Prokontra.hu
Hírek és információk

Karácsony határozottan bízik a győzelmében

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről

Karácsony Gergely saját facebook-oldalán jelentette be még január 4-én, hogy „Indulok a főpolgármester-előválasztáson!” A PM-es politikus elmondása szerint akkor döntötte el, hogy részt vesz a megmérettetésen, amikor kiderült, hogy sikerült olyan megoldást találnia az ellenzéknek, amelynek köszönhetően Tarlós Istvánnak csupán egyetlen, a budapesti választók által delegált kihívója lehet.

Határozottan áll a kihívás elé, a várja az előválasztást, mint mondta róla: „amit meg akarok és meg is fogok nyerni, hogy utána legyőzzük Tarlóst,” Programja teljes egészében csak a kampány végére fog elkészülni, mert ebbe a budapestiek ötletei is bele fognak kerülni.

Karácsony örül a kétlépcsős előválasztásnak

Karácsony Gergely örül a kétlépcsős előválasztási rendszernek. Úgy véli, ennek különösen nagy előnye van, hiszen nem a politikai alkuk alapján fog kiválasztásra kerülni a jelölt, hanem  közvetlenül, az érintett fővárosiak szavazati alapján.  Valódi verseny fog így kialakulni, és ezért szívesen vesz részt benne.

Puzsér Róbertet az LMP támogatja, éppen ezért érthető Karácsony számára, hogy a jelölt független szervezet lebonyolítását kérte. Így, a kétlépcsős rendszerben előbb a baloldal választ jelöltet, majd a győztes és Puzsér mérik össze a támogatottságukat. A PM-s politikus ezt „világos, átlátható, demokratikus folyamatnak” tartja.

Puzsér Róberttel az a megállapodásuk van, hogy a második fordulóban, amit júniusban tartanak, 50 ezres lesz az érvényességi küszöb. Ez az arány a nemzetközi részvételi átlagnak felel meg. Amennyiben mégsem mennének el ennyien, akkor is iránymutatóak lesznek az eredmények. Fontos visszajelzést kap majd az ellenzék az adatokból, hogy melyik jelöltnek milyen támogatottsága van.

A zuglói polgármester egyetért a szegedi mintával, amely szerint az önkormányzat határozatban megtilthatja a cégeinek, hogy alkalmazzák a szerződésekben a túlóratörvényt. Olyannyira gondolja így ő is, hogy a legközelebbi képviselő-testületi ülésen be is terjeszt egy hasonló javaslatot. Tarlós Istvántól pedig egy állásfoglalást szeretnének kicsikarni, amelyből kiderül majd, hogy a budapestiek vagy a kormány oldalán áll.

Főpolgármesteri_Hivatal,_Városháza_utca - wikipedia
A cél: Főpolgármesteri_Hivatal (Forrás: Wikipedia)

Karácsony már nem bizonytalan

Karácsony Gergely nem olyan régen még nem tudta megmondani biztosra, hogy indul-e az MSZP-s Horváth Csaba mellett az előválasztáson, avagy sem. Az egyik kormánypárti online oldal így fogalmazott a lebegtető választ adó politikusról: „Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke “….világklasszis bizonytalankodást mutatott be azzal kapcsolatban, lenne-e az ellenzék főpolgármester-jelöltje.”

Azóta azonban megfogalmazta, miért is volt benne ez a nagy bizonytalanság. A főpolgármesterségért indulása Karácsony számára szinte egyenlő azzal, hogy a XIV. kerületi polgármestersége, ahol „most nagyon jó helye van” megszűnik. Háromszoros kockázatot vállal a főpolgármesteri posztért való indulásával:

  • ha vele szemben Horváth Csaba nyer, akkor kevesebb esélye lesz, hogy őt indítják Zuglóban polgármesterként;
  • ha a második körben veszít Puzsér Róberttel szemben, akkor pedig az idő miatt nem tud újraindulni, mint polgármester;
  • nagy a kockázta végül a nagy megmérettetésnek is, amely Tarlós Istvánnal szemben zajlik majd.

Karácsony Gergely ezekkel kapcsolatban azt nyilatkozta: „Épp elég kockázatot vállaltak a budapestiek, ideje, hogy vállaljon valaki kockázatot értük is. Igaz, én háromszor vállalom, hogy megméretem magam. Mind a hármat meg is fogom nyerni.”

Határozottan úgy gondolja, hogy az előválasztás biztosan, de a főpolgármesteri választást is meg fogja nyerni, Így fogalmazott: „Fontos, hogy egy ellenzéki jelölt álljon szemben a Fidesz jelöltjével, Tarlóssal, ez a célja és értelme az előválasztásnak, amit meg akarok és meg is fogok nyerni, hogy utána legyőzzük Tarlóst, és kiszabadítsuk a fővárost a Fidesz fogságából, és visszaadjuk a szabad Budapestet a szabad polgárainak.”

Bátraké a szerencse?

Nagy önbizalom kell ahhoz, hogy valaki úgy érezze, érdemes feladni a biztos, „jó helyet” a bizonytalanért. Karácsony Gergely dupla vagy semmit játszik, s bár az április miniszterelnök-jelöltsége nem eredményezett sikert, úgy tűnik, az ambíció nem veszett ki belőle. Bátraké a szerencse, mondhatnánk, de kiderül majd, az lesz-e. És az is, hogy kinek.

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről

Akár ez is tetszhet

Ez a webhely sütiket használ a felhasználói élmény növelése érdekében. A Google sütikkel elemzi a honlap forgalmát, és szabja személyre a hirdetéseket. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. Elfogadom Több infó