Prokontra.hu
Hírek és információk

Húsz hajót vásárolt a Mahart Zrt. – A kormány 2020-ig 4,6 milliárd forint támogatást nyújt

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről

A nyaralóhajózási programban húsz hajót vásárolt a Mahart Zrt. nyílt tárgyalásos közbeszerzési eljárásban a francia Nicols cégtől, az első hajót a februári Utazás kiállításon bemutatják – jelentette be Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős kormánybiztos kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Elmondta: a húsz lakóhajó beszerzésére 1,6 milliárd forint állt rendelkezésre, ezzel szemben a Mahart 1,51 milliárd forintért tudta megvásárolni a hajókat a listaárban szereplő ajánlatnál korszerűbb felszereléssel. Az első tíz hajó 2019-ben, a következő tíz 2020-ban érkezik Magyarországra.

A hajóbeszerzés mellett a Mahart tendert írt ki a nyaralóhajózáshoz szükséges kikötői infrastruktúra kiépítésére is, így várhatóan próbaüzemben 2019 nyarán már igénybe lehet venni a nyaralóhajókat a Felső-Tisza és a Bodrog környékén. Az éles üzem 2020 nyarán indul, a későbbiekben pedig bővítik az útvonalhálózatot – mondta a kormánybiztos.

Révész Máriusz beszámolt arról is, hogy a hajók megvásárlásával a magyar nyaralóhajózási turizmus bekapcsolódik a hajógyártással, bérbeadással foglalkozó Nicols cég nemzetközi víziturizmus hálózatába.

A kormánybiztos ismertette, hogy kezdetben a Felső-Tisza és a Bodrog környékén építik ki az infrastruktúrát, Kiskörén és Tokajban báziskitötőt létesítenek, és további húsz kikötőt terveznek a Tisza mentén. Hozzátette: a nyaralóhajózási turizmus hatással lesz a térség fejlődésére is.

Sztilkovics Szávó, a Mahart vezérigazgatója beszámolt arról, hogy január 23-áig várják a pályázatokat a kiskörei báziskikötő és 11 kisebb kikötő építésére kiírt tenderre. A hajókra és a kivitelezésre 2019-ben 3 milliárd forintot, 2020-ban 1 milliárd forintot terveznek.

Alain Mousset, a Nicols céget is tulajdonló Nadia-csoport vezérigazgatója kiemelte, hogy a nemzetközi utazásszervező hálózatuk a magyar kínálattal bővül, a magyar nyaralóhajózási turisztikai úti cél iránt jelentős érdeklődésre számítanak.

Baráth Gergely, a nyaralóhajózási program vezetője elmondta, hogy a Felső-Tisza és a Bodrog környéki hajózási útvonal a Natura 2000 környezetvédelmi területeket érinti, ellentétben a Nyugat-Európában kiépített csatorna útvonallal. Közölte: arra számítanak, hogy a hajók beszerzése optimista számítások szerint 7-8 éven belül megtérül.

Hozzátette: a nyaralóhajók vezetéséhez külföldön nincs szükség jogosítványra, Magyarországon az illetékes tárca dolgozik azon, hogy megteremtsék a jogszabályi feltételeket a használatukhoz.

A nyaralóhajózási programot a kormány 2017 decemberében indította, 2020-ig tartó 4,6 milliárd forintos kerettel, amelyből húsz kikötő épül és húsz nyaralóhajót szereznek be.

(MTI)

Akár ez is tetszhet

Ez a webhely sütiket használ a felhasználói élmény növelése érdekében. A Google sütikkel elemzi a honlap forgalmát, és szabja személyre a hirdetéseket. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. Elfogadom Több infó