Prokontra.hu
Hírek és információk

Rétvári Bence: A nyugdíjasoknak meg kellett érniük, hogy egy havi nyugdíjat elvett tőlük a Gyurcsány-kormány 2008-ban

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről

Nem csökken a nyugdíjak értéke, amíg polgári kormány van Magyarországon, az idősek továbbra is számíthatnak a Fidesz-KDNP-re, amely szavakban és tettekben is megbecsüli őket – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

Rétvári Bence azt mondta a sajtótájékoztatóján, hogy 2010-ben nem volt biztató sem a nyugdíjasok, sem a nyugdíjkassza helyzete, akkor ugyanis körülbelül 400 milliárd forintos lyuk volt a nyugdíjkasszában. A nyugdíjasoknak meg kellett érniük, hogy az előző időszakban egy havi nyugdíjat elvettek tőlük, ugyanis a Gyurcsány-kormány 2008-ban 8 százalékkal, a Bajnai-kormány pedig 6,4 százalékkal csökkentette a nyugdíjak értékét. Emellett mind a Horn-, mind a Gyurcsány-kabinet kísérletet tett a nyugdíjak megadóztatására egy összevont adóztatással – sorolta, majd kiemelte, hogy: 2010 óta azonban 33 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak, vásárlóértékük pedig 10 százalékkal nőtt.

Rétvári azt is elmondta, hogy idén 2,7 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak, ez az átlagnyugdíj esetén átlagosan havonta 3500, éves szinten pedig 42 ezer forint többletet jelent. A kormány év elején az infláció mértékével számolva határozza meg a nyugdíjemelés összegét. Ha az infláció a tervezett érték alatt van, akkor a különbözet a nyugdíjasoknál marad és a következő évtől beleépül a nyugdíjakba, ha viszont az infláció magasabb lesz, akkor novemberben kompenzációban részesülnek. Ebben a rendszerben tehát a nyugdíjasok rosszul nem járhatnak, a nyugdíjak értéke nem csökkenhet – jelentette ki Rétvári Bence.

Megjegyezte, ha a gazdaság teljesítménye lehetővé teszi, akkor idén is várható prémium.

A nyugdíjasokat érintő egyéb intézkedések között említette, hogy már három alkalommal osztottak tízezer forintos Erzsébet-utalványt, ebben 2,7 millió ember részesült összesen 81 milliárd forint értékben. Már kétszer adtak nyugdíjprémiumot is, 2017-ben 24 milliárd forint, 2018-ban pedig 41 milliárd forintot szántak erre. A prémium egy átlagnyugdíj esetében 2017-ben 12 ezer, tavaly pedig 18 ezer forintot pluszt jelentett – közölte az államtitkár.

Rétvári Bence kitért a Nők 40 programra is, amely 40 év szolgálati idő után, még a nyugdíjkorhatár betöltése előtt lehetővé teszi a nők nyugdíjba vonulását. Ezzel a lehetőséggel eddig 243 ezer nő élt, ők átlagosan 4,5 évvel a nyugdíjkorhatár betöltése előtt nyugdíjba tudtak menni – mondta.

További segítséget jelent a nyugdíjasoknak a rezsicsökkentés, amelynek köszönhetően éves szinten több 10 ezer forintot tudnak megspórolni, valamint az Erzsébet-programon keresztül megvalósuló kedvezményes üdülési vagy fürdőjegy lehetősége, amelyet 2012 óta 260 ezer nyugdíjas vett igénybe – mondta Rétvári Bence.

Az államtitkár azt hangoztatta, hogy az elmúlt évek döntéseit minden esetben az motiválta, hogy megbecsülést és tiszteletet élvezzenek az idősek, akik “egy életet dolgoztak le, és egy élet munkájával építették fel ezt az országot”, majd hozzátette, hogy a kormány minden fontos döntés előtt kikéri az Idősek Tanácsának véleményét is.

Hulák Zsuzsanna, az Idősek Tanácsának tagja elmondta, a testület feladata, hogy az időseket közvetlenül érintő javaslatokat megtárgyalja, a felkért tagok pedig a szakmai tudásukkal egészítsék ki az időseket érintő kormányzati javaslatokat, hogy megvalósulhasson az idősek megbecsülése, érdekeik érvényesülése.

Elmondta azt is, hogy három munkacsoportjuk van, az egyik kulturális és sporttevékenységeket szervez, hogy az idősek minél tovább aktívan és egészségesen élhessenek, egy másik azon dolgozik, hogy az idősekhez minél több információ jusson el a médián keresztül, a harmadik pedig a már rosszabb egészségi állapotban lévők megfelelő színvonalú ellátása érdekében tevékenykedik.

(MTI)

Akár ez is tetszhet