Prokontra.hu
Hírek és információk

Év végi nagytotál a Királyságról

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről

Itt az év vége (ismét…), és egyebek mellett az összefoglalók, visszatekintések időszaka. A Királyság rovat szerkesztőjeként könnyű, és egyben nehéz helyzetben is vagyok most, ha visszanézek a 2018-as Nagy-Britanniára. Bárhogy is nézem, mindenhol és mindenkor egyetlen dolog köszön vissza: a Brexit. Érthető is, hiszen a 2019. márciusi kilépési dátum kötött, így az 50-es cikkely aktiválásától számított két év hamar elszáll(t). Ami szomorú, ám tény: kilépési ügyben semmivel sem látunk tisztábban, mint egy éve, amikor a 2017-es évre kellett visszatekintenünk. Pillantsunk tehát vissza az évre, legalább nagy vonalakban.

Westminster saját hzs
(Fotó: a szerző felvétele)

Theresa May: menny, vagy pokol?

Ezt a kérdést egy korábbi cikkemben már feltettem, de az élet eddig még nem adta meg rá a választ, sőt, sejteni sem engedte. Abban az esetben, ha az Egyesült Királyságot rendben, szervezetten, a legkisebb véráldozattal kivezeti az Európai Unióból, neve bekerül a brit történelembe, nagybetűkkel. Persze, kell némi történelmi távlat ahhoz, hogy kiderüljön: mennyire volt ezt jó, hasznos, jövedelmező és kellemes a Királyságnak, és csak csupán azután kapunk választ arra, hogy May-t egy lapon lehet-e említeni David Lloyd George-al, Churchill-el, vagy Thatcher-rel.

Nos, ha nincs megállapodás, és elbukik az egész Brexit, akkor May neve nem fog az arany lapokra kerülni. Helyzete amúgy is ingatag, és ez jellemezte egész évben. Persze, nehéz úgy kormányozni, hogy mindenkinek jó legyen, de azért elvárható lenne, hogy saját pártja legalább támogassa. Ez sem mondható el, hiszen a Brexit-megállapodás alsóházi szavazásának elhalasztása után a konzervatív párti képviselők bizalmatlansági szavazást kezdeményeztek ellene. Ezt megnyerte, így nem csak, hogy maradhatott a párt élén a következő általános választásokig (egyben a kormányén is), egy éves immunitást is nyert. Legalábbis pártján belül, hiszen az ellenzék bármikor benyújthat egész kormánya ellen bizalmatlansági indítványt, ahogyan ezt Jeremy Corbyn munkáspárti vezér többször kilátásba helyezte.

Az évben kétszer kényszerült kormánya átalakítására Teheresa May: legutóbb novemberben, amikor a jelenlegi Brexit megállapodást-tervezetet elfogadtatta kormányával. Pótolnia kellett a lemondott kilépésügyi minisztert, az északír-ügyek államminiszterét, a munka- és nyugdíjügyi minisztert (ez utóbbi az év első felében a belügyi tárcáról elmondani kényszerült Amber Rudd lett). Nyáron, júliusban az un. „chequersi megállapodásra” reagálva lemondott külügyminiszteri posztjáról Boris Johnson, a legkonzervatívabb kilépéspárti politikus, és David Davis, Brexit-ügyi miniszter.

Az esemény, ami talán (kissé) elválik a Brexittől, Donald Trumpnak, az Egyesült Államok elnökének nagy-britanniai látogatása volt. Nem volt egyszerű összehozni az elnöki vizitet, hiszen a britek többsége tiltakozott Trump személye ellen. Dacára annak, hogy II. Erzsébet királynőtől hivatalos állami meghívása van Trumpnak, nem a hagyományos „state visit”-re került sor. Ennek oka egyrészt az USA elnökének szóló belpolitikai ellenszenv, másrészt az elnök Twitter-bejegyzései miatt elhidegült kétoldali viszony volt. Trump hivatalos munkalátogatásra érkezett a szigetországba, de Londonba jószerivel be sem tette a lábát, a követségén töltött éjszakától eltekintve. Theresa May a chequersi kormányfői rezidencián tárgyalt vele, a királynő pedig a windsori kastélyban fogadta egy tea erejéig.

A királyi család: happy year!

Mindent egybe vetve elmondható, hogy a királyi család szempontjából 2018 egy békés, kiegyensúlyozott, és boldog év volt. Nyilvánvaló, hogy II. Erzsébet királynőt is, és a család többi tagját is nyomasztja az egész Brexit-cirkusz, de hagyományos politikai semlegességük ezt nem engedte látszatni. Azért egy látványos eleme volt ennek, de erről az uralkodó nem tehetett. Ebben az évben elmaradt a hagyományos „State opening”, vagyis a Parlement hivatalos megnyitója, amikor a királynő a két ház tagjaihoz intéz beszédet. Theresa May kormányfő úgy döntött, hogy kétéves parlamenti ciklust visz végig a Brexit miatt, így visszavonta az idei hivatalos megnyitást. A kétéves törvényhozási ciklus jövőre jár le, akkor a királynő ismét visszatérhet az ősi hagyományhoz.

Erre az évre két királyi esküvő is esett. Májusban volt a királynő fiatalabb unokája, Harry herceg és Meghan Markle esküvője Windsorban, melyet követően a Sussex hercege és hercegnője címet kapták meg. Az esküvőt követően Meghan belevetette magát a hivatalos programok sűrűjébe: számos eseményen vett részt, először a királynő kíséretében, majd férjével közösen, de sokszor egyedül is ő képviselte a királyi családot.

A másik esküvő októberre esett, szintén Windsorban. Az uralkodó kisebbik fiának, András yorki hercegnek és Sarah Fergusonnak (Sára hercegnőnek) a nagyobbik lányát, Eugénia hercegnőt vezette oltárhoz a polgári származású Jack Brooksbank.

Május 23-án megszületett a brit trón jelenlegi ötödik örököse, Vilmos és Katalin cambridge-i herceg harmadik gyermeke, Lajos herceg.

Október 15-én hivatalosan bejelentette a Palota a hírt, hogy a sussex-i hercegnő (Meghan) terhes első gyermekével. Azóta szépen gömbölyödik a pocakja.

A királyi család mókamesterének hírében álló, igen közkedvelt Fülöp, edinburgh-i herceg, az uralkodó hitvese még tavaly augusztusban visszavonult a közéleti szerepléstől. Az idén 97 esztendős herceg valóban alig mutatkozik, de unokája esküvőjén azért ott volt.

A királyi család szinte valamennyi tagja az év során számtalan jótékonysági, közéleti eseményen részt vettek, és ebből a 92. évében lévő II. Erzsébet is jócskán kivette a részét, aki már megdöntött minden uralkodói rekordot. Ő elnökölt a Nemzetközösségi Találkozón, melynek ebben az évben London adott otthont.

Donald Trump amerikai elnök rövid látogatása mellett októberben hivatalos állami látogatáson fogadta a holland királyi párt: Vilmos királyt és Máxima királynét.

Károly, walesi herceg, a brit tón örököse ebben az esztendőben töltötte be 70. életévét. Mint trónörökös, és mint walesi herceg, szintén rekorder. A boldog herceg családja körében, hivatalos születésnapi fotóján:

A teljesség igénye nélkül tehát ez a mérlege röviden Nagy-Britannia elmúlt évének, mondhatni: nagytotálban. Természetesen hosszasan sorolhatnánk még a több cikket is megtöltő híreket Skóciából, Walesből, Észak-Írországból, és persze Angliából, de reméljük, olvasóink ha nyomon követik cikkeinket, jól tájékozottak. Ezen dolgozunk jövőre is itt, a Királyság rovatunkban.

Akár ez is tetszhet

Ez a webhely sütiket használ a felhasználói élmény növelése érdekében. A Google sütikkel elemzi a honlap forgalmát, és szabja személyre a hirdetéseket. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. Elfogadom Több infó