Prokontra.hu
Hírek és információk

Spanyol kormányfő: a bankok fogják fizetni a jelzáloghitel-illetéket az ügyfelek helyett

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről

Spanyolországban a bankok fogják fizetni a jelzáloghitel-illetéket az ügyfelek helyett a jövőben – jelentette be Pedro Sánchez spanyol kormányfő rendkívüli sajtótájékoztatóján szerdán Madridban. “Kiszámítható és stabil környezet biztosításán dolgozunk” – fogalmazott a miniszterelnök hozzátéve, hogy a jogszabály-módosításról szóló előterjesztést következő ülésén fogadja majd el a kormány.

Carlos Lesmes - forrás: eldiario
Carlos Lesmes - forrás: eldiario

Mint mondta, így világosan meghatározzák, hogy kit is terhel a fizetési kötelezettség ebben az esetben.

Az intézkedés nem visszamenőleges érvényű. A bejelentés előzménye egy hetek óta húzódó jogi-politikai vita, amelyet a spanyol legfelsőbb bíróság október közepén hozott ítélete váltott ki.

A bíróság ugyanis akkor úgy határozott: a több évtizedes gyakorlattal szemben nem az ügyfeleknek, hanem a bankoknak kell fizetnie az eljárási illetéket, az úgynevezett jogi dokumentációs adót (AJD).

A döntés 1,5 millió jelzáloghitelest érintett volna, a spanyol pénzügyminisztérium számítása szerint pedig mintegy 5 milliárd euróba kerül volna az államkincstárnak.

A legfelsőbb bíróság azonban kedden felülbírálta korábbi határozatát, és kimondta: az illeték mégis az adóst terheli.

Carlos Lesmes, a Legfőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CGPJ) elnöke szerda  délelőtt úgy nyilatkozott: a kialakult helyzet a törvényi előírások hiányosságából adódik, mert azok nem rendelkeznek világosan, és kérte a jogalkotót, hogy orvosolja a kérdést, tegye nyilvánvalóvá, kinek kell fizetnie.

A spanyol miniszterelnök sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy kezdeményezni fogják a parlamentnél a banki ügyfelek érdekeit védő független hatóság létrehozását.

Kérdésre válaszolva reményét fejezte ki, hogy a bankok nem hárítják majd át az illetéket az ügyfelekre, és hozzátette: bízik a bankok felelősségtudatában, valamint a jelzáloghitel-piacon tapasztalható nagy verseny erejében.

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről

Akár ez is tetszhet