Prokontra.hu
Hírek és információk

Berend T. Iván: Orbán Magyarországa kétséges értékű divatban van

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről

Naplementék – Történelmi korszakvázlatok címmel jelentek meg az Éghajlat Könyvkiadó gondozásában a Los Angelesben élő Berend T. Iván visszaemlékezései. A professzor, a 168 óra című hetilapnak adott interjújában arról beszélt, megcsalják-e az embert történelmi tapasztalatai, indokoltnak tűnnek-e mai szemmel a kilencvenes változáshoz kötődő reményei. A hosszú beszélgetésből a hazánk mai helyzetével kapcsolódó részeket szemléztük.

A történész kitért arra, hogy 1990 változásaiban, azt megelőzően a reformokban maga is érintve volt. Maga a belesodródás is furcsa, ahogy a politikai támasztékok kidőlésével a változásokban részt vállalt:

“A nyolcvanas évek végén mély meggyőződésemmé vált, hogy egy szociálisan orientált, gazdasági versenyre épülő rendszer – egyfajta svéd modell – nálunk is létrehozható. A skandináv modellt 1960-ban ismertem meg, és azonnal azt gondoltam, ez az a minta, amit a lelkem mélyén mindig is ideálisnak gondoltam. Mint mára kiderült, térségünk történelmi öröksége megkerülhetetlen. Vagy ha mégis, az bőven meghalad egy emberi életpályát.”

A professzor megfogalmazta, a lendület sokakat elragad. A lengyel átalakulás, a magyar békés átmenet, a cseh bársonyos forradalom mindenkit bizakodással töltött el. Az orosz helyzet nem volt megnyugtató:

“Oroszország ilyen. Olyan erősek az autokratikus történelmi meghatározottságok, hogy sok jóra nem is számíthattunk. Az orosz sajátosságokba minden létező rendszer beletorzul, legyen az kapitalizmus, szocializmus vagy demokrácia.”

Kiért arra is, hogy nem akart köztársasági elnök, vagy miniszter lenni. Hangsúlyozta, az ideálok megvalósíthatatlanok, de ez nem jelenti azt, hogy haszontalanok. A cselekvéshez energiát, gondolati tartalékot adnak. Az ideákban a csalódás is kódolva van. Ez végtelen körforgás, örök folyamat:

“Az újjászülető keleti nacionalizmus vagy etnicizmus, amely Kelet-Közép-Európát napjainkban elönti – jegyezzük meg, a helyzet Amerikában, Nyugat-Európában sem sokkal jobb –, mindig is zsákutcának látszott”

Arról, ami ma nálunk, Orbán kormányzása alatt zajlik, úgy gondolja,ha csak nálunk történne mindez, nem lenne fontos. De a magyarországihoz hasonló dolgok zajlanak Lengyelországban, visszafogottabb mértékben a visegrádi négyek országaiban:

“Benne van a Le Pen-féle mozgalomban, megtalálható Németországban. Ezek az erők támogatják Trumpot is. Évtizedekig nem fordult elő, hogy Magyarországgal ilyen intenzíven foglalkozott volna a világsajtó. A világlapok minden második számában közölnek valamit Magyarországról. A cikkek nem túl pozitív hangúak. Kétséges értékű divatban vagyunk.”

A kutató beszélt arról, hogy Kádár-rendszerben úgy éreztük, hogy a szovjet blokkon belül rosszabbul él mindenki. Mi különlegesek és élelmesek vagyunk:

“Mivel a mai összevetések az unió egészére érvényesek, nem lehet a kegyetlen összevetést megkerülni. Magyarország az utolsók között van. A sorvasztó tapasztalat tömegeket ösztönöz arra, hogy kivándoroljanak.” /…../ ” Ha megnézzük, kik mentek el Magyarországról a két világháború előtt-között, majd utána, szép kis kollekciót kapunk. A demográfusok két tényezőt szoktak a kivándorlás kiváltó okaként említeni. A vonzó és a taszító hatásokat.”

A Kossuth-díjas akadémikus, 2010-ben járt utoljára Magyarországon. Óceánokat átszelő repülőutakra már nem vállalkozik. Magyarország távol került tőle fizikailag és érzelmileg:

“A folyamatok, amelyek Magyarországon játszódnak, és akkor a CEU kiszorításáról most szót sem ejtettünk, megviselnek. És nem is elsősorban a kormányzatról van szó, hanem a politika mögött álló tömegekről. Ifjúkorom élményeit idézik fel, amikor az egyik legjobb barátom személyesen adott át a németeknek. Valaha játszótársak voltunk, ő pártszolgálatos nyilas lett. A jelen azt az érzést kelti bennem – tulajdonképpen röstellem –, mintha nem értettem volna meg a történelmet. Valóban el akartam felejteni mindazt, amiben ’45 előtt részem volt. Nem mondom, hogy elfeledtem, de elhessegettem. Valóban hittem abban, hogy sok mindent át lehet alakítani. Most egy kicsit szomorú vagyok.”

/A teljes interjú a 168 óra oldalán érhető el/

Hívja meg a szerzőt egy kávéra

Akár ez is tetszhet

Ez a webhely sütiket használ a felhasználói élmény növelése érdekében. A Google sütikkel elemzi a honlap forgalmát, és szabja személyre a hirdetéseket. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. Elfogadom Több infó