Prokontra.hu
Hírek és információk

Mintegy négymilliárdos fejlesztési forrás érkezett a harkányi gyógyfürdőkórházba

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről

Az elmúlt időszakban mintegy négymilliárd forint fejlesztési forrás érkezett a Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórházba – mondta a térség fideszes országgyűlési képviselője szerdán a baranyai fürdőváros gyógyító intézményében. Nagy Csaba a kórház betegbiztonsági fejlesztésének projektzáró rendezvényén közölte: ez a tekintélyes összeg biztosítja az intézmény működését, szakmai stabilitását. 

harkányi gyógyfürdőkórház
harkányi gyógyfürdőkórház

Kormányzati támogatás

A kórház működését immár a 2006-ban, deviza alapon felvett 1,5 milliárdos hitel sem terheli – fűzte hozzá egy tavalyi kormánydöntés nyomán idén márciusban folyósított kormányzati támogatásra utalva a politikus.

A fürdőváros egyéb fejlesztéseiről szólva Nagy Csaba kiemelte, mintegy 400 milliós iparterület-fejlesztés indul, a fürdő melletti park megújítását, átalakítását egy 300 millió forintos projekt biztosítja, az óvoda és bölcsőde modernizálását 104 millióból végzik majd, 70 millióból körforgalom, az iskolában ugyanekkora összegből tornaterem épül.

Betegbiztonságot erősítendő digitális rendszer

Péter Iván Antal, a mintegy 300 főt foglalkoztató gyógyfürdőkórház főigazgatója ismertette: az Emberi Erőforrás-fejlesztési Operatív Program (EFOP) több mint 180 millió forintos forrásából a betegbiztonságot erősítendő digitális – a betegeket és ellátóikat azonosító – rendszert alakítottak ki.

Digitális karórákat, 50 leolvasó terminált, 10 medikai tabletet, vizitkocsikat, korszerű számítógépeket és fogóvillás kapukat szereztek be a fejlesztés keretében – mondta az igazgató, aki kitért arra is, hogy speciális kézhigiéniai eszközökkel és új vízszűrővel is gazdagodott az évi 6000 fekvőbeteg gondozását ellátó kórház.

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről

Akár ez is tetszhet

Ez a webhely sütiket használ a felhasználói élmény növelése érdekében. A Google sütikkel elemzi a honlap forgalmát, és szabja személyre a hirdetéseket. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. Elfogadom Több infó