Prokontra.hu
Hírek és információk

Magyar kormánytámogatásból felújított orvosi rendelőket adott át Szilágyi Péter Kárpátalján

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről

Összesen több mint tízmillió forintnyi magyar kormányzati támogatásból felújított családorvosi rendelőket adott át ünnepélyesen Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztos csütörtökön a Nagyszőlőshöz közeli Tiszakeresztúr és Fancsika községekben.

Szilágyi Péter a magyar ajkú, 900 lakosú Tiszakeresztúr rendelőjének avatásán mondott köszöntőjében hangsúlyozta, 2010 óta számos olyan magyar kormányintézkedés történik, amelyeknek a célja, hogy a Kárpát-medencében, így a Kárpátalján élő magyarság egyre szorosabban kötődjön az anyaországhoz, érezze azt a törődést, amelyre azt megelőzően nem volt példa, s ezáltal minél több lehetősége nyíljon a szülőföldön történő boldogulásra. Ennek a törődésnek az egyik megnyilvánulása a tiszakeresztúri orvosi rendelő átfogó felújításához nyújtott 8,6 millió forintos beruházási támogatás – tette hozzá.

A miniszteri biztos jelezte, Magyarország kormánya 2015 óta támogatja kiemelten a magyarul is beszélő kárpátaljai orvosokat, egészségügyi személyzetet és egészségügyi intézményeket. Így 2017-ben két olyan kormányzati döntés is született, amelyek szerint a Kárpátaljának nyújtott egészségügyi támogatási program keretében 247 millió és 200 millió forintból 38 egészségügyi intézmény, elsősorban orvosi rendelő újul meg – emelte ki. Fontosnak nevezte, hogy a létfeltételeket javító magyarországi egészségügyi támogatásból nem csak a kárpátaljai magyarok, hanem a többségi nemzet tagjai egyaránt részesülnek.

Szilágyi Péter azt is elmondta, hogy a jövőben is folytatódni fog a kárpátaljai magyarság egészségügyi és más jellegű támogatása, beleértve az oktatási és szociális rendszert, valamint az infrastruktúrát. Ennek kapcsán emlékeztetett Potápi Árpád János szerdán Budapesten tett bejelentésére, miszerint folytatódik a kárpátaljai magyar bázisiskolák fejlesztési programja, és ennek keretében több mint 60 tanintézet újul meg 2021-ig 10 milliárd forintot meghaladó támogatásból.

Dobsa István, Tiszakeresztúr polgármestere az MTI-nek elmondta, “mérföldkőnek tekintjük, hogy megújult az orvosi rendelőnk, amely ezáltal a község lakosságának életét jelentős mértékben komfortosabbá teszi, korábban a létesítményben ugyanis áldatlan állapotok uralkodtak, még vezetékes víz sem volt, és beázott a tető. Meggyőződésem, hogy a beruházás hozzá fog járulni településünk lakosságának a szülőföldön maradásához.” Megköszönve a magyar kormány és Miniszterelnökség támogatását, az elöljáró kifejtette, Magyarország ezzel a gesztussal is bizonyította, hogy Ukrajna jóakaratú és legmegbízhatóbb szomszédja, hiszen olyan támogatásokat nyújt, amelyeknek a jótéteményeit nem csak a magyar nemzetiségű emberek, hanem a többségi lakosság is igénybe veszi.

A miniszteri biztos a tiszakeresztúri esemény után a közelben található, vegyes lakosságú Fancsika községben átadta a 3 millió forintos magyar kormányzati támogatásból felújított családorvosi rendelőt.

Szilágyi Péter délután Beregszászon részt vesz és beszédet mond a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképző Intézetének diplomaátadó ünnepségén.

Akár ez is tetszhet

Ez a webhely sütiket használ a felhasználói élmény növelése érdekében. A Google sütikkel elemzi a honlap forgalmát, és szabja személyre a hirdetéseket. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. Elfogadom Több infó