Prokontra.hu
Hírek és információk

Szétaprózódtak az ellenzéki pártok

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről

Egyetlen párt sem csatlakozott a Párbeszéd szerdai megmozdulásához, amit szerdán a budai Várba szerveztek. A párt fővárosi képviselője az év eleji időponttal indokolta az érdektelenséget. Közben az ellenzéki politikusok csütörtökre rendkívüli parlamenti ülést hívtak össze.

Flashmobot, azaz villámcsődületet hirdetett a budai Várhoz a Párbeszéd. A megmozduláson azonban nem sokan vettek részt, valamennyien papírlapokkal a kezükben demonstráltak.

A miniszterelnökség várba költözése ellen tiltakoztak, mert szerintük az épület alkalmatlan arra, hogy minisztériumok működjenek benne. A Párbeszéd fővárosi képviselője azt mondta: minden ellenzéki pártot meghívtak, végül azonban a demonstrációhoz egyikük sem csatlakozott. V. Naszályi Márta ugyanakkor így is összellenzéki megmozdulásnak nevezte az akciót, és nem csak a jelenlévők nevében beszélt.

Úgy fogalmazott, ő, mint az első kerület önkormányzati képviselője, illetve a fővárosi önkormányzat képviselője teljes mértékben képben van. Az Orbán-kormány várba költözésével kapcsolatban évek óta felszólal, véleménye szerint el tudja mondani mindazt, amit valamennyi ellenzéki párt és civil gondol erről.

Szétaprózódtak az ellenzéki pártok - Hiradó

Az ellenzék buzdította a résztvevőket

Az elmúlt hetek tüntetésein rendre ott voltak az ellenzéki politikusok. Felszólalásaikban további megmozdulásokra buzdították a résztvevőket. A közmédia székházában is sajátos akciókat hajtottak végre, amelyek miatt eddig 94 esetben fordultak a sértettek – köztük a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) – a nyomozóhatóságokhoz.

Deák Dániel politológus a Kossuth Rádióban azt mondta: az ellenzéki pártok szétaprózódtak és elgyengültek, a közelgő EP-választás miatt azonban próbálják magukra felhívni a figyelmet.

Mint mondta, az elmúlt hetek eseményei, a botránypolitizálás, amit az ellenzéki politikusok részéről láthattunk, azt a célt szolgálta volna, hogy az elkeseredett szavazókat felrázzák, azonban a legfrissebb kutatásokból is kiderül, hogy ezzel csupán saját magukat járatták le, a mozgósítás pedig nem sikerült.

Folytatják a tüntetéssorozatot?

A Soros György által szponzorált álcivil szervezetek, karöltve az ellenzékkel, folytatják a kormányellenes tüntetéssorozatot januárban is – erről ír a Magyar Idők. A portál cikkében hozzáteszi: a Soros-alapítványokkal korábban is jó kapcsolatot ápoló Gulyás Márton által alapított Humán Platform következő akciója mellett mindenki kiáll az ellenzéki térfélen.

Nem vonzó az ellenzékhez tartozni

Az ellenzéki pártok sikertelenek, és nem vonzó hozzájuk tartozni – erről beszélt Farkas Örs politikai elemző az M1-en. Hozzátette: nevetséges, hogy az ellenzékiek arra az ülésre hivatkozva kezdeményezték csütörtökre egy rendkívüli parlamenti ülés összehívását, amelyet korábban ők maguk akadályoztak.

A politikai elemző kiemelte: semmi sem utal arra, hogy a jövőben változzon az ellenzék jelenlegi társadalmi megítélése.

Akár ez is tetszhet

Ez a webhely sütiket használ a felhasználói élmény növelése érdekében. A Google sütikkel elemzi a honlap forgalmát, és szabja személyre a hirdetéseket. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. Elfogadom Több infó