Prokontra.hu
Hírek és információk

Pénzért akarták örökbe adni születendő gyermeküket

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről

A Pest Megyei Főügyészség emberkereskedelem előkészületének vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival és nővel szemben, akik születendő gyermekük örökbe adásáért ötmillió forintot kértek – tudatta Szabó Ferenc főügyész.

Az ügyészség közlése szerint egy újságíró az örökbefogadás kérdéseit érintő riportjához anyagot gyűjtött 2016 és 2017 folyamán, ezért az interneten több apróhirdetést adott fel. A hirdetések azt tartalmazták, hogy a párjával együtt szeretnének nyílt örökbefogadással kisbabát magukhoz venni, és várják olyan kismama jelentkezését, akinek nincs lehetősége felnevelni a gyermekét, és ilyen módon gondoskodna a baba jövőjéről. Az újságíró ténylegesen nem akart gyermeket örökbe fogadni.

A bűnügy két vádlottja, egy férfi és az élettársa 2018 januárjának első napjaiban olvasta a hirdetést, a nő gyermeket várt. A születendő babát nem akarták megtartani, a terhességet megszakító műtét időpontja is ki volt már tűzve. Eldöntötték, oly módon próbálnak pénzt szerezni, hogy felkeresik a hirdetés feladóját és több millió forintot kérnek a születendő gyermekük örökbefogadásáért.

A főügyész ismertette: a férfi és a nő személyes találkozót beszélt meg a hirdetés feladójával, ahol a férfi előadta, hogy „mindennek ára van”, és azt mondta, hogy ötmillió forintot kérnek a születendő gyermekük örökbe adásáért. Ebből kétmilliót rögtön az elején, a többit hat hónapra elosztva kért. Az újságíró kitért a felajánlás elől. A nő megszakította a terhességét – fűzte hozzá a közlemény.

A vádlottak bűnösségéről a Budapest Környéki Törvényszék dönt.

Akár ez is tetszhet

Ez a webhely sütiket használ a felhasználói élmény növelése érdekében. A Google sütikkel elemzi a honlap forgalmát, és szabja személyre a hirdetéseket. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. Elfogadom Több infó