Prokontra.hu
Hírek és információk

Orbán Viktor: ez egy szomorú vasárnap

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről

Az Egyesült Királyság kilépése, valódi Black Sunday, szomorú nap az Európai Uniónak – jelentette ki Orbán Viktor kormányfő Brüsszelben, a brit uniós tagság megszűnése dokumentumainak aláírására összehívott soron kívüli uniós csúcsot követően vasárnap.

Orbán Viktor a M1 aktuális csatornának adott nyilatkozatában hangsúlyozta, a magyarok próbálkoztak, még be is avatkoztak a britek kampányába és arról győzködték őket, hogy inkább maradjanak az unió tagjai, de ezt nem sikerült elérni.

“Most már nincs más választásunk, minthogy tudomásul vegyük a döntést, ami megszületett” – fogalmazott.

A vásárnap tető alá hozott megállapodás jogilag véglegesíti a britek kilépését, az unió részéről a tárgyalások ezzel lezárultak.

“Nincs abban semmi túlzás, hogy ez egy szomorú vasárnap. Akármilyen jól is szerveznek meg egy válást, az attól még válás marad” – fogalmazott.

Aláhúzta, hogy a veszteség nagy, Nagy-Britannia ugyanis gazdag ország és sok pénzt visz magával, ami azt jelenti, hogy kevesebb marad. Azaz pénzben is mérhető a veszteség, amelyet az unió elszenvedett a politikai és gazdasági természetű veszteség mellett.

Brüsszel, 2018. november 25. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök a magyar közmédiának nyilatkozik Brüsszelben a Brexitről szóló rendkívüli EU-csúcstalálkozó után 2018. november 25-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs
Brüsszel, 2018. november 25. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök a magyar közmédiának nyilatkozik Brüsszelben a Brexitről szóló rendkívüli EU-csúcstalálkozó után 2018. november 25-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

A miniszterelnök elmondta, ha a britek maradtak volna, a következő években Magyarországnak is több pénz jutott volna az Európai Unió költségvetéséből. Súlyos tárgyalások zajlottak és olyan súlyos kérdésekről kellett megállapodni, mint a kereskedelmi jogok, befektetések, vagy a pénzügyi szolgáltatások jövője.

“Itt nem győzelem vagy vereség a kérdés, hanem, hogy ki jár jobban és ki jár rosszabbul. Illetve, hogy vannak-e olyan megoldások, hogy mind a ketten jól járjunk. Ilyenkor nem nagyon vannak” – mondta. Mindenkinek komoly engedményeket kellett tenni – tette hozzá.

Orbán Viktor kiemelte, teljesült a magyar kormány célja, hogy megvédje a Nagy-Britanniában dolgozó magyarok érdekeit.

“Azok a magyarok, akik ma Angliában vannak, azok biztonságban vannak, az ő helyzetük nem romlott” – fogalmazott.

A miniszterelnök hangsúlyozta, a Brexit az Európai Parlament tavasszal lejáró öt éves mandátumának egyik legfontosabb kérdése, amelyben előkerül az európai vezetők felelőssége.

“Az, hogy ki tehet a Brexitről? Vétlenek-e az Európai Unió mostani vezetői? A válasz az, hogy nem” – húzta alá.

Véleménye szerint felelősség terheli az unió vezetői a Brexit bekövetkezéséért. Kiemelte: ha olyan uniós bizottsági elnököt választ meg az Európai Unió, akit a britek nem akarnak, mégis ilyen elnökkel kell dolgozniuk, az távolítani fogja őket az uniótól – mondta.

“Nem lehet megtenni Európa második legnagyobb gazdaságával, hogy amikor nyíltan nem akar valaki egy pozícióba, akkor mi mégis arra a pozícióra beerőszakoljuk. Itt ez történt” – emlékeztetett.

Orbán Viktor második hibaként a migrációt említette.

“Az történt, hogy a migránsokat beengedtük, a briteket meg nem tudtuk bent tartani. Fordítva kellett volna. A briteket bent kellett volna tartani, a migránsokat nem kellett volna beengedni. Ha a nyugat-európai országok nem engedték volna be a migránsokat, akkor a britek bent tudtak volna maradni az unióban. Ez azonban múlt idő és spekuláció, érdemes inkább a jövő felé fordítani a tekintetünket” – mondta a kormányfő.

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről

Akár ez is tetszhet

Ez a webhely sütiket használ a felhasználói élmény növelése érdekében. A Google sütikkel elemzi a honlap forgalmát, és szabja személyre a hirdetéseket. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. Elfogadom Több infó