Prokontra.hu
Hírek és információk

Munkahelyi kiégés ellen 100 emberét küldi el karácsony előtt az ÁSZ

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről

Száz, főleg szakszervezeti tagokat, valamint régi, még a 2010-es Orbán-kormány előtt is ott dolgozó munkatársakat rúg ki karácsony előtt az Állami Számvevőszék. Akik szerdán, a munkaidő végéig elfogadják a közös megegyezéssel való elbocsátást (ilyen, persze, elméletileg nem létezik, de a gyakorlatban igen gyakran), azok jól járnak, mert megkapják a járandóságukat, ám akik késlekednek, ők sok pénztől eshetnek el. Az Országgyűlés ugyanis elfogadta azt a törvénymódosítást, amely alapján január elseje után gyakorlatilag bármit megtehet a munkáltató a szerződésekkel, csupán arra kell figyelnie, hogy a bér 40%-nál többet nem vonhat le a fizetésből.

Ha szerdán nem írják alá, rosszul járnak

Agresszív módját választotta a karácsonyi üdvözlésnek az Állami Számvevőszék. Míg sokan szeretetteljes, kedves sorokat kaptak Domokos László elnöktől, addig közel százan elbocsátó, de nem szép üzenetet olvashattak az osztályvezetőjüktől kapott levélben: „Tájékoztatom, hogy az Országgyűlés elfogadta az Állami Számvevőszékről, valamint a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot. Egyúttal mellékelten megküldöm a munkáltató által az Ön részére megajánlott, a jogviszonya közös megegyezéssel történő megszüntetéséről szóló megállapodást.”

Nagyon fontos, hogy december 19-én, azaz szerdán délutánig van lehetőségük ezeknek a dolgozóknak aláírni a „közös megegyezésről” szóló kirúgásukat szerződésbontásukat, mert csak ebben az esetben utalható ki a járandóságuk.

Aki úgy dönt, hogy nem fogadja el ezt a módszert, az akár 50%-al kevesebbet is kaphat majd január elseje után. Amint arra a menesztő levélben is utal az ÁSZ, a múlt héten elfogadott törvénymódosítás értelmében az elnök kénye-kedve szerint, egyoldalúan módosíthatja a szerződéseket.  Egy dologban van csak megkötve a keze: a bér legalább 60 %-át meg kell hagynia a dolgozónál, és legfeljebb 40 %-ot vehet el belőle.

A kirúgásokat indokolni is kellett, legalább a sajtó felé. Általában  munkaerő-csökkenéssel, kevés költségvetéssel szoktak indokolni a vállalatok, cégek , de ezúttal egy egészen más, lelki húrokat pengető sorokat küldött az Állami Számvevőszék sajtóosztálya: „ Az együttműködési és elhelyezkedési ajánlat keretében az ÁSZ összesen mintegy 100 dolgozójának ajánlotta fel a közös megegyezés lehetőségét…..számos eszközzel támogatják a munkavállaló sikeres elhelyezkedését…..az együttműködésre és kölcsönös párbeszédre alapozott lehetőség teljes mértékben figyelembe veszi az érintett munkatársak mentális  és szakmai érdekeit, hozzájárul például a munkahelyi kiégés elkerüléséhez,valamint az új karrierlehetőségek megtalálásához.”

Domokos László, az ÁSZ elnöke - profit7.hu
Domokos László, az ÁSZ elnöke (Forrás: profit7.hu)

ÁSZ: Jót tesznek a versenyszférával, amikor tapasztalt kollégákat küldenek hozzájuk

Az ÁSZ hangsúlyozza, hogy a jelenlegi intézkedés nem más, mint a már nyáron megkezdődött hatékonyságnövelő szervezetfejlesztési kezdeményezés folytatása, mindez azért történik, hogy a számvevők munkája még hatékonyabb lehessen. Az Állami Számvevőszék elnöke, Domokos László a jövő évre vonatkozó költségvetési vitában szólt arról, hogy a hatékonyságnövelő intézkedéseinek hatásaként tapasztalt és jó munkakultúrájú gazdasági szakembereket ajánlanak fel az üzleti szférákban. Az elnök szerint nagy szükség van rájuk az ezen a téren meglévő munkaerőhiány csökkentésére. Ilyen eset már a nyáron is történt, akkor a 60 főből 14 ember talált munkát.

Karácsonyi ajándék: új karrierlehetőség

A nyári adatok alapján a mostani elbocsájtott 100 emberből legfeljebb 25-en fognak tudni elhelyezkedni a versenyszférában. Az érdekvédelmi szervezetek tiltakozásainak nem volt foganatja. Arra kérik az ÁSZ elnökét, vonja vissza az intézkedéseket.

Ugyanakkor a sajtóiroda szerint jogszerűen járt el az Állami Számvevőszék, ugyanis a karácsony előtt 10 nappal új karrierlehetőségek kapuját nyitotta meg száz kolléga előtt.

Akár ez is tetszhet

Ez a webhely sütiket használ a felhasználói élmény növelése érdekében. A Google sütikkel elemzi a honlap forgalmát, és szabja személyre a hirdetéseket. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. Elfogadom Több infó