Prokontra.hu
Hírek és információk

Juszt László: mindez csak a gondolkodó, empatikus emberek agyáig juthat el. A politikusoknak – pontosan tudom – sok!

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről

Nem értem Soros Györgyöt. Ha velem csinálná ezt a cirkuszt, akkor az ő lehetőségeivel már eltüntettem volna a “törpenapóleont”. (by Bödöcs)

Adva van a világ 29. leggazdagabb embere, aki közismerten – nem szívbajosan – pénzügyi tranzakciókkal szerezte irdatlan vagyonát. Olyan ügyletekkel, amik másnak nem jutottak az eszébe pedig a lehetőség ott volt előttük is Malajziában, Thaiföldön, Indonéziában, Japánban, Oroszországban, Franciaországban és Nagy-Britanniában.

Pontosan látja, érzi a folyamatokat, s nem egy esetben befolyásolja (!) is. A pár évvel ezelőtti amerikai jelzáloghitel válságra korábban többször is figyelmeztetett. Nem hallgattak rá. Ő jelentős haszonra tett szert. Az általa vezetett legnagyobb befektetési alap tíz százalékos profitot ért el 2008-ban. Mások meg tönkre mentek.

2008. október 9-én az OTP Bank részvényei 22%-ot estek nem egészen egy óra alatt. A támadása mögött a Soros Fund Management állt, amely a tranzakcióval 675 ezer amerikai dollárt nyert. Az alap tőkepiaci tevékenysége során megsértette a piacbefolyásolás tilalmára vonatkozó jogszabályi előírásokat, ami miatt a PSZÁF bírságot szabott ki rá. Soros közleményében kijelentette, hogy nem ő adott megbízást az ügyletre, és sajnálja a történteket. Nem sokkal később egymillió amerikai dollárt adományozott az ajkai vörösiszap-katasztrófa károsultjainak megsegítésére. (Eddig Magyarországon 400 millió dollárt, azaz 112 milliárd forintot adományozott különböző célokra.)

És itt jön a lényeg: ez az ember kb. egy nap alatt tudná fejreállítani az egész országot. Ha felvásárolná mondjuk a Amerikai Templeton Befektetési alaptól a külföldi adósságainkat, s pár órára rá csak 10 százalékkal olcsóbban piacra dobná. A forintnak annyi lenne. Párszáz százalékos infláció, áruhiány, olaj és gáz hiány, stb. Már húzhatnánk is le a rolót.

Nem azt mondom, hogy hízelegni kell neki, de nem nevezném taktikus lépésnek a folyamatos gyalázását. Tudom mindez csak a gondolkodó, empatikus emberek agyáig juthat el. A politikusoknak – pontosan tudom – sok!

Juszt László

Vélemény:vélemény egy személynek, a saját nézőpontjából kiinduló elgondolása a dolgokról. A vélemény, mivel az az individuumtól, annak perspektívájától függő, ezért szükségszerűen szubjektív.” – wikipedia

A vélemény rovatunkban megjelenő cikkek semmilyen esetben sem tükrözik a szerkesztőségünk álláspontját. Küldjön be ön is egy véleményt a cikkek@prokontra.hu email címre.

Akár ez is tetszhet

Ez a webhely sütiket használ a felhasználói élmény növelése érdekében. A Google sütikkel elemzi a honlap forgalmát, és szabja személyre a hirdetéseket. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. Elfogadom Több infó