Prokontra.hu
Hírek és információk

A kormány újra megkeresi Önt, majd tájékoztató akciót indít a bevándorlást ösztönző brüsszeli tervekről

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről

A kormány tájékoztató akciót indít a bevándorlást ösztönző brüsszeli tervekről – közölte a kormányszóvivő pénteken Budapesten újságírókkal.

Hollik István kifejtette: minden magyar embernek joga van tudni, melyek azok a javaslatok, amelyek alapjaiban veszélyeztetik Magyarország biztonságát, majd hozzátette, az eddigiekhez hasonló elemekből álló, a napokban induló akcióval szeretnének minden magyar polgárt elérni. A kormányszóvivő kiemelte, hogy az akcióra azért van szükség, mert miközben a magyar emberek már sokféleképpen kifejezték, hogy nem kérnek a migrációból, Brüsszelben még mindig erőltetik az ezt támogató terveket. Továbbra is erőltetik a betelepítési kvótát, az a céljuk, hogy gyengítsék a tagországok határvédelmi jogait, a pénzzel feltöltött migránskártyán túl migránsvízumot is be akarnak vezetni. Ez utóbbit az Európai Parlament már el is fogadta – mondta Hollik István.

Kitért arra is, hogy emellett több pénzt akarnak adni a brüsszeli elképzelések alapján a bevándorlást támogató szervezeteknek, miközben csökkentenék a migrációt ellenző országok pénzügyi támogatását, ezzel is büntetve ezeket az államokat.

A kormánynak az az álláspontja, hogy ezek a tervek súlyosan veszélyeztetik Magyarország biztonságát, “megvalósulásukkal hazánk is bevándorlóországgá válna” – fogalmazott a kormányszóvivő.

Akár ez is tetszhet

Ez a webhely sütiket használ a felhasználói élmény növelése érdekében. A Google sütikkel elemzi a honlap forgalmát, és szabja személyre a hirdetéseket. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. Elfogadom Több infó