Prokontra.hu
Hírek és információk

Donald Trump a demokratákra nézve kompromittáló dokumentumok nyilvánosságra hozatalát ígéri

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről

Donald Trump amerikai elnök a demokratákra nézve kompromittáló, de eddig titkosított dokumentumok nyilvánosságra hozatalát ígérte egy csütörtökön megjelent lapinterjúban arra az esetre, ha a képviselőházi új demokrata többség “keménykedni akar” vele.

Az amerikai elnök a The New York Post című lapban hangoztatta, hogy amennyiben a demokraták vizsgálatokat akarnának indítani ellene és kormányzata ellen, akkor “kemény árat” fizetnek majd érte. Trump “elnöki zaklatásnak” nevezte az egyes demokrata párti politikusok által erőltetett vizsgálatokat.

Mindazonáltal azt mondta: ez lenne a legjobb dolog, ami történhet vele. “Én az az ember vagyok, aki azonnal visszavág, és olyan kemény ütést mérek rájuk, amilyenben még nem volt részük” – fogalmazott. Konkrétan ki is fejtette, hogy nyilvánosságra kívánja hozni azokat a szövetségi bírósági döntéseket, amelyek hírszerzési eszközök igénybe vételére adtak felhatalmazást ellene, továbbá megjelentetné a 2016-os elnökválasztási kampányban a kampánycsapatának tagjai és oroszok közötti vélelmezett összejátszást vizsgáló, Robert Mueller vezette bizottság egyes dokumentumait is. Mint mondta: ezekből világosan kiderül, hogy a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI), az igazságügyi minisztérium és Hillary Clinton, volt demokrata párti elnökjelölt kampánycsapata egy húron pendült, hogy ellene szövetkezzen.

“Ha keménykedni akarnak, én is az leszek. Majd meglátják, milyen megsemmisítőek azok a dokumentumok” – hangoztatta Trump az interjúban.

Szeptemberben a Trumpot támogató republikánus képviselők egy csoportja már javasolta az említett dokumentumok nyilvánosságra hozatalát, amelyekről úgy gondolják, hogy részben bizonyítják a Trump-ellenes elfogultságot, részben pedig megkérdőjelezik a Mueller-vizsgálat megindításának megalapozottságát. Donald Trump akkor először elfogadta a képviselők javaslatát, de aztán kijelentette: a titkosítás feloldása előtt még átvizsgálja a dokumentumokat.

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről

Akár ez is tetszhet

Ez a webhely sütiket használ a felhasználói élmény növelése érdekében. A Google sütikkel elemzi a honlap forgalmát, és szabja személyre a hirdetéseket. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. Elfogadom Több infó