Prokontra.hu
Hírek és információk

Ki lesz, akinek először Puzsérral kell megmérkőznie? Előválasztás indul!

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről

Két ünnep között, ha nem lesz más dolga a felelős budapesti állampolgároknak, akkor lehetőségük lesz regisztrálniuk magukat a fővárosi előválasztásra. Ha mégsem lenne rá alkalmuk, akkor sem szabad elkeseredni, mert ez még csak az első kör, de lesz második is, majd januárban is.  Sőt, az előválasztás második fordulójának is megvan már az időpontja, az júniusban lesz.

Mikor és mire is lesz ez jó ez az egész? A kormánypárt főpolgármester-jelöltje továbbra is Tarlós István lesz, ám az ellenzék is ki fog állítani valakit, aki mögé reményeik szerint beállnak majd a nem-kormánypárti szavazók. Több jelöltből kell kiválasztaniuk a legesélyesebbet, ezért van szükség az előválasztásra. Ugyanakkor van már egy ellenzéki támogatottságú, de független jelölt, Puzsér Róbert személyében, de őrá az első előválasztási fordulóban ( sem egyik, sem másik körben) nem lehet még szavazni. Majd csak júniusban.

Előválasztás I.forduló két körben

December 27-e és 29-e között jelezhetik részvételi szándékukat mindazok, akik budapesti lakosok, és az előválasztási ceremóniában benne akarnak lenni. Az első kör összesen tíz helyszínen zajlik majd, a II., III., V., VII., XI., XIII., XIV., XVIII. és a XXI. kerületben. A második regisztrációs időszak január 28-a és február 3-a között lesz. A kijelölt regisztrációs időben jelentkezőknek lehetőségük van online szavazásra is.

Az előválasztási bizottság felállítására azért van szükség, hogy a lebonyolítás folyamata zökkenőmentes és könnyebbe átlátható legyen. Ebben a bizottságban minden csatlakozó szervezetnek és jelöltnek egy-egy személy delegálására van lehetősége.

Ez az előválasztás csak az MSZP, a PM, a DK és a Magyar Szolidaritási Mozgalom előválasztására vonatkozik. Nem csatlakozott ugyanis a Jobbik, a Momentum és a Liberálisok sem.

2019 júniusában lesz egy újabb előválasztás, amelyen ennek, az elsőnek a győztese és Puzsér Róbert, az LMP-s (részben jobbikos)  támogatottságú, de független képviselő között zajlik majd. Akkor fog kiderülni, melyikük lesz  Tarlós István kihívója.

Előválasztás II.forduló (júniusban): az I.forduló győztese Puzsér Róberttel mérkőzik meg

Puzsér Róbert nem értett egyet az MSZP-s forgatókönyvvel, ezért ő nem lesz benne az első, két körös előválasztási procedúrában. Mindenképpen egyetlen ellenzéki jelölt felállítása a cél, ezért kell külön „megmérkőznie” júniusban az LMP-n kívüli, többi ellenzéki párt nyertes jelöltjével.

A kampányindító megnyitóján a szocialista Molnár Zsolt, a DK-s GY.Németh Erzsébet, a PM-es Kocsis-Cake Olivio és a Székely Sándor a Szolidaritás-tól közölte, hogy az előválasztás Puzsér Róbert miatt lesz kétfordulós, ő, ugyanis csak a második körben akar részt venni az előválasztásban.

Puzsér így ír a facebook-oldalán:


Puzsér Róbert

 „Ma egy nagy lépéssel közelebb kerültünk a Sétáló Budapesthez: megállapodtam a régi baloldallal egy kétfordulós előválasztásban. Az MSZP, a Párbeszéd és a DK szövetségének pártjai az általuk rendezett első fordulóban kiválasztják a maguk jelöltjét, aki aztán júniusban megmérkőzik velem a második fordulóban, melyre vonatkozóan a régi baloldal valamennyi technikai feltételemet elfogadta az online regisztrációt és szavazást, az ötvenezer fős érvényességi küszöböt, az előválasztás semleges helyszínét továbbá független lebonyolító és adatkezelő szervezet megbízását illetően egyaránt. Megállapodtunk arról, hogy az MSZP, a Párbeszéd és a DK testületi szavazásra bocsájtja politikai feltételeimet egy kizárólag szakértőkből felálló városvezetésre és a teljes ellenzéki spektrumot felölelő jelöltállítási koordinációra vonatkozóan, hogy minden körzetben, minden polgármesteri posztért egyetlen ellenzéki jelölt hívja ki a Fideszt, éspedig olyan jelölt, aki támogatja a Sétáló Budapest programját. Úgy látom, jelenleg ez a legjobb esély az ellenzékváltásra, ez a legjobb esély Tarlós István leváltására, ez a legjobb esély arra, hogy Gyurcsány Ferenc kezéből végre a centrumba kerüljön át az Orbán Viktor elleni küzdelem súlypontja.

Véget akarok vetni a polgárháborúnak, és élhetővé, zölddé, belélegezhető levegőjűvé kívánom tenni Budapestet. Ha a régi baloldal pártjai valóban komolyan gondolják, akkor ez a mai megállapodás, ez a kétfordulós előválasztás hatalmas lehetőség mind Budapestnek, mind a képviseleti demokráciának.”


Szándéknyilatkozat Puzsér facebook-oldalán
A Szándéknyilatkozat (Forrás: Facebook/PuzsérR)

Tarlós szerint az MSZP „feladott egy hirdetést” főpolgármester-jelölt keresésre

Tarlós István szerint az előválasztás egy politikai blöff. Véleménye szerint, ha az ellenzéknek kétharmada lenne a fővárosban úgy, ahogyan azt a legutóbbi országgyűlési választások óta hangoztatja, akkor teljesen mindegy, hogy kit indítanának vele szemben a főpolgármester-jelöltként, hiszen meg kellene nyernie annak a jelöltnek a választást. Szégyennek tartja, hogy az ellenzéki pártok, különösen az MSZP 10 év alatt nem tudott felépíteni egy olyan politikust, akit megbízhatónak tartanának egy a főváros élén. Úgy fogalmazott: az MSZP „feladott egy hirdetést”, hogy bárki jelentkezhet főpolgármester-jelöltnek.

Van még idő, de nagyon fogy

Az ismét az ellenzék összefogását jelzi, hogy az egyetlen jelölt indítását törik a fejüket, és lépéseket is tesznek ennek elérése érdekében. Olyan emberre van szükségük, aki képes befogni a több cikluson keresztül regnáló jelenlegi Tarlós Istvánt, sőt, meg is kell előznie őt a szavazatok számának. Nem lesz könnyű dolguk, ugyanakkor több személy közül is választhatnak, ráadásul két fordulón keresztül. Idő még van, bár egyre fogy….ahogyan a türelem is.

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről

Akár ez is tetszhet

Ez a webhely sütiket használ a felhasználói élmény növelése érdekében. A Google sütikkel elemzi a honlap forgalmát, és szabja személyre a hirdetéseket. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. Elfogadom Több infó