Prokontra.hu
Hírek és információk

Botrány a Parlamentben: összefogott az ellenzék, és megbénította a mai ülést

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről

Bekeményített az ellenzék, botrányba fulladt a magyar Parlament mai ülése. Ezen több mint 40 törvényt fogadtak (volna) el, köztük a köznyelvben „rabszolgatörvény” néven elhíresült túlóratörvényt is. Ezt az ellenzéki képviselők mindenképpen meg akarták akadályozni, ezért nem riadtak vissza olyan eszközöktől sem, amit eddig nem használtak: sorfallal és füttyszóval gyakorlatilag lehetetlenné tették az ülés normális menetét.

Sorfalak, füttyszó

Az ülésterembe érkező ellenzéki politikusok ma délelőtt eltorlaszolták a házelnöki pulpitushoz vezető lépcsőt, megakadályozva ezzel az Országgyűlés elnökének oda való feljutását, és vele együtt azt is, hogy Kövér László házelnök megnyissa a mai ülést. Ezzel azt akarták elérni, hogy a túlóra törvény megszavazására még csak lehetősége se lehessen a kormánypárti képviselőknek.

A feljáró elfoglalásában a Jobbik és az LMP nem vett részt, ugyanakkor a többi ellenzéki pártok női képviselőiket előre állítva mindkét oldalon „testükkel” barikádozták el a lépcsőt. Kunhalmi Ágnes, Bangóné Borbély Ildikó, Gurmai Zita, valamint Szél Bernadett, Vadai Ágnes és Bősz Anett vettek részt az akcióban.

A jobbikos képviselők bár a helyükön maradtak, ők egy molinó kifeszítésével tiltakoztak a törvény megszavazása ellen. Ezt írták rá: „2018 a rabszolgák éve”, és egy áthúzással a jelezték, hogy szerintük nem a családok éve. Az LMP-sek nem a házelnöki pulpitushoz vezető lépcsőknél, hanem a karzaton jelentek meg, és fentről szórólapokat, papírokat szórtak a képviselők nyakába.

Az ellenzéki képviselők nem dugták be szavazókártyáikat a szavazógépbe, és meglepődve tapasztalták, hogy az anélkül is szavaz a nevükben. Ez ugyancsak szította a kedélyeket, hiszen szerintük ez szembe megy a szabályokkal, ilyennek nem szabadna megtörténnie, ez szabályellenes. (Cikkünk megjelenésekor sem lehet az Országgyűlés honlapjáról leolvasni a szavazás eredményét, pedig annak ott kellene lennie képviselőnkénti bontásban. – a szerk.)

Ogy határozathozatal feltartott kártya eredmény - mti
A szavazás eredménye a kivetítőn: 131 igen , 52 nem, 1 tartózkodás, és nem szavazott: 15 - miközben az ellenzési képviselők kártyája a levegőben (Fotó: MTI/Soós Lajos)

Káoszban szavaztak a kormánypárti képviselők

Hatalmas ricsaj és káosz uralkodott az ülésteremben: szirénaszó, folyamatos sípolás és füttyszó, hangzavar és rendetlenség közepette próbálta meg a házelnök, Kövér László, megnyitni az ülést. Fél órás késés után végül azt a módszert találta ki, hogy ha már nem tud felmenni a pulpitusára, akkor a saját helyéről, kezében mikrofonnal fogja azt megtenni.

Mint elmondta, ki fogják vizsgálni, hogy az ellenzéki akadályozás milyen jogi tényállást valósított meg. Biztosította az incidensben résztvevő ellenzéki képviselőket, hogy a döntés és a következmények a személyes életükre is kihatással lesznek. Ezt követően Kövér László házelnök átadta az ülés vezetését Latorcai János KDNP-es képviselőnek. Ő sem jutott fel a házelnöki pulpitusra, ezért szintén a saját helyéről vezényelte le az ülést. A szavazások kezdetétől kezdve folyamatosan sípoltak és fütyültek az ellenzéki képviselők, szinte alig lehetett érteni, amit a levezető elnök mondott.

Az ellenzékiek fellépése ellen úgy próbált lépéseket tenni a kormány, hogy Orbán Viktor, Rogán Antal és Gulyás Gergely sorfalat álltak a levezető elnök előtt, hogy az a saját helyéről már viszonylag zavartalanul tudja az ülést levezetni. Folyamatosan szólt a szirénaszó az ellenzékiek hangfalából. Ilyen körülmények között szavaztak meg számos törvényt a kormánypárti képviselők.

Testőrök is megjelentek a teremben, akik egyes vélemények szerint a miniszterelnök testőrei voltak. Az ellenzék nem csillapodott a fütyüléssel és hangzavarral, káosszal akkor sem, amikor a teremben a köztársasági elnök jelent meg. Áder János az NVB új tagjainak megválasztásakor lépett be, de az ellenzéki képviselők őt is hangosan kifütyülték.

Ezzel az eszközzel ezt lehetett elérni

Elszabadultak az indulatok, nem közelített egymáshoz a kormány és a szakszervezetek, érdekképviseletek és az ellenzéki képviselők álláspontja a túlóra-törvény kapcsán. Ami eddig nem sikerült az ellenzéki pártoknak, az most sikeresnek is mondható: összefogással nagy káoszt és botrányt csaptak a parlamenti ülésen.

A korábbi eszközök nem bizonyultak hatékonyaknak, sem a parlamenti felszólalások, sem a tüntetések, sem az ellenérvelések. Íme, ez lett az eredmény. Hogy a ma megszavazott törvények és módosítások érvényesek-e, arra valószínűleg az a jogszabály adja meg a választ, miszerint a plenáris ülésen két szolgálatteljesítő jegyző közül, ha valamelyik hiányzik, akkor a levezető elnök más képviselőt kér fel a jegyzői feladatok ellátására.

Akár ez is tetszhet

Ez a webhely sütiket használ a felhasználói élmény növelése érdekében. A Google sütikkel elemzi a honlap forgalmát, és szabja személyre a hirdetéseket. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. Elfogadom Több infó