Prokontra.hu
Hírek és információk

Egy 35 éves fotó miatt botrányok övezik a kormányzót Virginiában, ami a székébe is kerülhet

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről

A legészakibb déli államnak is nevezett Virginiában napok óta botrányok övezik a kormányzót, a helyettesét és a legfőbb ügyészt. Mindhárman demokrata párti politikusok. Ha mindhármuknak távozniuk kellene hivatalukból, akkor Kirk Cox republikánus házelnök lenne a kormányzó. Ralph Northam kormányzót már több demokrata párti politikus és csütörtök reggeli szerkesztőségi állásfoglalásában a The Washington Post című lap is lemondásra szólította fel.

Mélyül a válság Virginiában, Donald Trump amerikai elnök republikánus esélyeket lát, miután az állam három legfőbb, demokrata párti közjogi méltósága botrányba keveredett. Mindez egy 35 éve készült fotó miatt robbant ki, amely egy egyetemi évkönyvben látott napvilágot. Harmincöt év után elvileg ezért vesztené el a hivatalát az állam kormányzója, helyettese, és a legfőbb ügyész. Az Egyesült Államokban még ez is előfordulhat. Ám még a republikánus házelnök, Kirk Cox szerint is kevés egy a “fényképügy” a felmentést eredményező alkotmányos eljárás megindításához.

virginia-gov.-ralph-northam-black-face-kkk ellisinsight com
Az az egyik bizonyos botrányos fotó (Forrás: ellisinsight com)

A régi “bűnök” hosszú lejáratúak

“A demokrata párti vezetők tönkreteszik a nagyszerű Virginia államot” – írta csütörtöki Twitter-bejegyzésében Donald Trump, majd hozzátette, hogy a 2020-ban tartandó választásokon Virginia ismét a republikánusok irányítása alá kerül.

A múlt héten szombaton került napvilágra az a fotó, amelyen a feltételezések szerint Northam kormányzó látható. Az 1984-ben készült és az orvosi egyetem évkönyvében fellelt képen két fiatalember látható, egyikük feketére mázolt arccal, másikuk pedig a Ku Klux Klan rasszista szervezet fehér csuklyájában. A feketére mázolt arc “szokása” egészen a 19. századig nyúlik vissza, így gúnyolódtak a fekete amerikaiakon. Az 59 éves Northam, aki gyermekorvos, először elismerte, hogy ő a feketére mázolt arcú fiatalember, két napra rá azonban megváltoztatta a véleményét, és egy sajtóértekezleten tagadta, hogy ő lenne a fotón. A hét közepére ismét változtatott álláspontján, és azt közölte, hogy bár nem ő látszik a fotón, de 1984-ben ő is feketére festette egyszer az arcát, mert Michael Jackson popénekest akarta megszemélyesíteni.

A szintén a kormányzó lemondását követelő Mark Herring főállamügyészről szerdán szintén olyan fotó került napvilágra, amelyen sötétre mázolt arccal látható. A kép még 1980-ban, egy házibulin készült. A szintén kormányzói aspirációkat dédelgető Herring azzal magyarázta a fényképet, hogy egy rappert akart megszemélyesíteni. Bocsánatot kért – ahogyan közleményében fogalmazott – “az érzéketlenségéért”.

Az állam alkormányzója, a 39 éves Justin Fairfax Ralph Northam kormányzó lemondását követelte, és jelezte, hogy kész átvenni a kormányzói teendőket. A bejelentése utáni napon azonban Vanessa Tyson társadalomtudós azzal vádolta meg, hogy a Demokrata Párt 2004-ben Bostonban tartott országos konvencióján szexuálisan zaklatta őt. Miután az alkormányzó közleményben cáfolta ezt, szerdán a vádló előállt azzal, hogy kész a nyilvánosság előtt, a részleteket is feltárva tanúskodni.

Kirk Cox republikánus házelnök – aki a három közjogi méltóság lemondása esetén a kormányzó lehet – csütörtökön azt nyilatkozta: egyelőre nincs meggyőződve arról, hogy a fotóbotrány elegendő ok lenne a kormányzó felmentését célzó alkotmányos eljárás megindítására.

(MTI)

Akár ez is tetszhet

Ez a webhely sütiket használ a felhasználói élmény növelése érdekében. A Google sütikkel elemzi a honlap forgalmát, és szabja személyre a hirdetéseket. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. Elfogadom Több infó