Prokontra.hu
Hírek és információk

Porosenko 60 napos hadiállapot bevezetését javasolja

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről

Hadiállapot bevezetését javasolta hatvan napos időtartamra az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) vasárnap éjjel tartott ülésén Olekszandr Turcsinov, a testület elnöke, amit Petro Porosenko államfő is támogatásáról biztosított – derült ki az Ukrajinszka Pravda hírportál tudósításából.

Porosenko közölte: kéri a parlamentet, hogy hétfőn rendkívüli ülésen vitassa meg a kérdést. Szavai szerint az ukrán hajókkal szembeni vasárnapi agresszió alapján nem zárható ki, hogy Oroszország más, köztük szárazföldi műveletekre készül Ukrajna szuverenitása és területi épsége ellen. Hangsúlyozta, hogy a hadiállapot bevezetése nem jelent “hadüzenetet”.

“Semmiképpen sem jelenti azt, hogy Ukrajna bármilyen támadó műveletet készülne végrehajtani. Ukrajna senkivel sem akar háborúzni. A hadiállapotot kizárólag védelmi céllal vezetjük be” – szögezte le.

Az elnök azt javasolta, hogy a parlament zárt ülésen tárgyalja meg a kérdést.

A Kercsi-szorosnál történt orosz agresszió miatt riadókészültségbe helyezték közben az ukrán haditengerészet teljes állományát, minden hadihajót kivezényelnek a tengerre.

Az incidens azzal kezdődött, hogy vasárnap egy orosz határőrhajó szándékosan nekiment három, terv szerint haladó ukrán hadihajó egyikének. Az ukrán hadihajók az odesszai kikötőből indultak el és a Kercsi-szoroson át az Azovi-tenger partján fekvő Mariupolba tartottak. Útjukat a nemzetközi normák szerint előre bejelentették.

Ez első incidens után néhány órával az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) határőrsége a Kercsi-szorosból kifelé haladó hajókra már tüzet nyitott, aminek következtében az eddigi adatok alapján hat ukrán tengerész megsebesült, közülük kettő súlyosan. Ezt követően mindhárom hajót orosz különleges egységek szállták meg.

Kijev az incidenst a nemzetközi jog megsértésének és katonai agressziónak minősítette, Moszkva viszont azt állítja, hogy az ukrán fél provokálta ki az egészet.

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről

Akár ez is tetszhet

Ez a webhely sütiket használ a felhasználói élmény növelése érdekében. A Google sütikkel elemzi a honlap forgalmát, és szabja személyre a hirdetéseket. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. Elfogadom Több infó