Prokontra.hu
Hírek és információk

Minden várnak ára van

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről

Évszázadok óta ad otthont és munkahelyet hazánk mindenkori első emberének a Budai Vár. Olyan államfők, országelsők használták, akik akartak tenni, és tettek is a hazáért. Miért is ne használhatná a mindenkori miniszterelnök is, ha sikerül olyan állapotba hozni, hogy legalább ne szakadjon rá a mennyezet, sőt, némi modernizálás is bele tud férni a költségvetésbe. Teljesen jogos lehet az igény, hogy a lehető legjobb anyagokból, berendezésből és minőségből hozzanak létre miniszterelnökünknek munkahelyet, hiszen mégiscsak ő az ország vezetője.

Karmelita kolostor
Karmelita kolostor

A karmelita kolostor melletti Sándor palota a köztársasági elnöknek, Áder Jánosnak a munkahelye. Ez a szintén impozáns épület élt már meg fényesebb napokat is a mostaninál, de jelenleg bizonyára csak az őszi időjárás miatt nem zöldell olyan szépen a gyeptégla, mint a karmelita kolostor előtt fog nemsokára.

S hogy miért is olyan fontos, hogy ennek a kolostornak az átépítési munkálatai hol tartanak? Ez lesz a miniszterelnök új munkahelye (mármint csak helyrajzilag új, sem intézményi, sem titulusi szinten nem lesz változás), és mostanra a végső szakaszába érkezett, már csak néhány simítást kell végezni rajta.

A minőséget meg kell fizetni

Ezutóbbi átépítésének munkálataira 13,3 milliárd forint értékű szerződést kötöttek, ám a 12 ezer négyzetméteres épület beruházási költsége alsó hangon is közel húsz milliárd forint. A kormány a költségvetés tartalékából egy milliárd forintot különített el a “rezidencia” berendezésére, amely a munkálatok elvégzésére szánt összeghez képest igazán nem sok.

Az őrző-védő-szolgálat költségeiről, amely éves szinten bő 271 millió forintra rúg, és nem olcsó  a kolostor felújításához kapcsolódó teljes körű, minden szakágra kiterjedő tervellenőrzés és műszaki ellenőrzés sem:  mintegy 350 millió forintot tesz ki. Mondhatnánk, ez aprópénz a felújítási költségekhez képest.

Bezzeg a lakástakarékot eltörölték…!

A lakástakarék-pénztárak szerződéskötési lehetőségeinek eltörlése nagyon sok család számára szüntette meg a lakáshoz-jutás, otthon-felújítás anyagi segítségét. Egy olyan lehetőségtől esnek el a jövőben az állampolgárok,amely  lehetőség volt a nem túl tehetős családok számára, hogy akár gyermeküknek, unokájuknak, vagy saját célra néhány éven belül lakáshoz juthassanak.

Nem a Várban. Nem feltétlenül annak környékén, és nem is kizárólag Budapest frekventált helyein. Nem. Ennél szerényebb és egyszerűbb életkörülményeket tudtak volna csak teremteni maguknak, és elégedett is lettek volna azokkal a megoldásokkal.

Vár egy újabb ajtó, amely ki is nyílik?

A kormány a bankok extraprofitjára szüntette meg ezt a konstrukciót. Ugyanakkor egyelőre nincsen helyettesítő eszköz ennek kiváltására. A bankokon kívül lettek még kárvallottjai az intézkedésnek bőven: a gyereket vállalni nem akarók, azok, akiknek már felnőtt a gyermeke,vagy azok többsége, akik csak felújításra akarták igénybe venni ezt a szolgáltatást.

A bankok megadóztatása az egyik zászlóshajója a kormánypártnak. Így vélhetően a bankok ebből az profitból azért adóztak is rendesen. Persze, ha más használható megoldást nem ad cserébe az állam, akkor majd a bankok “segítenek” rajtunk. Az extra profit így számukra megmarad, mi meg csak maradunk a “hoppon”.

Talán hamarosan lehetőség lesz arra is, hogy azoknak a választópolgároknak, akiktől most elvettek egy lehetőséget, valamilyen módon nyissanak egy másik ajtót, amely számukra hasonlóan előnyös lehetőséget biztosít a jövőben. Nem lehet az a cél, hogy ne nőjön egy másik segítőkéz, ha már egyet levágtak. Kell, és bizonyára van is  egy B terv arra vonatkozóan, hogy a szerényebben élők is úgy érezhessék, nekik is van egy “váruk”ott, ahol ők szeretnének élni. A türelem már sokszor meghozta gyümölcsét, még akkor is, ha az érési szakasz kicsit döcögős.

A remény hal meg utoljára…

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről

Akár ez is tetszhet

Ez a webhely sütiket használ a felhasználói élmény növelése érdekében. A Google sütikkel elemzi a honlap forgalmát, és szabja személyre a hirdetéseket. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. Elfogadom Több infó