Prokontra.hu
Hírek és információk

Szalma Balázs: néhány hajléktalan szállónál még az utca vagy az erdő is komfortosabb

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről

Hogyan kell jól segíteni, ad-e pénzt a koldusnak, és miért ér többet a jó szó, mint 200 forint? Szalma Balázzsal, a Jezsuita Menekültszolgálat szociális programokért felelős koordinátorával, a hajléktalanok közterületi tartózkodását szabályozó rendeletről is szó volt, a jezsuita.hu- nak adott interjújában.

A koordinátor elmondta, a munkájából fakadóan sokat van hajléktalanok között, ugyanis főállásban hajléktalanszállón dolgozik 24 órás műszakokban. Egy-egy ilyen műszak után már kevés figyelem marad benne. Inkább továbbmegy az utcán ha hajléktalant lát, ritkán elegyedik ekkor szóba velük:

“Ez a rendelet azért az ő hajléktalanságukat nem oldja meg. Az ugyanis, hogy a belvárosi részekről ki lettek tiltva, nem jelenti azt is, hogy valamilyen fedett helyre mennek be. Nagy valószínűséggel a többség kijjebb költözött, olyan területekre, ahol nem jutnak még el a hatóságok. Kérdés, meddig fognak elmenni ebben a kiszorítósdiban. Olyan területekről is elküldik majd őket, ahol senkit nem zavarnak?”

Úgy látja, ha minden rászoruló be akarna költözni hajléktalanszállóra, akkor nem volna elég hely. Egyébként különböző okokból nem mennek be:

“Sokan azért, mert néhol olyanok a körülmények, aminél még az utca vagy az erdő is komfortosabb. Másokat a rossz tapasztalatok tartanak vissza: esetleg meglopták, fizikailag vagy verbálisan bántalmazták őket. És bár paradox, olykor nagyobb biztonságban érzik magukat a közterületen, amit kiismertek, mint a hajléktalanszállón.”

Az is gyakori, mondta, hogy a hajléktalan a szállón szabadságában korlátozottnak érzi magát. Mert valamilyen minimális feltételnek mindenhol eleget kell tenni. Ittasan például a legtöbb helyre nem mehetnek be:

“Van olyan átmeneti szálló, ahol még több feltételt támasztanak, akár költségeik is felmerülnek, és a papíroknak rendben kell lenni, munkát kell keresni. Ahol én dolgozom, minimumkövetelmények vannak. Ide többen betérnek télen, amikor nagyon hideg van, és átfáztak. Ám néhány nap múlva, mikor kicsit rendbe jönnek, tovább is állnak. Nem tudják azokat a kereteket tartani, amiket elvárunk. De érthető is, ha valaki mondjuk az elmúlt tíz évét az utcán töltötte.”

Megfogalmazta, a hajléktalanok többsége tudja, melyik ellátó helyen milyen szolgáltatásokat milyen feltételekkel vehet igénybe. Ez alapján dönti el, mi fér bele nekik:

“Aki régóta hajléktalan, már nem is gondol olyan életre, ami nekünk van – lakásra, munkára, meleg otthonra –, az ellátórendszerekben pedig sokszor épp az az elvárás, hogy ilyen életvitel kialakítására törekedjenek. Kérdés, mennyire elvárható tőlük, hogy így gondolkozzanak. Ha mondjuk valaki most ötvenéves, és gyerekkorától kezdve így él. A legtöbben egyébként is pszichés és mentális problémákkal küzdenek.”

Megtapasztalta, hogy az ő helyzetükben tényleg nem a pénz számít igazán. Sokkal többet ér, ha néhány szót vált velük, vagy egy kis élelmet ad nekik az ember. Már szinte közhelyként mondjuk, hogy a pénzt úgyis piára költik:

“Kétszáz forintot adni egyszerű, és magunkat is megnyugtatjuk vele. De inkább úgy kellene segíteni, még ha nem lehet is radikális változást elérni ezzel, hogy megpróbáljuk emberszámba venni őket, és beszélgetünk velük. Így legalább néhány pillanatra visszakaphatnak valamit abból a méltóságukból, amelytől a helyzetük megfosztotta őket.”

Hangsúlyozta, egyébként nem lehet általánosságban a menekültekről beszélni. Egyéni történetek vannak. Bár nyilván fenntartásokkal kell kezelni, amit mondanak, sokuktól halljuk: nagyon kimerültek, mire státuszt kaptak, és ezt a helyzetet úgy becsülik meg, hogy itt maradnak legalább néhány évig:

“Mi azokkal foglalkozunk, akik státuszt kaptak. Azt szeretnénk képviselni – az Európai Jezsuita Menekültszolgálatnak is ez az álláspontja –, hogy a befogadás mindkét oldalt gazdagító folyamat lehet. A befogadó társadalomnak érték lehet, hogy különböző embereket ismer meg és találkozik az értékeikkel. Hasznos lehet a munkabírásuk, és az, ahogy megbecsülik a dolgokat. A menekültek számára pedig a legfőbb érték, hogy otthon érezzék magukat ebben a társadalomban. Az integráció ugyanakkor mindig kétoldalú folyamat. Nemcsak a társadalom részéről fontos a nyitottság, hanem az ő oldalukról is.”

/forrás: jezsuita.hu/

Hívja meg a szerzőt egy kávéra

Akár ez is tetszhet

Ez a webhely sütiket használ a felhasználói élmény növelése érdekében. A Google sütikkel elemzi a honlap forgalmát, és szabja személyre a hirdetéseket. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. Elfogadom Több infó