Prokontra.hu
Hírek és információk

A Ráday utcai gyújtogatók várható büntetése nem indokol letartóztatást

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről

A Károli Gáspár Református Egyetem budapesti, Ráday utcai kollégiumában történt tűzért felelős kamaszok büntetésének várható tartama nem indokolja a letartóztatást, ezért védekezhetnek szabadlábon – magyarázta Borbély Zoltán jogász az M1 aktuális csatornán szombaton.

Szándékos gyújtogatás miatt égett ki a Károli Gáspár Református Egyetem fővárosi, a IX. kerületben található Ráday utcai kollégiuma, amelynek során egy ember életét vesztette – közölte korábban Budapest rendőrfőkapitánya budapesti sajtótájékoztatón.

Terdik Tamás elmondta, hogy a katasztrófavédelemmel végzet közös munka eredményeként megállapították: a január 23-i tűzeset szándékos gyújtogatás következménye, az ügyben három budapesti fiatalt gyanúsítottként hallgattak ki közveszélyokozás miatt. Ők ténybeli beismerő vallomást tettek, tettüket megbánták, szabadlábon védekeznek. A fiatalok közül az egyik 16, a másik kettő 15 éves – közölte.

A három fiatal január 23-án egyikük otthonában találta ki, hogy valamit fel kellene gyújtani. Kétszáz forintból körömlakklemosót vettek, majd a Markusovszky térre mentek, hogy ott egy kukát vagy valami mást felgyújtsanak. A kollégium falának volt támasztva egy szivacs, azt az egyikük lelocsolta a körömlakklemosóval, másikuk pedig meggyújtotta. Ezt követően sietve távoztak a helyszínről.

Felelősen kijelenthetjük, hogy a három fiatal együttes ténykedése hozzájárult a kollégium kiégéséhez – közölte Terdik Tamás.

Borbély Zoltán jogász szerint a rendőrség közveszélyokozás miatt hallgatta ki a három fiút; és bár nem élet kioltását célozta a gyújtogatás, a közveszélyokozás a veszély tekintetében szándékosnak minősül.

Ez nagyon súlyos bűncselekmény, a fiatalok heccnek gondolták a tettüket, amelynek végül egy négygyerekes családapa esett áldozatul – fűzte hozzá.

Akár ez is tetszhet

Ez a webhely sütiket használ a felhasználói élmény növelése érdekében. A Google sütikkel elemzi a honlap forgalmát, és szabja személyre a hirdetéseket. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. Elfogadom Több infó