Prokontra.hu
Hírek és információk

M1: Újabb, egyeztetett módszerrel próbálkoznak az ellenzéki politikusok

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről

Úgy döntöttek, amint meglátják a közmédia valamelyik kameráját, azonnal sorolni kezdik azokat a követeléseket, amelyeket az elmúlt napokban már több helyen bemutattak, és a tüntetéseken is szóba kerültek. Vélhetően a módszert még tökéletesíteni kell, mert nem mindenkinek megy fejből a felsorolás.

A DK-s Gy. Németh Erzsébet is beszállt a láthatósági versenybe – így fogalmazta meg a Nézőpont Intézet elemzője azt a helyzetet, amelyben az ellenzéki pártok jelenleg vannak. Mráz Ágoston Sámuel szerint azért viselkednek így, hogy felhívják magukra a figyelmet.

Bár nem hosszú a lista, az MSZP-s Őrsi Gergelynek telefonos segítséget kellett igénybe venni. A mobiljából próbálta felolvasni a követeléseket.

Szerdán a Párbeszéd politikusa egy adathordozón adta át az ellenzéki követeléseket a közmédia egyik vezetőjének. Ahogy a szerdai híradóban is elhangzott, az ellenzéki politikusok ugyanazt ismételgetik.

Hetek óta tiltakoznak

A munka törvénykönyvének módosítása ellen hetek óta tiltakoznak az ellenzéki pártok. A tüntetéseken rendre sérültek meg rendőrök, például volt, akit majdnem felgyújtottak az MTVA székháza előtt.

A bíróságok függetlensége és az Európai Ügyészséghez való csatlakozás mellet is rendre felszólaltak a tüntetéseken. Követelik a sajtószabadságot is, miközben az elmúlt napokban éppen ők gyakoroltak nyomást a közmédiára, hogy kikényszerítsék követeléseik megjelenítését.

Illetéktelenül és erővel próbáltak bejutni

Csúsztak, másztak, feküdtek és hasaltak hétfőn az ellenzéki képviselők az MTVA épületének padlóján. Miután beengedték őket az épületbe, erővel és illetéktelenül próbáltak bejutni a székház üzemi területeire. A biztonsági őrök emiatt távozásra szólították fel őket, ám többen is egyszerűen a földre dobták magukat, ahonnan nem is akartak felállni.

A DK-s Varju László többször is azt hitte, hogy senki sem figyeli, és óvatlanul nekirontott a stúdióajtót védő őröknek. A rohamot a biztonsági szolgálat többszöri kérésére sem hagyta abba, ezért ki akarták vezetni, de ellenállt, összecsuklott, és csaknem egy órát töltött a földön. Közben hol telefonálás, hol videózgatás közben mondta, hogy éppen verik.

A székházban véghezvitt rohamok előtt és közben többször is mosoly ült az ellenzéki képviselők arcán. A Facebookra viszont teljesen más videókat töltöttek fel. Szél Bernadett azt mondta egyik videójában, hogy őt meglökték, de egy másik videóban a Szél Bernadett által rögzített felvételen Kunhalmi Ágnes akciója, az úgynevezett „mission impossible” látható, ahogyan a csukott ajtónak rohan, amitől először látványosan a falnak, aztán a földre esik. Az akció közben szerzett sérülései miatt a képviselőnek be kellett fásliznia a farmerját.

Varju László megmutatta sérüléseit

A DK-s Varju László a közösségi oldalon meg is mutatta a sérüléseit. „Focistákat megszégyenítő színészkedés, aztán meg mint egy kisfiú megy a hiszti” – írja egy kommentelő. „Ezekkel a sérülésekkel hordágyon kórházba menni nevetséges” – fogalmaz egy másik hozzászóló. Valaki pedig azt írja, „a választások előtt tartottak volna össze, hogy lett volna egy ütőképes ellenzék, így hiába szavaztunk ezekre, pont semmit nem ért.”

A szocialista Molnár Zsolt csütörtökön ellenzéki csapatépítőnek titulálta az eseményeket.

Politikai demonstráció

„Egy politikai demonstráció, amit a politikai pártok és aktivisták mozgatnak” – ezt mondta Kovács Zoltán Párizsban nemzetközi újságíróknak, amikor az elmúlt napok tüntetéseiről és az ellenzéki akcióról kérdezték. A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szerint „látjuk a túlkapásokat és az együgyűséget, amit az elmúlt napokban az ellenzék mutatott. Közüzemek protokolljának és fizikai határainak is nyílt megsértése biztosan nincs a véleménynyilvánítás szabadságának határain belül, még akkor sem, ha ezt egy képviselő akarja végrehajtani.”

Kovács Zoltán hozzátette, az ellenzéki politikusok magukat és egymást leplezték le a közösségi oldalakon élőben közvetített videókkal.

Újabb feljelentéseket tett az MTVA

Újabb ügyekben tett feljelentést a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap. A friss összesítés szerint eddig már 57 esetben tett feljelentést az MTVA a székházat ért vasárnapi és hétfői támadások miatt.

Az MTVA megismételte, hogy egyes ellenzéki országgyűlési és európai parlamenti képviselők erőszakos, provokatív magatartása, a munkatársak inzultálása, valamint a munkavégzés akadályozása miatt garázdaság, rágalmazás, becsületsértés és személyes adattal való visszaélés miatt újabb jogsértések gyanújával fordult a hatóságokhoz.

Az MTVA arra kéri az érintett országgyűlési és európai parlamenti képviselőket, hogy a jövőben tartózkodjanak a jogsértő magatartástól, ne akadályozzák a közmédia működését és tartsák tiszteletben a szerkesztői szabadságot.

Felfüggesztett börtönt kapott egy férfi, aki vasárnap, a Kossuth téri tüntetés után rátámadt a vele szemben intézkedő rendőrökre. A bíróság hivatalos személy elleni erőszaknak minősítette a történteket, és egy éves, de négy évre felfüggesztett börtönbüntetést, valamint a bűnügyi költségek megtérítését szabta ki a többszörösen büntetett előéletű vádlottra, aki részeg volt a tüntetés idején. A döntést az ügyészség és a védelem is tudomásul vette, így az ítélet jogerős.

Folytatódtak a tüntetések

Csütörtökön is tüntettek a Munka Törvénykönyvének változásai ellen, Miskolcon, Zalaegerszegen és Kecskeméten is. A Mercedes-gyár előtt gyűltek össze, majd onnan a város központjába vonultak. A Kossuth szobornál ellenzéki szónokok beszéltek, utána pedig a helyi médiacégeket vették célba, hogy átadják petíciójukat.

(MTI/Híradó)

Akár ez is tetszhet

Ez a webhely sütiket használ a felhasználói élmény növelése érdekében. A Google sütikkel elemzi a honlap forgalmát, és szabja személyre a hirdetéseket. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. Elfogadom Több infó