálja az általuk beadott javaslatokat, természetesen a munka törvénykönyvével kapcsolatosat is.

Varga Mihály azt is leírta a válaszlevélben- írja a kormány közeli lap-, hogy a törvényben található, munkaidőre vonatkozó módosítások megfelelnek az Európai Unió irányelveinek. Felszólítja a képviseleti szerveket, hogy ha van konkrét javaslatuk arra nézve, hogy miként alakuljon a sztrájkjog, illetve a korkedvezményes nyugdíjazás, akkor azt nyújtsák be a VKF részére. Eddig ugyanis a sztrájkjogról nem érkezett javaslat, így érdemi tárgyalásokat sem tud megkezdeni a kormány.

A közszféra bérezésével kapcsolatban a pénzügyminiszter felhívja a figyelmet, hogy annak rendezése folyamatos, gondoljunk csak a minimálbérre, amely az állami alkalmazottakat is érinti.

A pénzügyminiszter utalt a miniszterelnök múlt heti Kormányinfón elhangzott egyik válaszára is, amelyben azt jelezte: „a munkavállalókat érintő kérdésekről a munkaadói és a szakszervezeti oldalnak kell egyezségre jutnia, ezt követően kap szerepet a kormány, mint végrehajtó hatalom.”

Varga Mihály szerint a kormány nem tervezi tárgyalódelegáció felállítását - egerhirek.hu
Varga Mihály szerint a kormány nem tervezi tárgyalódelegáció felállítását - egerhirek.hu

A négy pont egyik követelése az érdemi tárgyalás a kormánnyal

A Magyar Szakszervezeti Szövetség négy pontban foglalta össze azokat a sztrájkköveteléseket, amelyeket benyújtottak Orbán Viktornak. Erről itt olvashat bővebben.

A négy követelés:

– Módosítsák a Munka törvénykönyvét, hogy az a mostaninál sokkal jobban vegye figyelembe a munkavállalók érdekeit, a rabszolgatörvényként elhíresült túlóra szabályozást pedig vonja vissza a kormány!

– Bérkövetelések: a minimálbér két számjegyű emelése, a cafetéria visszaállítása, a közszféra béreinek rendezéséig sok, a szakszervezetek szerint régóta várt lépésének megtétele

– A sztrájkjog újraszabályozása, érdemi párbeszéd és előzetes egyeztetés a dolgozókat érintő törvények módosításánál

– Rugalmasabb nyugdíjba vonulási rendszer kidolgozása, a korengedményes nyugdíjak korszerűbb formában történő visszahozása, a megváltozott munkaképességű dolgozók tisztességes támogatása.

Kordás László, a MSZSZ elnöke, a január ötödikei tüntetésen ultimátumot adott a kormánynak: ha 5 napon b elül nem állítják fel a tárgyalásokra alkalmas delegációt, akkor országos blokádokat, általános sztrájkot fognak szervezni.

Útlezárások, figyelmeztető sztrájkok jöhetnek

A lap által idézett levél alapján méltán feltételezhető, hogy a kormány visszadobta a labdát, azaz nem óhajt tárgyalni a szakszervezetekkel. Túl nagy meglepetés nem történt varga Mihály levelével, hiszen maguk a szakszervezetek sem bíztak benne teljes mértékben, hogy meghallgatásra találnak a kormánynál.

Most tehát a következő lépcsőfoknak kell következnie, ha az érdekvédelem következetesen halad az általa meghatározott úron. Azaz jöhetnek a félpályás útlezárások, figyelmeztető sztrájkok.

Akár ez is tetszhet

Ez a webhely sütiket használ a felhasználói élmény növelése érdekében. A Google sütikkel elemzi a honlap forgalmát, és szabja személyre a hirdetéseket. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. Elfogadom Több infó