Prokontra.hu
Hírek és információk

Döntött a bíróság: jogos az ötvenmilliós büntetés az Állami Egészségügyi Ellátó Központnak

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központra büntetést rótt ki a Közbeszerzési Döntőbizottság egy tenderrel kapcsolatban, és ezt jogosan is tette- derül ki a bíróság jogerős ítéletéből. Az indoklás szerint az ÁEEK úgy írt ki egy pályázatot, hogy annak csupán egyetlen nyertese lehetett, a feltételeknek más gyártó cég nem tudott volna megfelelni. 

Csak egyetlen cég nyerhette meg a tendert

Pályázatok kiírásában és azok elbírálásában mindig felüti fejét a kétkedés, mocorog a kisördög, és jelen van a motoszkáló gondolat, hogy vajon tiszta eszközökkel történnek-e a dolgok. Ezúttal egy olyan pályázatról van szó, amelyet még 2017 közepén semmisített meg a Közbeszerzési Döntőbizottság, és további ötvenmillió forintos büntetésre is kötelezte az Állami Egészségügyi Ellátó Központot. A törölt tendert sürgősségi ás intenzív ellátásban alkalmazott lélegeztető-gépek gyártására és monitorrendszerekre írták ki.

Erre a pályázatra pályázott többek között a General Electric is. Beadta a pályázati anyagát, és – megismerve a többiek beadványát- úgy gondolta, hogy az övé a legkedvezőbb ajánlat. Nem így látta azonban az ÁEEK, akik szerint nem felelt meg a GE a pályázati kiírásban található követelményeknek, és nyertesként egy másik céget hoztak neveztek meg. A General Electric nem hagyta ennyiben a dolgot, és bejelentést tett a Közbeszerzési Döntőbizottságnál, akik vizsgálatot indítottak az ügyben.

műtősök - 24.hu
műtősök - 24.hu

Pályázatot megszüntetni, ötven millát befizetni

Ennek eredményeként megállapítást nyert, hogy a kiírás alapján csak egyetlen gyártó cégnek vannak meg azok a műszaki paraméterei, amelyet követelményként megfogalmaztak, így eleve nem lehet tisztességes versenyről, egyenlő eséllyel induló pályázókról beszélni. Ezért a Döntőbizottság ötvenmillió forintos büntetésen kívül magát a pályázatot is érvénytelenítette. Az ÁEEK rosszallta a Döntőbizottság reagálását, és beperelte a bíróságon. A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta a Közbeszerzési Döntőbizottság ítéletét, és megállapította, hogy igazságosan hozott döntést az ügyben.

A sikeres manipulációhoz szerencse is kell

Nincs szerencsére az ÁEEK-nak. Manipulált közbeszerzés miatt már máskor is kellett mélyen a pénzes páncéldobozba nyúlnia az intézménynek. Akkor tízmillió forint bírságot szabott ki rá a Döntőbizottság. Volt komoly következménye egy másik közbeszerzési kiírásnak is, ahol a gyártók jelezték, hogy az akadályozza az egyenlő elbírálást a pályázók között. Ez utóbbi esetben tizenhat kórház laborgépeinek beszerzésére volt a tét, amelyet be is szüntetett a Döntőbizottság.

Nem kellene pályázat kiírót cserélni?

Ha ennyiszer történik szabálytalanul a pályázatok kiírása, talán érdemes lenni pályázat-kiírót cserélni. Hiszen egyszer még megeshet (de ne essen meg egyszer sem), hogy véletlenül pont egyetlen cég felel csak meg a kiírásnak, és erre nem is gondoltak a pályázati szöveg megfogalmazásánál. Na, de másodszor, és harmadszor?! Nem elég, hogy a végén törlik ezeket a pályázatokat, és fontos közbeszerzések (pl. lélegeztőgépeké) nem történnek meg, ráadásul még irdatlan magas büntetést is vonnak maguk után. Nehéz elképzelni, hogy megéri kockáztatni.

Senki sem ellensége önmagának, nyilván az ÁEEK sem. Ha meg is van a jelöltjük a tender elnyerésére, nem lehet diszkriminatív módon befolyásolni a végeredményt. Legalábbis tisztességesen nem.

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről

Akár ez is tetszhet

Ez a webhely sütiket használ a felhasználói élmény növelése érdekében. A Google sütikkel elemzi a honlap forgalmát, és szabja személyre a hirdetéseket. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. Elfogadom Több infó