Prokontra.hu
Hírek és információk

Fidesz: az ellenzéki pártok folytatják a színészkedést

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről

A Fidesz-frakció szerint az ellenzéki pártok a csütörtökre összehívott rendkívüli üléssel folytatták a színészkedést: nekik nem Magyarország érdeke, csak a hatalom megszerzése és a “pillanatnyi politikai balhé” a fontos. Az ellenzék az ápolási díjjal is színjátékot űz, hiszen egyetlen ellenzéki képviselő sem szavazta meg az otthonápolási díj emelését – mondta Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott.

FRISSÍTÉS: Megszólalt a KDNP frakciója is a rendkívüli ülésnap ügyében.

A nagyobbik kormánypárt csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, az ellenzéki pártok egyszer már “lebuktak”, amikor “gyenge színészi teljesítményt nyújtva, áldozatként” próbálták feltüntetni magukat a köztelevízió épületében. Csütörtökön pedig újra “lebuktak”, hiszen az ellenzéki képviselők jelentős része az általuk kezdeményezett parlamenti ülésen a napirendi szavazást sem várta meg – tették hozzá.

Azt is írták, hogy az ellenzék decemberben erőszakos eszközökkel próbálta megakadályozni az Országgyűlés munkáját, nem törődve azzal, hogy a “balhé” közben saját korábbi javaslatát, így az ápolási díj megemelését sem szavazta meg. Úgy fogalmaztak, az ellenzéknek nem Magyarország érdeke, csak a hatalom megszerzése és a “pillanatnyi politikai balhé” fontos.

Soros György pénzéből szerveznek erőszakos utcai megmozdulásokat, és Soros-pénzből fizetett aktivisták közreműködésével támadtak a rendőrökre és az Országgyűlés épületére a karácsony előtti napokban. Ezen Soros György által finanszírozott akciók egyetlen célja, hogy az európai parlamenti választások után újra bevándorláspárti többsége legyen az Európai Parlamentnek – értékelte a Fidesz-frakció.

Nyitrai Zsolt hiteltelennek és kétszínűnek nevezte az ellenzéket, amelyre szerinte nem számíthatnak a magyar emberek. Felidézte: az Országgyűlés decemberi utolsó ülésnapján sem a Jobbik, sem az MSZP, sem a Párbeszéd, sem az LMP soraiban nem volt egyetlen képviselő, aki támogatta volna az ápolási díj megemelését.

Az ellenzéknek ugyanis nem a családok segítése, a rászorulók felkarolása a fontos, hanem csak a belső hatalmi harcok, a botrány és a balhé – mondta.

A kormánypártokra azonban számíthatnak az emberek, hiszen “mi ott voltunk és megszavaztuk az ápolás díj 15 százalékos emelését január 1-jétől és az új ellátási formát, a gyermekek otthongondozási díjának bevezetését is” – fogalmazott Nyitrai Zsolt.Megjegyezte: a javaslatot komoly szakmai egyeztetés előzte meg a civil szervezetekkel és az érdekképviseletekkel. Fontos ügyről van szó, hiszen az ápolási díj több mint 50 ezer embert, a gyermekek otthongondozási díja pedig több mit 17 ezer családot érint.

FRISSÍTÉS:

Nacsa Lőrinc, a KDNP politikusa a kormánypártok képviseletében csütörtökön Budapesten azt mondta, ma újra lebuktak az ellenzéki képviselők, mert a saját maguk által kezdeményezett rendkívüli ülésnapról is kivonult egy részük. Nem Magyarország érdeke, csak a pillanatnyi politikai balhé és a hatalom megszerzése az ellenzék célja. Megjegyezte, hogy decemberben már lebuktak az ellenzékiek, amikor – “gyenge színészi teljesítménnyel” – önmagukat áldozatként akarták bemutatni a köztelevízió épületében.

A KDNP-s politikus szerint az ellenzék Soros György pénzéből erőszakos utcai megmozdulásokat szervez, és szintén a magyar származású amerikai üzletember forrásaiból politikai aktivistákat fizetnek, akik rátámadnak a rendőrökre és a Parlamentre. Mindezt Soros György azért teszi, mert azt szeretné, hogy az Európai Parlamentnek a májusi választások után ismét bevándorláspárti többsége legyen – fejtette ki Nacsa Lőrinc az MTI-nek.

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről

Akár ez is tetszhet

Ez a webhely sütiket használ a felhasználói élmény növelése érdekében. A Google sütikkel elemzi a honlap forgalmát, és szabja személyre a hirdetéseket. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. Elfogadom Több infó