Kvantumellenes gyógyszer
Összefonódott foszforatommagok az agyban
Támogass te is! A múlt héten akarva-akaratlanul kitudódotthogy a Google kvantumszámítógépe olyan problémát oldott meg pár perc alatt, amelyhez a legerősebb konvencionális szuperszámítógépeknek is több tízezer évre lenne szükségük vagyis gyakorlatilag megoldhatatlanok számukra. Ez praktikusan azt jelenti, hogy a kvantumszámítógépek meghaladták a hagyományos komputerek képességeit. Beköszöntött az a kor — amelyet a számítógéptudósok már évek óta várnak —, amikor már nem pusztán sebességben előzik a hagyományos számítógépeket, hanem alapvetően új típusú tudásra tesznek szert.
Ez a kvantumfölény kora. De mit is jelent ez, valóban fordulóponthoz értünk-e a számítástechnika történetében?
Amint a nyilvános Kvantumellenes gyógyszer feltöltött majd gyorsan eltávolított vázlatos kéziratot felfedezte a sajtó, egymást próbálják túllicitálni a hol történelmi pillanatot, hol a fennálló világrend ledőlését vizionáló beszámolók.
Néhányan a tranzisztorok és a nyomtatott áramkörök feltalálásához hasonlítják a kvantumfölény küszöbének átlépését, mások a Skynet világuralomra törésével, a mindenkiről mindent tudó, sőt még a jövőt is megjósoló mesterséges intelligenciával riogatják a nagyérdeműt.
A tudós önéletrajzi írásaiból az as években megjelent ugyan egy válogatás Elveszetten a huszadik században Szent-Györgyi, címmel, de az ebből az írásból csupán egy bekezdésnyit közölt. A teljes szöveg az International Journal of Quantum Chemistry Személyesen is köszönjük Paulette Goldweber menedzsernek kedves közreműködését az engedélyezési eljárásban.
A kvantuminformatika legnépszerűbb veszélye a kódok feltörése. Elméletileg minden titkosítás feltörhető, ha rendelkezésre állnak a hozzá szükséges számítási erőforrások.

A nemzetközi pénzügyi rendszerben alkalmazott kriptográfiai megoldások azért tekinthetők vagy voltak eddig tekinthetők biztonságosnak, mert még ha egy James Bond-filmbe illő főgonosz szuperszámítógépek hadseregét is állítja csatasorba Kvantumellenes gyógyszer feltörésükre, még az ükunokája is jobblétre szenderül, mire feltörhetné őket.
Viszont itt jönnek a képbe a kvantumszámítógépek, amelyek kvantumbitjei qubitjei nemcsak két állapotban létezhetnek, hanem a kvantummechanika felfoghatatlan törvényeinek köszönhetően végtelen számú állapotot vehetnek fel egyszerre.

Egy efféle gépnek az ismert matematikai problémák meg se kottyannak. A titkok nélküli világ rémképét már politikusok is kihasználják, némi figyelem és népszerűség reményében.
Andrew Yang demokrata elnökjelölt-jelölt akinek gyakorlatilag semmi esélye nincs arra, hogy akár csak megmérettethesse magát a jövő évi amerikai elnökválasztásonígy reagált a hírre a Twitteren: Az, hogy a Google elérte a kvantum-számítástechnikát, hatalmas dolog.
Sok más dolog mellett azt jelenti, hogy nincs feltörhetetlen kód. Google achieving quantum computing is a huge deal.
Az új gyógyszer orálisan is beadható.
It means, among many other things, that no code is uncrackable. Mindenesetre az, hogy egy politikus érdemesnek tart egy számítógép-tudományi hírt úgy tálalni, hogy az azonnali és negatív hatással bír a választók mindennapi életére, jól mutatja, hogy hatalmas a fogalmi zavar és a tudatlanságból fakadó aggodalom a kvantuminformatikával kapcsolatban.

Pedig a valóság az — legalábbis John Preskill, a Caltech professzora szerintaki nyolc éve megalkotta a kvantumfölény kifejezést —, hogy az eredmény tudományos jelentősége valóban nagy, de addig, míg az egyre gyorsabban fejlődő kvantumszámítógépek bármilyen praktikus műveletre is képesek lesznek tehát nem csak olyanokra, amelyeket alig néhány kvantumfizikus ért a bolygónmég éveknek kell eltelniük.
A technológia jelenleg még erősen kísérleti stádiumban van bár a nagy cégek már elkezdték kvantumszámítási szolgáltatásaikat kereskedelmi jelleggel is kínálni a kutatóknak.
A mostani eredmény eléréséhez nagy gonddal választottak ki egy olyan problémát, amelybe köztudomásúlag beletörik a konvencionális számítógépek bicskája, viszont az is sejthető volt, hogy ez a probléma az alapvetően más elvek szerint működő kvantumszámítógépet nem nagyon izzaszthatja meg. E konkrét kísérletben egy számhalmazról kellett megmondania, hogy az random számokat tartalmaz-e, vagy van köztük szabályszerűség. Az egész kísérlet egyetlen funkciója az volt, hogy ezúton demonstrálják a kvantumszámítógépben rejlő jövőbeli lehetőségeket.
Kvantum titkok Az egyik dolog, amit mindenki tud a kvantummechanikáról, a legendás furcsasága, amelyben az általa leírt világ alapvető tételei idegennek tűnnek a világnak, ahol élünk. De a furcsa vagy nem, a kvantumelmélet közel egy évszázados, és számos alkalmazást talált a mindennapi életben. Képzeld el, hogy egy számítógépprocesszor képes-e szuper pozíciót kihasználni, hogy egy komplex probléma egy tetszőleges nagyszámú permutációjának eredményét egyidejűleg kiszámítsa.
Az eredmény kitudódásának kifejezetten ironikus aspektusa, hogy valószínűleg a Google Trichinella autoinvasion számítógépei kotyogták ki a hírt. Több kvantuminformatikus is úgy szerzett róla tudomást, hogy a Google szaktanulmány-kereső szolgáltatása, a Scholar felismerte az új cikket a NASA-szerveren, és erről értesítette a szaktársakat.
Az eredmény jelentőségéről egyébként maga a tanulmány is úgy fogalmaz, hogy annak egyelőre inkább alapkutatási jelentősége van, az alkalmazásra még várni kell. Persze ez kissé őszintétlen óvatoskodásnak is tekinthető, hiszen Kvantumellenes gyógyszer kvantumfölényért folytatott versenyben egymásra ráígérve fogadkoztak a Googlea Microsoft, az IBM és a többi érintett cég szakemberei, hogy már csak napok kérdése a határvonal átlépése.
A Google egyik vezetője konkrétan re ígérte a diadalt, ehhez képest mindez akár kudarcnak is felfogható. Amiatt is sok kritika éri a cégeket, hogy kommunikációjukban a kvantumszámítógépek egyértelműen pozitív hatásait így a molekulák mozgásának vagy az agysejtek aktivitásának valós idejű szimulációját felnagyítják, míg az esetleges problémákat legfőképpen a konvencionális titkosítás esetleges nevetségessé válását a szőnyeg alá söprik.

Pedig — mutatnak rá kritikusok — ezek a problémák sem bonyolultságban, sem megközelítésmódjukban nem térnek el alapvetően egymástól, így ha az előnyök megvalósulhatnak, azzal együtt Kvantumellenes gyógyszer a hátrányok is. Google új kvantumszámítógépe Fotó: Google A kvantumfölénynek jelen pillanatban inkább csak elméleti jelentősége van.
Eddig is sejthető volt, hogy a versengő cégek a fölény első átlépése érdekében olyan feladatokkal fognak kísérletezni, amelyben a kvantumszámítógépek jók, de a konvencionális komputerek gyengék és eközben a feladat gyakorlati használhatóságával nem sokat törődnek. Ennek ellensúlyozására időközben alkottak egy másik kifejezést is Kvantumellenes gyógyszer fejlődés tényleges mérföldköveinek kijelölésére. Ez a kvantumelőny.
Akkor tekinthető teljesítettnek, ha a kvantumszámítógépek már képessé válnak olyan feladatok elvégzésére Kvantumellenes gyógyszer a hagyományos számítógépeknél sokkal nagyobb hatékonysággalamelyek valós problémákat oldanak meg. Arról persze lehet vitatkozni, hogy mely probléma tekinthető valósnak és relevánsnak, de a kvantumelőny fogalma mellett érvelők szerint e feladatnak nem a fizikából, hanem inkább a pénzügyekből, a Kvantumellenes gyógyszer href="http://prokontra.hu/a-pinworms-a-szembl-kilp.php">A pinworms a szemből kilép, illetve a mesterséges intelligencia területéről kell erednie.
A koronavírus gyógyszer készen áll a tesztelésre
De még ezzel sem lesz a kezünkben a megbízhatóan működő kvantumszámítógép. A hagyományos komputerekbe biztonsági mechanizmusok vannak beépítve, amelyek észreveszik, ha valamelyik számítás hibásan ment végbe. Efféle megoldás jelenleg még nem létezik a kvantumszámítógépekben.
Egyesek szerint akár több ezer hibajavító qubitra is szükség lehet minden egyes hasznos munkát végző qubit tevékenységének felügyeletére.
- Mégsincs szabad akaratunk?
- Férgek, mint a fogyás módszere
- A giardiasis kezelése során
- Férgek jelei az emberi testben
- A paraziták morfológiai adaptációja