Prokontra.hu
Hírek és információk

Vörösiszapper – Ma délután hirdet ítéletet a Győri Törvényszék

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről

Az úgynevezett vörösiszapper megismételt elsőfokú eljárásában ma délután hirdet ítéletet a Győri Törvényszék. A Mal Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház pedig lakhatatlanná vált.

Az ügyben 2012 januárjában tizenöt ember – köztük a cég egykori vezetői és több alkalmazottja – ellen emeltek vádat. A Veszprémi Törvényszék 2016. január 28-án bűncselekmény hiányában valamennyi vádlottat felmentette a vádak alól. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a katasztrófa oka “altalaj eredetű stabilitásvesztés” volt, ami miatt a töltés tönkrement.

A másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla azonban 2017. február 6-án hatályon kívül helyezte a határozatot és új eljárás lefolytatására kötelezte az első fokot. A hatályon kívül helyező határozat indoklása szerint az elsőfokú bíróság több eljárási szabályt megsértett, ítélete pedig alkalmatlan a felülbírálatra, ezért megismételt eljárásra van szükség.

Az ítélőtábla 2017 márciusában közölte, hogy a Győri Törvényszék folytatja le a megismételt elsőfokú eljárást. A Veszprémi Törvényszék elnöke jelezte ugyanis, hogy nincs olyan bírája, aki jogosult lenne eljárni az ügyben és nincs kizárva a megismételt eljárásból. A megismételt eljárás 2017. december 11-én kezdődött.

Az ügyészség különösen nagy kárt okozva elkövetett közveszélyokozás, halált előidéző gondatlan közveszélyokozás, gondatlanságból elkövetett környezet- és természetkárosítás, valamint a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt indítványozta a vádlottak bűnösségének kimondását.

Bizonyítottság hiányában két vádlott felmentését kezdeményezték, őket korábban a katasztrófa utáni értesítési (segítségnyújtási) kötelezettség elmulasztásával vádolták.

Akár ez is tetszhet

Ez a webhely sütiket használ a felhasználói élmény növelése érdekében. A Google sütikkel elemzi a honlap forgalmát, és szabja személyre a hirdetéseket. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. Elfogadom Több infó