Paraziták 2020 dir pong joong ho. A fiatalok és a kemény beszólások elhozták az Oscarnak a vérfrissítést, amire szüksége volt | hu


Az Oscar nem egy nemzetközi filmfesztivál.

Bong Joon-ho Talks About Parasite - EE BAFTA Film Awards 2020

Nagyon is helyi érdekű. És valóban, ez a történtek hurráoptimista olvasata.

Akció-horror lehet Bong Joon-ho, az Élősködők rendezőjének egyik új filmje

De lehet azért sötétebben is látni a dolgokat. Akár úgy is, hogy most vált végleg komolyan vehetetlenné az Oscar-díj. Mert az, hogy most nyerhetett egy nem amerikai film az eddig lényegében kizárólag az amerikai filmeknek fenntartott, legfontosabb kategóriában, kimondva-kimondatlanul arra utal, hogy eddig is nyerhetett volna, ha éppenséggel külföldi lett volna a legjobb film az évben hiszen idén nem módosították a szabályokat, minden a rendes ügymenet szerint történt.

paraziták 2020 dir pong joong ho gyógyszer férgeknek 6 éves gyermek számára

Az ő nevük ugyanis jellemzően csak az évi öt idegen nyelvű filmnek fenntartott gettóban szerepelt, esetleg bekerültek a paraziták 2020 dir pong joong ho jelöltjei közé, de eddig az évig tulajdonképpen teljesen egyértelmű volt, hogy megkapni úgysem fogják a fődíjat, csak afféle figyelemfelhívásként, plusz buksisimogatásként kerültek be a nagyok közé.

Illetve bekerülhettek még, jellemzően inkább csak jelöltként olyan további kategóriák jelöltjei közé, mint az írói, rendezői vagy technikai díjak, és ott vannak még az Akadémia fel-feltámadó lelkiismerete lenyomataként átadott ilyen-olyan emlék- és életműdíjak. Az, hogy a kéttucatnyi kategória nagyjából száz jelöltje közül mindössze öt hely van fenntartva biztosan nem amerikai filmeknek, paraziták 2020 dir pong joong ho hogy a világ teljes filmművészetéből a díjra érdemes produkcióknak az Amerikai Filmakadémia szerint nagyjából 5 százaléka származik az Egyesült Államokon kívülről, pontosan addig védhető állítás, amíg elfogadjuk, hogy az Oscar-díj egy amerikai filmeknek szóló díj, amelyet a hollywoodiak rendeznek a hollywoodiaknak, csak épp, mintegy mellesleg, vannak annyira jófejek, hogy kiosztanak feleannyi díjat a Föld maradék országában készült filmeknek, mint amennyit a hangkulisszával foglalkozó mesterek kapnak külön díj jár ugyanis, nagyon helyesen, a hangvágásért és a hangkeverésért is.

  • Élősködők – Budapesti Távmozi
  • Nem jelölték Oscarra a magyar versenyfilmet, de a Joker tarolhat Hogy az Élősködők sikere mekkora meglepetés, nem kell hangsúlyoznom, mindenki az et várta az élre, ehhez képest Bong Joon-ho történelmet írt, az első — sőt, az első négy — dél-koreai Oscar-díjat szállítva.
  • Férgek készítése 2 éves gyermekek számára
  • 3 ok, amiért nagy dolog az Élősködők Oscar-díja -
  • Oscar-díj A legjobb film; A legjobb rendezés; A legjlobb nemzetközi film; A legjobb eredeti forgatókönyv Arany Glóbusz-díj A legjobb idegen nyelvű film Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál Arany Pálma A teljesen őrült filmeket jegyző dél-korai rendezőfenomén, Bong Joon-ho A gazdatest, Snowpiercer — Túlélők viadala, Okja tízévnyi nemzetközi kitérő után visszatért hazájába, hogy ismét kompromisszummentesen dolgozhasson.

És hogy akkor se lehet mondjuk két francia filmet jelölni, ha véletlenül épp egy évben készült el két olyan magas színvonalú film, amelyek jelölése szinte biztosra vehető lett volna, ha nem így alakul így a Nyomorultakat jelölték, a Portré a lángoló fiatal lányról -t nem.

De ha azt mondjuk, amit az Akadémia a mostani döntésével mondott, hogy márpedig az Oscar-díjban nincsenek és soha nem is voltak szabályok, akkor nehéz hirtelen nem teljesen röhejesnek látni az egészet, és olyasmiket méricskélni, mint hogy a Chicago című musical többet ér, mint Ingmar Bergman teljes életműve Bergman egy filmje se nyerte el a fődíjata Gladiátor többet ér, mint amit Alfred Hitchcock valaha is képes volt letenni az asztalra 0 fődíjhogy a Zöld könyv többet ér, mint Federico Fellini bármilyen próbálkozása 0 fődíj.

Persze azért lehet ennél a megveszekedetten kiábrándult és pesszimista nézőpontnál vidámabban is nézni a helyzetet.

paraziták 2020 dir pong joong ho A giardiasis emberről emberre terjed

A Guardian szerzője például nem országspecifikusan közelíti meg a kérdést, hanem úgy látja, az amúgy nagy hollywoodi rendezők filmjein felnőtt Pong filmje a történetmesélés erejében bízó, fontos kortárs témákból kiinduló közönségkedvenc alkotás, akárcsak a régebbi Oscar-díjas filmek.

Mert az Élősködők tényleg hatalmas siker, világszerte millió dollárt hozottmiközben a költségvetése alig 11 millió dollár volt, és Dél-Koreán kívül is meglepően sok embert tudott a vászon elé ültetni.

paraziták 2020 dir pong joong ho hogyan lehet kideríteni, hogy felnőttnek vannak férgei

Ráadásul a Guardian szerint az Oscar-díj kevés kivételes évtől eltekintve kulturális értelemben egyre inkább irreleváns kezdett lenni, de az Élősködők vérfrissítést jelenthet. Pláne, ha azt feltételezzük — úszik egyre távolabbra a fantázia sötét vizein a Guardian —, hogy mostantól majd az egyre nagyobb kínai filmes piacra is odafigyel majd az Akadémia, Bollywoodról vagy a török filmgyártásról már nem is beszélve: akkor jelenne csak meg igazán az évek óta egyre hangosabban hiányolt sokszínűség!

paraziták 2020 dir pong joong ho parazitafertőzések gyógyítása

És a nem amerikai filmekre irányuló nagyobb figyelem aztán hatással lehetne az amerikai filmművészetre is. Ha így lenne, akkor a jövőben nyilván a tíz legjobb film-jelölt közül minden évben legalább külföldi lenne, és minden második-harmadik évben ezek közül is kerülne ki a nyertes, ahelyett, hogy minden menjen tovább a régiben, leszámítva, hogy az Akadémia néha felrázza egy-egy ilyen lépéssel a bóbiskoló közönséget.

Bong Joon-ho, aki pár napja még boldogon mosolyogva szorongatta az Oscar-díjat a díjátadó ünnepségen, nem pihen, hanem már dolgozik is következő filmjein. Elvileg készülnek az Élősködők folytatásai is, ugyanakkor egy koreai akció-horror filmen, továbbá egy filmdrámán is dolgozik. Persze, azért ő is emberből van és egyszerre csak egy projekt indulhat be, így várnunk kell még, hogy melyik projektje kap nagyobb löketet, hogy kiderüljön, melyik készülhet el elsőnek. Bong Joon-ho hatalmas győzelmet aratott az Oscar-díj átadáson, hiszen filmje, az Élősködők négy Oscar-díjat is nyert, az egyikkel konkrétan a legjobb film díját szakította le. Azt hinné az ember, hogy a dél-koreai rendező ezek után pihen egy kicsit, de szó sincs erről.

Már csak egy évet kell várni, hogy kiderüljön, tényleg a jobb forgatókönyv érvényesül-e. Azért ha fogadást kötnek rá, túlságosan nagy dolgokat ne vállaljanak be bukás esetére, mert könnyen előfordulhat, hogy itt állnak majd épp egy év múlva kopaszra borotválva vagy neonkékre helminthiasis terhes nőkben hajjal, a következő Közepesen Érdekes Hollywoodi Közönségfilm legjobb film-Oscarja miatt átkozódva.

Ne maradjon le semmiről!