Prokontra.hu
Hírek és információk

Áder János levelet kap tőlem

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről

Vannak dolgok, amiknek a súlya és jelentősége a maga teljességében csak később mutatkozik meg. Az, ami az agrártárcánál most zajlik, tipikusan ez a kategória. 

Az index.hu-n olvashattuk, hogy az eddigi elnyomott, agrártárcába besuvasztott természetvédelmet is kicsinálják. Ha ugyanis a szakfőosztályok felét, tapasztalt szakembereket csoportosan rúgnak ki, azt nehéz máshogy értelmezni. Vérfürdőnek nevezték ezt az érintettek is a hírek szerint.

Ha egy szervezetet taccsra akarnak tenni, sokszor elég az intézményi emlékezetet megszüntetni. Eddig is voltak információim arról, hogyan kényszerítik politikai nyomásra ezeket az embereket szakmai meggyőződésük sutba dobására, de most már kényszeríteni sem kell majd senkit.

A zöld intézményrendszer maradékának szétzilálása ahhoz vezet, hogy a jövőben még formálisan sem érvényesül semmilyen hatósági kontroll a környezetkárosító beruházások fölött: az országot a saját építési telküknek tekintő oligarchák azt vágják ki, azt pusztítják el, azt betonozzák le, amit csak akarnak, ellenőrzés nélkül, büntetlenül.

Tudom, hogy mit gondol az ország egy jelentős része az államfőről és ezt ő is tudja. Mindazonáltal akarom, hogy érezze a felelősségét. Ő van azon a poszton, hogy most cselekedethetne. Zöld gondolatokkal kampányol: vagy lássuk, hogy tesz is érte, vagy érezze megvetésünket minden egyes pillanatban, minden egyes esetben azért, hogy eladta a lelkét és társ az ország megsemmisítésében.

Ők arra játszanak, hogy kifáradunk. Hogy feladjuk. Meg hogy megvesznek minket, és ha nem tudnak, majd jól kicsinálnak. Ádernek jó eséllyel már annyi. De engem nem tudnak elhallgattatni, sem ők, sem az általuk megvásároltak, úgyhogy álljon itt a levelem, amit el is küldök a köztársasági elnöknek. Amit meg tudok tenni, azt meg fogom tenni, mert mi vagyunk azok, akik nem adjuk fel. És: lesz még más is, amit ez ügyben intézni fogok, figyeljenek majd.

“Tisztelt Elnök Úr!

A napokban a sajtóban megjelent, a kormány által nem cáfolt értesülések szerint az államigazgatás “bürokráciacsökkentésnek” nevezett karcsúsítását az állami természetvédelemben végrehajtott leépítésekkel kezdik, az átlagosan 10 százalékosnak ígért létszámcsökkentés helyett a szakemberek 44 százalékát, a jelentős szakmai tapasztalattal rendelkező vezetők gyakorlatilag mindegyikét elküldve. 

A rendszerváltás óta ennyire durván egyetlen kormány sem lépett föl a természetvédelmi intézményrendszer lerombolása érdekében.

Mivel Ön a nyilvános megszólalásai alapján az átlagosnál jobban érdeklődik a környezet- és természetvédelem szakkérdései, valamint a jelen és a jövő generációk környezeti jogai iránt, aligha kell emlékeztetnem rá: az Alkotmánybíróság, illetve az állampolgári jogok országgyűlési biztosa számtalan, ma is irányadó döntésben és állásfoglalásban mondta ki, hogy a mindenkori hatalom jogszerűen nem erodálhatja az egészséges környezethez való jog érvényesülésének legfontosabb szervezeti feltételeit, és a már elért intézményi hatékonyságot nem csökkentheti. 

Tisztelt Elnök Úr! Önnek jogvégzett emberként és köztársasági elnökként egyaránt tudnia kell, hogy ami az állami természetvédelemben jelenleg történik, az sérti a törvényeinket és sérti az alkotmányt.

Ön sajnálatos módon számos alkalommal asszisztált a kormány jogsértéseihez, ugyanakkor kétségtelen, hogy a környezet- és természetvédelem területén megvalósított normaszegések esetén alkalmanként hajlandó volt óvatosan szembehelyezkedni a kormányzati akarattal. 

Ezért kérem, hogy most, amikor az Orbán-kabinet nyilvánvalóan tiltott területre lépett, és mindannyiunk, a ma élő és az utánunk következő magyarok környezeti érdekeit veszélyezteti, éljen államfői jogkörével, és emelje föl a szavát az állami természetvédelem maradékának kormányzati megsemmisítése ellen. 

 

Tisztelettel:

Dr. Szél Bernadett
országgyűlési képviselő”

Vélemény:vélemény egy személynek, a saját nézőpontjából kiinduló elgondolása a dolgokról. A vélemény, mivel az az individuumtól, annak perspektívájától függő, ezért szükségszerűen szubjektív.” – wikipedia

A vélemény rovatunkban megjelenő cikkek semmilyen esetben sem tükrözik a szerkesztőségünk álláspontját. Küldjön be ön is egy véleményt a cikkek@prokontra.hu email címre.

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről

Akár ez is tetszhet

Ez a webhely sütiket használ a felhasználói élmény növelése érdekében. A Google sütikkel elemzi a honlap forgalmát, és szabja személyre a hirdetéseket. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. Elfogadom Több infó