Fereghajtas lovaknal. HITEK ĂS TĂVHITEK A FĂREGHAJTĂSSAL KAPCSOLATBAN
Féreghajtó gyógynövények lovaknak
CÍMKÉK ló lovak vakcina féreghajtás élősködő A tulajdonosok többsége előtt nem ismeretlen a lovak férgességének fogalma, sőt azt is tudják, hogy időnként féreghajtót kell adni a lónak. Ennél a pontnál azonban gyakran megáll a tudomány. Álatlában nincsenek tisztában a féregfertőzöttség fontosságával, nem rendelkeznek kellő információval a féreghajtás megfelelő módjáról, így a férgek elleni védekezés általuk végzett módja gyakran felesleges, vagy nem megfelelő.
A férgesség problémáját sokan hajlamosak lekicsinyíteni, ami fereghajtas lovaknal érthető, hiszen különösen a kezdeti fázisában egyáltalán nem látványos - ellentétben például egy komoly külső sérüléssel, vagy sántasággal, amit bármelyik tulajdonos azonnal "diagnosztizál" és hívja az állatorvost. A férgességet fereghajtas lovaknal ugyanilyen komolyan kell venni, hiszen a láthatalan fertőzöttség súlyos problémákat okozhat, mire a tulajdonos észleli, hogy gond van.
További információk
Sajnos olyan fereghajtas lovaknal előfordul, hogy csak a boncolásnál derül ki, hogy az elhullás oka a paraziták okozta súlyos betegség volt. A férgesség problémáját sokan hajlamosak lekicsinyíteni Csak néhány példa a problémák hosszú listájából, amelyet a férgesség okozhat: hirtelen gyors kondícióvesztés, gyengeség, a munkakedv romlása, hasmenés, akár elhulláshoz is vezető kólika, légzőszervi panaszok, köhögés, orrfolyás, nehezített légzés, bőrelváltozások, végbél, ill.
Nem igaz. Nem csak az öreg, beteg lovakban, de gyakorlatilag bármely korosztályban, egészségesnek látszó egyedekben is. Vemhes kancát tilos pasztákkal, gyógyszerekkel féreghajtani, mert a hatóanyagok károsíthatják a magzatot. AlapvetĹen nem igaz. A mai korszerĹą féreghajtók többsége minden további nélkül adható vemhes kancáknak is, de alapszabály, hogy minden esetben el kell olvasni ilyen szempontból is a féreghajtó használati utasítását, vagy tanácsot kell kérni az állatorvostól, hogy bizonyosak lehessünk abban, a vemhes kancának adható-e, ill.
Néhány a lovak fontosabb parazitái közül. A gazdák leggyakrabban a lovak vastagbél férgességét okozó Strongylidákkal találkoznak, ezek közül is a cm hosszú, vörös színű, a bélsárban is időnként fellelhető Strongylis vulgaris-sal.

Szintén jellegzetes külsejű, a bélsárban gyakran fellelhető a lovak orsóférge Parascaris equorumami cm hosszú, hengeres testű, világos színű féreg. Újabban egyre nagyobb figyelmet fordítanak a lovak galandférgességére is, ami sokkal elterjedtebb hazánkbanmint azt korábban gondolták.
Ennek azért is van különös jelentősége, mert a korábban hagyományosan használt féreghajtók egy része egyáltalán nem hat rájuk.

A végbéltájék jellegzetes dörzsölését okozza a lovak hegyesfarkú férgével Oxiuris equivaló fertőzöttsége. A nőstény kb. Fertőzöttség esetén előfordulhat, hogy a végbélnyílás környékén időnként csurgók formájában a beszáradt petecsomók is megtalálhatóak. Ilyen esetekben a védekezés részét képezi a csurgók 4 naponként történő alapos lemosása.
Bizonyos tipikus bőrtünetek, például nyári sebek és nyári vérzés "okozói" is paraziták, a fonálférgek bizonyos fajai.
A lovak belső élősködőiről
Szerencsére ritka, de érdemes megemlíteni a lovak tüdőférgességét is, ugyanis előfordulhat, hogy bizonyos kezelhetetlennek tűnő légzőszervi tünetek mögött valójában ez a probléma áll. És még egy érdekesség.

Sokan nem tudják, hogy a férgek egy része fejlődésük bizonyos szakaszában különböző szervekben vándorol. Így okozhat például a Strongylis vulgaris nevű vastagbél féreg lárvája sántaságot. Az érfalban vándorolva ott trombusképződést idéz elő, ami fereghajtas lovaknal az ér elzáródásával sántasághoz vezethet.
Minden, amit a kedvenceink helyes táplálásáról tudni kell
Néhány fontos szempontot itt összefoglalunk: Célszerű évente alkalommal, főként a tervezett parazitamentesítések időpontja előtt, bélsárvizsgálatot tartani, hogy ehhez igazítsuk a féregtelenítés további menetét. Univerzális féreghajtó tulajdonképpen nem létezik, ezért a vizsgálatok elmulasztása esetén előfordulhat, hogy olyan féreghajtóval kezelik az állományt, ami gyakorlatilag nem hat, mert más típusú paraziták élnek az állományban.

A féreghajtás célszerű gyakorisága felnőtt lovak esetében az állomány zártságától, a tartáshely fertőzöttségétől, ill. Csikóknál gyakrabban kell féreghajtást végezni, mert a fiatal állatok esetében a férgek rövidebb idő alatt komolyabb problémákat tudnak okozni. A szájba adandó féreghajtóknál ügyelni kell arra, hogy a ló a teljes adagot lenyelje és részben se köpje ki a gyógyszert. A takarmányba keverendő féreghajtó esetében előfordulhat, hogy a közösen etetett lovak nem egyforma mértékben fogyasztanak belőle, ill.
A féreghajtás A lovak belső élősködői - mindennapi szóhasználattal élve - a bélférgek közé tartoznak a leggyakrabban előforduló különböző fonál- orsó- és a galandférgek, valamint ide sorolják még a - Magyarország csak bizonyos részein előforduló - rozsférgeket is. A rozsférgesség tulajdonképpen nem is férgesség, hanem egy légyfajta lárvája, amely a ló gyomrában fejlődik ki. A parazitológiai vizsgálatok bebizonyították, hogy még a rendszeresen féreghajtott lovak is fertőzöttek. Tehát ez alapján minden lovat lóállományt a belső élősködők tekintetében fertőzöttnek kell tekinteni!
Célszerű a féreghajtás után a lovak trágyáját a boxból, ill a legelőről eltávolítani és megsemmisíteni, mert a lóból kiürülő férgek, ill. Új állományba kerülő lovaknak célszerű a szállítás előtt legalább nappal féreghajtót adni. A vemhes kancákat is javasolt az ellés előtt héttel féreghajtani az állatorvos által javasolt, vemhes kancáknak is adható készítménnyelés a csikók első néhány hónapjában különösen fontos betartani a megfelelő féregtelenítési programot.
Bába András, lóspecialista állatorvos.