Prokontra.hu
Hírek és információk

Nem verték meg Varju Lászlót az MTVA székházában

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről

Több internetes portál hozta le azt a felvételt, amit szerintük eddig az M1 eltitkolt, pedig látszik rajta – állításuk szerint –, hogy ütik, verik Varju Lászlót az MTVA székházában. A DK politikusa és több képviselőtársa december közepén mentek be a székházba.

Az M1 szerint a felvételeken az látszik, hogy Varju László támad, az őrök pedig próbálják végezni a munkájukat. Mivel a DK-s politikus többször is megpróbálta megzavarni az üzem működését és a televízió élő adását, az őrök feladata az volt, hogy kikísérjék az épületből. Ehhez Varju Lászlónak lábra kellett volna állnia, erre azonban nem volt hajlandó. Helyette dulakodni kezdett, többször is próbálta elgáncsolni az őröket.

A baloldali sajtó és Varju azt állította, hogy verik

A felvételt közzétette a 444.hu hírportál is. Az M1 úgy fogalmazott, hogy “Azon is látszik, hogy Varju László az őt kivezetni próbáló őr lába elé teszi a sajátját, majd összekulcsolja, amitől a biztonsági őr szinte átesik rajta. Végül egy másik őrnek kell lefejtenie Varju László lábát a kollégájáról. Varju ezután azt mondta, nem akar felállni.”

Varju László hosszú perceken keresztül próbálta megakadályozni, hogy kivigyék, miközben azt állította, hogy éppen verik.

Varju László állítása ellenére azonban minden felvételen egyértelmű, hogy a DK-s képviselőt senki sem verte. A jelenetnek végül úgy lett vége, hogy Varju László maga ígérte meg, betartja a szabályokat, majd fölállt és elsétált. A lépcsőfordulóban már nem is sántított. Varju Lászlóhoz ezután mégis mentő jött, és a korábban még sétáló képviselő hordágyon távozott – számolt be a hirado.hu

Több ellenzéki párt is reagált az ügyben

A Magyar Liberális Párt felszólítja Pintér Sándor belügyminisztert, hogy azonnali hatállyal mondjon le. Szerintük az, ami a tévészékházban történt Varju Lászlóval, az ő felelőssége. Pribékek támadtak Varju László országgyűlési képviselőre a köztévé székházában, de az erről szóló felvételeket is eltitkolták a közvélemény előtt – ezt írta az MSZP.

A szocialisták szerint Bangóné Borbély Ildikó karján sem azért lett véraláfutás, mert önmagát szorongatta. Bangóné Borbély Ildikó volt az, aki az ellenzéki földre fekvős jelenetben, az élő közvetítésben panaszkodott arról, hogy a gyerekeinek ezt kell látnia.

A szocialisták közleménye szerint Kunhalmi Ágnes sem önmagára csapta az ajtót.

Az MTVA videóját, IDE KATTINTVA érheti el

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről

Akár ez is tetszhet