Prokontra.hu
Hírek és információk

Timosenko újra megpályázza az ukrán elnöki széket

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről

Julija Timosenko pártelnököt indítja az ukrán elnöki hivatalért pártja, a Haza (Batykivscsina) a március 31-i ukrajnai elnökválasztáson – így döntött a párt kedden Kijevben tartott kongresszusán. A döntést a küldöttek egyhangúlag hozta meg.

A gyűlésen jelen volt Leonyid Kravcsuk, a független Ukrajna első államfője is, aki beszédét az Ukrajinszka Pravda hírportál tudósítása szerint rögtön Timosenko méltatásával kezdte, mondván, hogy nem egyszerűen új elnököt, hanem új kurzust választanak majd az emberek az országban.

“Hiszek Ukrajnában”

A pártelnök beszédében ígéretet tett arra, hogy államfőként olyan intézkedéseket hoz majd, amelyek segítenek hazatérni a megélhetés miatt külföldre költözött ukránoknak, mert kényelmesebbé teszi az életüket Ukrajnában. Ígéretet tett továbbá arra is, hogy ha hivatalba lépése után az első száz napban nem sikerül eredményt felmutatnia, akkor lemond a posztjáról. “Mindent megteszünk azért, hogy a mi új kurzusunk ott legyen minden házban. Higgyék el, a mi pártunk elmegy minden házhoz, minden faluba” 

A kongresszust “hiszek Ukrajnában” jelmondat alatt Ukrajna egységének nemzeti ünnepnapján tartotta meg a Haza párt.

A kongresszuson “váratlan vendégként” feltűnt Filaret, az új autokefál, azaz önálló ukrán ortodox egyház tiszteletbeli pátriárkája, aki beszédében köszönetet mondott mások mellett Timosenko választási vetélytársának, Petro Porosenko hivatalban lévő elnöknek azért, hogy az egyház megkapta az autokefál státust. “Ez nem beavatkozás az egyház ügyeibe, hanem gondoskodás… Az szeretném, ha az Önök pártja szintén hozzájárulna az ukrán nép egységéhez annak érdekében, hogy szabadok legyünk” – fogalmazott Filaret.

A rendezvényen bejátszották azt a videoüzenetet is, amelyben Miheil Szaakasvili volt Odessza megyei kormányzó, egykori georgiai elnök támogatásáról biztosította Timosenkót.

Előző nap a választások másik favoritja – a népszerűségi listákon Timosenko mögé már a második helyre, Porosenkót megelőzve feljutott – Volodimir Zelenszkij komikus színész, producer köré szerveződött Nép Szolgája nevű párt tartotta meg informális keretek közötti gyűlését, amelyen a showmant egyhangúlag megválasztották elnökjelöltjüknek.

Hivatalosan egyébként Timosenko és Zelenszkij is csak akkor válnak elnökjelöltekké, ha a központi választási bizottság is regisztrálja őket a szükséges dokumentumok benyújtása után, amire a jelölteknek február 3-ig van lehetőségük.

(MTI)

Akár ez is tetszhet

Ez a webhely sütiket használ a felhasználói élmény növelése érdekében. A Google sütikkel elemzi a honlap forgalmát, és szabja személyre a hirdetéseket. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. Elfogadom Több infó