Prokontra.hu
Hírek és információk

A tüntetés után útlezárásokat szerveznek a szakszervezetek

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről

Miután nem vezetett eredményre a túlóratörvénnyel kapcsolatban egyetlen egyeztetési kísérlet sem a munkavállalók érdekvédelmi szervezetei és a kormány között, ezért szombatra tüntetést szerveztek a szakszervezetek. Ezrek vettek részt rajta a Budapesten.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség által szervezett demonstrációt eredetileg a Jászai Mari tér és a Kossuth tér közötti útvonalra tervezték, de két nappal ezelőtt a rendőrség elrendelte a Kossuth tér teljes tér lezárását, valamint ugyanígy a közelben lévő Balassi utca egy részét is reggel 6 és délután fél 3 között. Így az Alkotmány utcában előrébb vitték a színpadot a szervezők.

A tiltakozás végül is a Jászai Mari térről indult el 11 óra körül a körúton át a Nyugati térig, majd a Bajcsy-Zsilinszky úton keresztül az Alkotmány utcába érkezett meg. A demonstráció végén a tömegből többen benyomultak a lezárt Kossuth térre, ahol a rendőröket egészen a lépcsőkig szorították vissza.

Kordás László mszsz - mti
Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Több tízezres tömeg tüntetett a túlóra-törvény ellen

A túlóra törvény elleni tüntetésen, a helyszínen tartózkodók szerint tízezren is voltak, de a legóvatosabb becslések szerint is 4-5 ezren vettek részt a megmozduláson.. „A  fideszes is áldozat”, a „Tiltakozunk a rabszolgatörvény ellen” és hasonló hangnemben megfogalmazott feliratokkal vonultak végig az útvonalon.  A demonstráción nemcsak a dolgozók, hanem az egyetemisták is részt vettek, ők többek között a „Szabad Egyetem” és a „Nem vagyok áru” transzparenseket tartottak a magasba.

A szakszervezetek szinte mindegyike csatlakozott a tiltakozáshoz: ott voltak a Vasasok, a pedagógus szakszervezetek, az Audi Hungária szakszervezete is, valamint az ellenzéki pártok is képviseltették magukat: DK-ból Gyurcsány Ferenc, Molnár Csaba, az MSZP-ből Kunhalmi Ágnes, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, de részt vett Széll Bernadett és Karácsony Gergely, valamint jobbikos politikusok is.

„Sokan vagyunk. Haragot érzek a levegőben.”

Az Alkotmány utcában felállított színpadon elsőként Spieglné Balogh Lívia szólalt meg, aki felolvasta a külföldi és európai üzemi tanácsok, érdekvédelmi szervezeteinek szolidaritási nyilatkozatait. Egy lejátszott videóban az Európai Szakszervezeti Szövetség elnöke azt mondja, elfogadhatatlannak tartják, hogy a magyar kormány és a parlament elfogadjon egy ilyen javaslatot, véleménye szerint „ez a helyzet elviselhetetlen a munkavállalók számára.” Az elnök asszony felszólította Orbán Viktort, hogy módosítsák a törvényt.

Felszólalt Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke is, akinek beszéde arra fókuszált: „ugyanannyi munkáért ugyanannyi bér jár.”  Célként azt tűzték ki, hogy 2019. januárjától két számjegyű béremelés legyen, és követelik a megszüntetett cafeteria  elemeinek visszaállítását is. Bejelentette továbbá, hogy hétfőtől országos útlezárásokat szerveznek, amelyen minél nagyobb számú részvételre buzdította a tömeget.

Kordást a LIGA társelnöke, és az EVDSZ elnöke, Szilágyi József követte. Ő arra hívta fel a figyelmet, hogy a törvényt úgy hozza meg a parlament, hogy mindenféle egyeztetést kikerülnek, és azok nélkül döntenek a családok, dolgozók életéről. Mint mondta: „Nem tüntetni akarunk, hanem hatékony szociális párbeszédet, megfelelő béreket, élhető életet.”

Mezei Tibor, a Külügyminisztériumi Dolgozók Szakszervezetének elnöke közölte: „A rabszolgatörvénynek pusztulnia kell.”

A beszédeket Székely Tamás, a Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnöke , a VDSZ elnöke zárta. Jelezte, hogy a „rabszolgatörvény” még csak egy papír, majd így szólt: „Sokan vagyunk. Haragot érzek a levegőben.”

A beszédek elhangzása után feloszlatták a demonstrációt, de a tömeg megpróbált bejutni a lezárt Kossuth térre. Ott azonban a rendőrökkel találták szembe magukat. A tülekedés eredményeképpen kb. 200 tüntető egészen a Parlamentig jutott, ahol már dupla sorfalban álló rendőrök várták őket. Ekkor délután két óra volt. Miután olykor hangosan kiabálta a párszáz demonstráló, hogy „Bűnözőket védtek”, hamarosan szétszéledtek, és az utolsó tüntető is lehagyta a Kossuth teret.

Túlóra- M1 - Híradó
Túlóra- M1 - Híradó

Néhány száz rendbontóval gyűlt meg a baja a rendőrségnek

Az MTI összefoglalója röviden idézi a felszólalókat, és a tüntetésről azt írja:  „A tiltakozást az évi ötven nap túlmunka ellen, a tudományos kutatási szabadságért és a tanszabadságért tartották. A demonstrációhoz számos szakszervezet és szakszervezeti szövetség csatlakozott. „

Még november végén, a túlóra-törvénnyel kapcsolatos ellenkezés kirobbanásakor az M1 híradója azt üzente a nézőknek, hogy „Kitörő örömmel fogadták a 400 órás túlórát a szakszervezetek. „

A tömegnek joga van tiltakozni, utcára menni, felvonulni, tüntetni. Ez a joga nem sérült a mai napon. Az előre jelzett lezárt területen kívül nem avatkozott bele a rendőrség a demonstráció menetébe. Néhányszáz rendbontón kívül jogszerűen viselkedett a tüntető tömeg, és a rendfenntartó szervek is.

Ugyanakkor az MTI híradása szerint a tüntetés végén egy férfi felszaladt a színpadra azzal a felkiáltással, hogy „foglaljuk el a Kossuth teret”.  A férfi a Népszava szerint az MSZSZ alelnöke, Székely Tamás volt, aki biztatta a dolgozókat, hogy ha van merszük, álljanak ki az igazukért. Az MSZP alelnöke, Komjáthi Imre egy zászlóval a kezében felugrott a színpadra, emiatt a rendőröknek intézkedniük kellett vele szemben, ráadásul még meg is sérült.

Az MTI közleménye kitér arra is, ami a lezárt Kossuth téren történt a megmozdulás végén: „A rendőrök az Országház lépcsőjén és közvetlenül az épület előtt álltak fel ismét több sorban. A bekiabálások ott is folytatódtak, tettlegesség azonban nem történt és mintegy 20-30 perc múlva a Kossuth téren összegyűlt tömeg lassan oszlani kezdett.”

Keddig még van idő

A mai tüntetés következő megmozdulása hétfőn lesz, amikor országosan útlezárásokat szerveznek a szakszervezetek, kedden pedig szavazás lesz a Parlamentben a törvény módosításáról. Addig minden pillanatot kihasználnak az érdekvédelmi szervezetek, és ahol tudják, hangoztatják ellenérveiket. Párbeszédet akarnak, nem tüntetéseket, legalábbis Dr. Szilágyi József  így fogalmazott: „ Mi nem tüntetni akarunk, hanem párbeszédet, megfelelő életet, élhető béreket!” Keddig a kormánynak is van még ideje egyeztetni a szakszervezetekkel, és megegyezésre jutni velük.

A kormány túlórával kapcsolatos tervéről itt olvashat bővebben.

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről

Akár ez is tetszhet

Ez a webhely sütiket használ a felhasználói élmény növelése érdekében. A Google sütikkel elemzi a honlap forgalmát, és szabja személyre a hirdetéseket. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. Elfogadom Több infó