Prokontra.hu
Hírek és információk

Magyar Idők: Nem igaz, hogy el akarják venni az MTA forrásait

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről

Korábban írtunk róla, hogy a kormány visszatartja a Magyar Tudományos Akadémia 2019.évi első negyedévére szükséges dologi kiadások anyagi forrását. Palkovics László innovációs és technológai miniszter nem vett részt az Akadémia közgyűlésén, mert úgy vélte, olyan anyagok kerültek a testület elé, amelyek méltatlanok az intézmény közgyűléséhez. Ezen az eseményen elsöprő többséggel, 90 %-os támogatással elutasították a kormány intézkedési tervét az akadémikusok.

A Magyar Idők kormány-közeli lap hétfőn reagált a néhány nappal korábbi történésekre, és azt írta:

„ többtucatnyi ember próbál kormányellenes hangulatot kelteni a Magyar Tudományos Akadémián.”

Somogyi Péter neurobiológus szerint a tét nem az Akadémia intézménye, hanem a magyar tudomány jövője. -
Somogyi Péter neurobiológus szerint a tét nem az Akadémia intézménye, hanem a magyar tudomány jövője. -

Névtelen akadémiai munkatárs: „Több pénzt kap az Akadémia!”

Egy meg nem nevezett akadémiai munkatársra hivatkozva írta meg a portál, hogy a közgyűlésen félreértések és tudatos félrevezetések miatt olyan feltételezés alakult ki, amely szerint a kormány háttérbe akarná szorítani az alapkutatást. Ez az akadémiai munkatárs a struktúraváltás szükségességére hívja fel a figyelmet, amelynek azt kellene eredményeznie, hogy a forrásokat jobban használják fel.

Meglátása szerint 30 akadémikus az, akik összefogva és egy csoportot alkotva, kormányellenes hangulatot szítanak, és valótlanul azt állítják, hogy az MTA forrásait a kormány el akarja venni. Pedig-. mint  ahogyan hivatkozik a névtelen akadémiai munkatársara a Magyar Idők,- épp az ellenkezője fog megtörténni: több pénzt kap az Akadémia. Csak a kutatóhálózatot érintené a szabályozás, amely nem befolyásolná az akadémia testületét semmilyen módon sem.

Palkovics László miniszter még múlt héten hangsúlyozta, hogy 2019.elején új pályázatok kerülnek ki kutatócsoportok finanszírozására, és ezeket bárki megpályázhatja, aki érdekelt benne, és megfelelő kompetenciákkal rendelkezik a pályázathoz. Mint azt az innovációs és technológiai miniszter elmondta:

„az Akadémia költségvetése 64 milliárd forint, …… az Akadémián megvannak a források a dologi költségek fedezésére a következő néhány hónapra.”

Somogyi Péter akadémikus „Féltjük az Akadémiát.”

Nagy a felháborodás az Akadémián, elsöprő többségben utasítják el a kormány intézkedési tervét, és eközben arra kérik, vizsgálja felül a döntését. A csütörtöki közgyűlésen több felszólaló is kiállt, hogy elmondja véleményét. Somogyi Péter neurobiológus is felszólalt a testület ülésén, amely teljes terjedelmében itt olvasható.

Az akadémikus 2013 óta rendes tagja a Magyar Tudományos Akadémiának. Beszédének elején így fogalmazott.

„ Félünk! Féltjük az Akadémiát. De a tét nem az Akadémia intézménye, hanem a magyar tudomány jövője. Féltjük hozzájárulásunkat a magyar és nemzetközi tudományos fejlődéshez, féltjük szellemi szabadságunkat.”

Az Akadémia helyett a kormány döntene a pénzek elosztásáról

Az Akadémia és a kormány közötti konfliktus júniusban kezdődött. A kormány döntése arról szólt, hogy az MTA kutatóintézeteinek finanszírozását, valamint annak egy nagy részét az Innovációs és Technológiai Minisztérium hatáskörébe utalnák. Onnantól kezdve a kutatási pénzek elosztásáról és elköltéséről a magyar kormány döntene, és nem a Magyar Tudományos Akadémia.

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről

Akár ez is tetszhet

Ez a webhely sütiket használ a felhasználói élmény növelése érdekében. A Google sütikkel elemzi a honlap forgalmát, és szabja személyre a hirdetéseket. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. Elfogadom Több infó