Prokontra.hu
Hírek és információk

Az embercsempészet felszámolását célzó Földközi-tengeri missziója megszűnhet

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről

Az Európai Unió migrációval kapcsolatos, az embercsempészet felszámolását célzó Földközi-tengeri missziója megszűnhet, ha az uniós tagországok kormányai nem állapodnak meg sürgősen a Sophia nevű haditengerészeti uniós flotta év végén lejáró mandátumának ideiglenes meghosszabbításáról – közölte Federica Mogherini, az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben kedden.

Mogherini az uniós tagországok külügyminisztereinek védelempolitikával foglalkozó tanácsülését követően újságíróknak adott nyilatkozatában elmondta, a tagországok külügyminiszterei nem jutottak egyességre a misszió munkája folytatásának részleteit illetően. Heteken belül megállapodást kell elérni arról, hogy az emberéleteket mentő hajók mely uniós kikötőkben tehetik partra a menekülteket, különben “kifutunk az időből és az év végével be kell szüntetnünk a misszió működését” – jelentette ki a főképviselő.

Ez azt jelentheti, hogy az Európai Unió nem lesz jelen a Földközi-tenger vizein. Nem vesz részt a továbbiakban a líbiai parti őrség képzési feladataiban, nem tehet érdemben semmit az embercsempészek hálózatának felszámolásáért, sem a fegyverembargó betartatása érdekében, sem pedig más, a térséget érintő kulcsfontosságú ügyekben – húzta alá.

A menekültek megmentése és az embercsempész-hálózatok felderítése és felszámolása érdekében tevékenykedő Sophia nevű haditengerészeti uniós flottát 2015 októberében hozták létre. Feladatai közé tartozik a líbiai parti őrség kiképzése, valamint a fegyverembargó betartásának ellenőrzése is.

Az unió határvédelmi ügynöksége, a Frontex múlt heti jelentése szerint a Földközi-tenger középső medencéjében kialakult, főként Olaszországot érintő migrációs útvonalon a tavalyihoz viszonyítva mintegy 87 százalékkal, 800-ra csökkent októberben a bevándorlók száma. Ezen az útvonalon idén mintegy 21 600 bevándorló érkezett, 81 százalékkal kevesebb, mint tavaly.

Az uniós tanács tájékoztatása szerint az uniós szakminiszterek Jens Stoltenberg NATO-főtitkár részvételével kedden megvitatták az EU és az észak-atlanti katonai szövetség közötti együttműködés részleteit.

Mint elmondták, a megbeszélés lehetőséget teremtett arra, hogy a felek megerősítsék a transzatlanti kapcsolatot. A miniszterek hangsúlyozták a katonai mobilitással kapcsolatos együttműködés fontosságát, valamint a hibrid fenyegetések elleni küzdelmet, beleértve a álhírek terjedése elleni fellépést is – közölték.

A NATO és az Európai Unió képviselői stratégiai együttműködésükről 2016 decemberében állapodtak meg arra hivatkozva, hogy a több irányból érkező váratlan fenyegetettségek és a soha nem látott biztonsági kihívások miatt minden eddiginél erősebben kapcsolódik össze Európa és Észak-Amerika biztonságának kérdése. Az elfogadott zárónyilatkozat rögzíti, hogy a katonai szövetségnek és az unónak összehangolt és egymást kiegészítő módon kell cselekedniük a térséget fenyegető erőpróbákkal szemben azért, hogy elkerülhetők legyenek a hatékonyságot hátráltató átfedések.

“A NATO és az EU célja ugyanaz: a béke és a stabilitás fenntartása, valamint a polgárok biztonságának megőrzése” – fogalmazott korábban a főtitkár.

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről

Akár ez is tetszhet

Ez a webhely sütiket használ a felhasználói élmény növelése érdekében. A Google sütikkel elemzi a honlap forgalmát, és szabja személyre a hirdetéseket. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. Elfogadom Több infó