Prokontra.hu
Hírek és információk

Milliárdos támogatással épül termálfürdő Lezsák Népfőiskoláján

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről

Termálfürdő építésével gazdagodik Lezsák Sándor, volt MDF-es, 2006 óta pedig Fidesz-es politikus Népfőiskolája Lakitelken.

A közbeszerzési pályázat eredménye szerint a beruházás összértéke 4 és fél milliárd forint. Az első kalkuláció ugyan még fél milliárddal kevesebb volt, de aztán közben megnőttek a költségek (vélhetően az építőipar árainak emelkedése miatt). A nyitott és zárt termálfürdőn kívül kemping, és ezekhez tartozó kiszolgáló épületek is fognak épülni a Népfőiskola területén. A szerződés értelmében a kapcsolattartó személy Lezsák Sándor felesége.

Termálvíz kint és bent

A Lezsák házaspár még a kilencvenes évek elején alapította meg a négy hektáron elterülő Lakitelki Népfőiskolát. Konferenciák, tanácskozás, különböző tudományos előadások színtere, de a magyar politikusok számára is kedvelt konferenciahely. Az alapítók szerint „a Lakitelki Népfőiskola a magyar emigráció központja.”

A Népfőiskola az évek során folyamatosan korszerűsödött. Mivel a területén nagy mennyiségű termálvíz található, így például a korábbi gázfűtési rendszert termálvíz alapú fűtésre alakították át. Ez persze nem olcsó beruházás, ám az Országgyűlés másfél milliárd forint kiemelt támogatásban részesítette a létesítményt, amivel megvalósulhatott ez az elképzelés. (Lezsák Sándor 2006-tól a mai napig az Országgyűlés egyik alelnöke – a szerk.)

Ezúttal is a termálvíz-adta lehetőségek kiaknázása a cél. A Népfőiskola Alapítvány a FERROÉP Fővállalkozó és Szerelőipari Zrt-vel kötött szerződést a beruházás elvégzésére. A cég feladata lesz egy nyitott termálfürdő, egy kemping és a hozzá tartozó kiszolgáló épületek megépítése. Ezeken kívül bővül a terület egy közel 3000 négyzetméternyi zárt termálfürdővel is, amelyet gyógyászati célokra fognak használni. A nyitott termálfürdő területén barlangmedence, élménymedence, gyermekmedence és ülőmedence is épülni fog.

Amint az a közbeszerzési pályázat  tájékoztató  információjából kiderült: „A közbeszerzési szerződés a feltételes eljárásra és a további támogatási szerződésre tekintettel csak feltételesen volt megköthető.”

Termálfürdő épül a Lakitelki Népfőiskola területén - bacskiskunmegyenemzetiertekei.hu
Termálfürdő épül a Lakitelki Népfőiskola területén - bacskiskunmegyenemzetiertekei.hu

A Lezsák házaspár álmai folyamatosan beteljesülnek

A mostani beruházás régi álma Lezsák Sándornak és feleségének, már a korábbi, fűtéskorszerűsítés idején felmerült az ötlet. Most itt van a lehetőség, a termálvízen kívül az anyagi források is rendelkezésükre állnak, valamint a kivitelező cég is adott az elképzelés megvalósításához.

A FERROÉP Fővállalkozó és szerelőipari Zrt. szegedi székhellyel rendelkezik, amely alvállalkozókat is foglalkoztat majd a projekt elvégéséhez. A cégnek 2017-ben 85,7 millió forint volt az adózás előtti eredménye, az értékesítési bevétele pedig 4,76 milliárd forint. A Zrt. vezérigazgatója nem más, mint a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Nemesi Pál. Olyan munka fémjelzi a nevét a cégnek, mint pl. a Makovecz Imre által tervezett Hagymaház Makón.

Kedveli az állam a Lakitelki Népfőiskolát

Az állam mindig is jó szívvel volt a Lakitelki Főiskola iránt, eddig is több milliárd forinttal támogatta a létesítmény működését, fejlődését. Úgy, tűnik, ez az idei évben sem lesz másként.

Épül, szépül a „Lezsák-birtok”…és még mennyi mindennek lenne jó ugyanezt tennie….!

Akár ez is tetszhet

Ez a webhely sütiket használ a felhasználói élmény növelése érdekében. A Google sütikkel elemzi a honlap forgalmát, és szabja személyre a hirdetéseket. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. Elfogadom Több infó