Prokontra.hu
Hírek és információk

Toroczkai: a Mi Hazánk célja az “északi civilizáció” védelmezése

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről

A Mi Hazánk Mozgalom végső célja a Magyarország és egész Európa, az “északi civilizáció” megmentése, megvédése és újjáépítése – jelentette ki Toroczkai László, a párt elnöke a Mi Hazánk évértékelő és programadó nagygyűlésén szombaton, Budapesten.

Magyarország a magyar embereké, Európa pedig az európaiaké

Toroczkai László hangsúlyozta: ez azt is jelenti, hogy fizikai, illetve kulturális és szellemi értelemben is falat kell építeni a Kamcsatkától Izlandig terjedő “északi civilizáció” védelmében. Hozzátette: a Mi Hazánk olyan új politikai erőt jelent, amely egyik nagy tömbbel, sem a Fidesszel, sem a Jobbikot is magában foglaló balliberális tömbbel nem fog össze.

Macrontól az iszlamizáción át a kádári nosztalgikus baloldalig

A pártelnök beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy a következő századfordulón már meghaladja a 11 milliárdot a Föld népessége, és a bolygó lakosságának 40 százaléka afrikai lesz. Ez a tömeg pedig el fog indulni az egyre inkább elnéptelenedő Európa felé. Ebben a helyzetben két nagy csoport fenyegeti Európát. A Macron francia államfő által képviselte bankárrendszer, amelynek érdeke a kevert népességű és így arctalan fogyasztók tömegévé változtatott Európa megvalósítása, a másik az iszlamizáció, a megszületése óta agresszívan terjeszkedő iszlám.

A Mi Hazánk egyaránt szembehelyezkedik mindkét hódítással, a bankárrendszerrel és az iszlamizációval egyaránt – szögezte le Toroczkai László pártelnök. Ahogy mondta:

 “a mi hangszerünk nem a vuvuzela, hanem a hegedű, népviseletünk nem a fűszoknya, hanem a cifra szűr, nem sárkunyhókat építünk, hanem katedrálisokat, és nem embert eszünk, hanem töltött káposztát”.

A belpolitikai viszonyokat úgy értékelte, hogy a Fidesz tömbje az urambátyám sógorkomaságra épül, és politikájára jellemző, hogy “Izraelbe viszi az Európai Unió utolsó reménységét jelentő visegrádi együttműködést”.

A másik nagy tömböt a kádári nosztalgia által fenntartott MSZP-DK, illetve az a Momentum alkotja. “Utóbbi vezetői havonta kapják az ukázt Macrontól” közölte beszédében a mozgalom elnöke.

A balliberális tömbhöz tartozik még a “pillangóból hernyóvá változott jobbik, a pártok Hegedűs hadnagya”, amely a magyar történelemben ez idáig példátlan árulást hajtott végre. A Jobbikra szerinte azért van szükség, hogy a balliberális tömbhöz vezesse a szavazókat. A külföldi pénzügyi körök felismerték, hogy az “élhetetlen momentumos gyerekekre ” nem vevő a magyar társadalom – mondta Toroczkai László.

Arról is szólt, hogy a MI Hazánk programjában központi helyet foglal el a nemzettudat megerősítése, illetve a lengyel-magyar összefogásra épülő és Horvátországgal, illetve a Baltikummal megerősítendő kelet-közép-európai tengely megerősítése.

(MTI)

Akár ez is tetszhet

Ez a webhely sütiket használ a felhasználói élmény növelése érdekében. A Google sütikkel elemzi a honlap forgalmát, és szabja személyre a hirdetéseket. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. Elfogadom Több infó