Prokontra.hu
Hírek és információk

Merkel megmenekült – megalakulhat az új koalíciós kormány Berlinben

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről

Péntek éjfélkor véget ért a tagok szavazása a Német Szociáldemokrata Pártban (SPD). A tagság a Kereszténydemokrata Unióval (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unióval (CSU) kidolgozott koalíciós szerződésről szavazhatott. Vagyis Angela Merkel vezette új kormányról. A szavazatok feldolgozása szombaton megtörtént. Ennek eredményeként létrejöhet az új hárompárti koalíció, és Angela Merkel megalakíthatja negyedik kormányát.

Merkel megmenekült – megalakulhat az új koalíciós kormány Berlinben
Az SPD pártszavazásának végeredménye: zöld út Merkelnek (forrás: Twitter/SPD)

Az SPD, mint a mérleg nyelve

Az SPD döntése szerint akkor fogja folytatni a 2013-ban megkezdett kormányzást a CDU/CSU pártszövetséggel, ha a 463 723 szavazásra jogosult párttag legkevesebb 20 százaléka részt vesz a szavazáson, a többség a szerződés elfogadására voksol. A szavazás február 20-án kezdődött. Azóta országszerte hét regionális konferencián és számos egyéb rendezvényen vitatták meg az SPD tagjai a nagykoalíció folytatásának ügyét.

A szavazólapot és a szavazásra jogosultságot igazoló úgynevezett „eskü alatti írásbeli nyilatkozatot” tartalmazó postai küldeményeket péntek éjfélig fogadják az SPD berlini székházában, a Willy Brandt házban. A szavazatszámlálást szombat reggel kezdik közjegyzői felügyelettel, és 120 aktivista közreműködésével. A szavazás eredménye a pártvezetés politikájára kötelező érvényű döntés.

A szavazatok összeszámlálása után megállapították, hogy a jogosultak 82%-a adta le voksát. A leadott szavazatok közöl 66,02% támogatta, amíg 33,98% elvetette a koalíciós szerződést.

Merkel fellélegezhet

Mivel az igenek győznek, így megalakulhat Angela Merkel újabb kormánya. Ez lesz a negyedik kabinet, és a harmadik nagykoalíciós kormány, amelyet a CDU elnöke vezet. A kormány megalakítása már csupán adminisztratív lépéseket kíván, hiszen a pártok már korábban megnevezték az új kabinet tagjait. Így vélhetően még március 15-e előtt megalakulhat az újabb nagykoalíciós kormány.

Nem példa nélküli a pártszavazás

A szociáldemokraták 2013-ban is pártszavazást tartottak a nagykoalíciós szerződésről. Akkor 78 százalékos részvétel mellett 76 százalékkal győztek az igenek. A részvételi arány ezúttal is magas volt, és mivel a pártot megosztotta a nagykoalíció ügye, eleve szoros eredményre lehetett számítani.

A legtöbb német politikai elemző arra számít, hogy szűk többséggel az igenek győznek. A megosztottságot jelezi, hogy a párt januári kongresszusán a küldöttek szűk, 56 százalékos többséggel döntöttek a hivatalos koalíciós tárgyalás elkezdéséről. A párt szavazóbázisa 66 százalékos arányban támogatja az újabb nagykoalíciót. Ez az ARD országos köztelevízió megbízásából készített felmérés csütörtökön ismertetett eredményei szerint 15 százalékpontos emelkedés a két hete elvégzett előző méréshez képest.

Sikeres volt tehát a nagykoalíció támogatóinak kampánya. Szerintük az SPD kormányon valósíthatja meg a legtöbb elképzelését, és a párt megújításához nem szükséges ellenzékbe vonulni.

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről

Akár ez is tetszhet

Ez a webhely sütiket használ a felhasználói élmény növelése érdekében. A Google sütikkel elemzi a honlap forgalmát, és szabja személyre a hirdetéseket. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. Elfogadom Több infó