Prokontra.hu
Hírek és információk

Mégis, ki itt a keresztény?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről

Méltó a munkás az ő bérére – tanítja Jézus az Evangéliumban. Ez a tömör mondat az egyik alapja annak a keresztény irányzatnak, amely a kapitalizmus eredendő ellentmondását felismerve a munkások, a dolgozó emberek igazságát igyekszik érvényesíteni.

A katolikus egyház sokáig túlságosan is a hatalmasakhoz kötődött, de az elmúlt száz esztendőben – részben a marxizmus kihívására, azzal versenyezve – egyre erősebb lett a keresztény szociális tanítás is. Persze voltak, akik inkább csak szépségfoltnak szánták, a fennálló rendszer egyfajta kozmetikázására. De egyre több olyan pap és egyházi vezető akadt, aki nyilvánosan szembefordult az elnyomással. Sokukat – mint a nemrég szentté avatott, salvadori Oscar Romero érseket – legyilkoltak a jobboldali rezsimek, de egy másik latin-amerikai főpap, Ferenc pápa minden korábbinál határozottabban áll ki a munkások, a kizsákmányoltak, a menekültek, a hatalmasok által elnyomott szenvedők mellett. Sőt, túllépve a hagyományos szociális tanításon, arra is figyelmeztet, hogy a világkapitalizmus nemcsak száz-és százmilliók emberi méltóságát, hanem a természetet, a környezetet, „Föld Anyánkat” is elpusztítja.

Nem véletlen, hogy a Fidesz-rezsim egyik főideológusa, Bayer Zsolt „demens vénembernek”, „marhának”, „argentin libsinek” nevezte a Szentatyát. Aki védi a fideszes oligarchia gátlástalan lopásait, a kormánypárti propaganda gyűlöletkeltését, a multik parancsára meghozott, munkásellenes rabszolgatörvényt, az nagyon utálja Ferenc pápát és mindazt, aminek a jelképe. Aki a hatalmas nyugati autógyárak direkt parancsára és megrendelésére hoz törvényt a magyar dolgozók ellen, az nyilvánosan tagadja meg a keresztény tanítást és Ferenc pápát. Ezért elképesztő álszentség, hogy a Fidesz és a KDNP politikusai – akik cinkosan asszisztáltak Bayer pápagyalázásához – most a „méltó bérükért” kiálló munkásokat és a velük szolidáris diákokat hazudják keresztényellenesnek.

A pápa és a tisztességes keresztények igazát a vasárnapi demonstrációt levélben köszöntő Beer Miklós váci megyéspüspök jelenítette meg, aki a támogatásáról biztosította a békésen tüntető, nagyobbrészt fiatal utcára vonulókat. A nyugati multik és a fideszes gazdasági-politikai maffia piszkos szövetségével szemben csak akkor érünk el eredményt, ha a keresztények és a másképp gondolkodók egymásra találnak. Tisztelve egymás jelképeit, ezekben a napokban a karácsonyét is, amely végső soron egy csecsemőre emlékeztet, aki a korabeli hatalmasságok és pribékjeik üldözése elől szorult egy istállóba.

Igen, az Evangélium azt tanítja, hogy „méltó a munkás az ő bérére”. De olyan mondatot, hogy „méltó a multi az ő profitjára”, még a magát jó kereszténynek nevező Gulyás Gergely miniszter sem talál a Szentírásban.

Hegyi Gyula publicista, volt európai parlamenti képviselő

Vélemény:vélemény egy személynek, a saját nézőpontjából kiinduló elgondolása a dolgokról. A vélemény, mivel az az individuumtól, annak perspektívájától függő, ezért szükségszerűen szubjektív.” – wikipedia

A vélemény rovatunkban megjelenő cikkek semmilyen esetben sem tükrözik a szerkesztőségünk álláspontját. Küldjön be ön is egy véleményt a cikkek@prokontra.hu email címre.

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről

Akár ez is tetszhet

Ez a webhely sütiket használ a felhasználói élmény növelése érdekében. A Google sütikkel elemzi a honlap forgalmát, és szabja személyre a hirdetéseket. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. Elfogadom Több infó