Prokontra.hu
Hírek és információk

Soros Tízparancsolata

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről

Az a tény, hogy az Európai Parlament majdnem kétharmados többséggel szavazta meg a jelentést, amely szerint jogállamisághoz kötnék a 2021-2027-es uniós költségvetési időszakban a támogatások kifizetését, arra mutat rá: hiába veri vissza keményen a külgazdasági és külügyminiszter, a kormányszóvivő, vagy a kormány bármely tagja a magyar kabinetet ért „sorosista támadásokat”, az EU nagy részének elege van ebből a stílusból. A pökhendi, cinikus, lekezelő, bicskanyitogató megnyilatkozások helyett nem ártana ezen elgondolkodni.

Eddig az uniós pénzek – finoman fogalmazva – sajátos felhasználásával kisbirodalmak épültek. Itthon ezt minden további nélkül meg lehetett tenni, de más országokban szemet szúr, hogy a NER a németek, a franciák és más demokráciák befizetéseiből hozta létre a saját urizáló elitjét. Az EP által elfogadott javaslatból persze nem lesz egyik napról a másikra minden országra érvényes törvény, de az igenek magas aránya után elég valószínű, hogy az Európai Tanácson is átmegy majd. A magyar-lengyel vétó ezúttal kevés lesz.

Nyilván egyetlen fideszes képviselőtől sem várhatjuk, hogy a nyilvánosság előtt beismerje a lopást. Az azonban sajátos, hogy a csütörtöki döntést még olyan kormánypárti politikusok is Soros ármánykodásának nevezték, akik épp az EP-től veszik fel nem is csekély fizetésüket. Mintha nem volnának tisztában azzal, hogy épül fel az Unió parlamentje, vagy hogy azt pártok tucatjai alkotják, amelyeknek a lehető legcsekélyebb kapcsolatuk sincs az amerikai magyar milliárdossal.

Két lehetőség van. Vagy hirtelen elbutulás miatt írják a jelentés elfogadását Soros számlájára, vagy simán hazudnak. S mivel kormányunk a kereszténység bástyája, mélyen hívő politikusai pedig az Evangélium szellemisége szerint élnek, marad az első variáció. Az ostobaság persze nem feltétlenül egy államférfi legszerencsésebb tulajdonsága, de ez itthon talán nem is feltétlenül igaz. S hogy a Tízparancsolatban „Ne lopj” is szerepel? Nyilvánvalóan ez is a Soros-terv része.

Rónay Tamás

Vélemény:vélemény egy személynek, a saját nézőpontjából kiinduló elgondolása a dolgokról. A vélemény, mivel az az individuumtól, annak perspektívájától függő, ezért szükségszerűen szubjektív.” – wikipedia

A vélemény rovatunkban megjelenő cikkek semmilyen esetben sem tükrözik a szerkesztőségünk álláspontját. Küldjön be ön is egy véleményt a cikkek@prokontra.hu email címre.

Akár ez is tetszhet

Ez a webhely sütiket használ a felhasználói élmény növelése érdekében. A Google sütikkel elemzi a honlap forgalmát, és szabja személyre a hirdetéseket. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. Elfogadom Több infó